Valóban káros a gyümölcscukor? Így hat a szívedre és a koleszterinszintedre

Olvasási idő kb. 3 perc

A fruktóz a legédesebb cukorféleség, a gyümölcsökben és a mézben található meg természetes formájában. A gyümölcscukor közepes sebességgel felszívódó szénhidrát, ami édesebb a hagyományos kristálycukornál, így ugyanolyan édes íz eléréséhez elegendő belőle kevesebb mennyiség felhasználása. De vajon egészségesebb cukoralternatíva-e a hagyományosnál?

A természetes és mesterséges cukorhelyettesítők, a nullkalóriás édesítőszerek és az egészségesnek mondott „alternatív cukrok” annyira elterjedtek és elérhetők lettek, hogy mára a mindennapjaink részévé váltak. Ugyanakkor nagyon sok esetben nem is tudjuk, pontosan mivel édesítünk, miért választjuk az adott terméket, és érdemes-e egyáltalán lecserélni a cukrot, vagy az új választottunk szinte ugyanolyan, mint elődje.

A diabétesszel, inzulinrezisztenciával élők jól tudják, hogy bizonyos gyümölcsökkel a cukortartalmuk miatt vigyázniuk kell, de nem csak náluk idézhetnek elő kellemetlen tüneteket a lédús finomságok. Viszonylag sokakat érint például az úgynevezett fruktózfelszívódási zavar is, és az érintettek gyakran anélkül élnek együtt vele, hogy tudnák, hogy pontosan mi is okozza a panaszaikat.

Egyes egészségügyi szakértők úgy vélik, hogy a fruktóz nem a legjobb döntés, akkor pedig főleg nem, ha túl sokat eszük belőle. 

A legjobb frissen, a kertből szedve
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

Mi az a fruktóz?

A fruktóz egyfajta egyszerű cukor, amely az asztali cukor (szacharóz) 50%-át teszi ki. Az asztali cukor glükózból is áll, amely a szervezet sejtjeinek fő energiaforrása. A fruktózt azonban a májnak glükózzá kell alakítania, mielőtt a szervezet felhasználná. Különféle cukros édesítőszerekben is megtalálható, például a magas fruktóztartalmú kukoricaszirupban és az agaveszirupban. 

A finomított cukor tömeggyártása előtt az emberek ritkán fogyasztották nagy mennyiségben. Egyes édes gyümölcsök és zöldségek tartalmaznak fruktózt, de aránylag kis mennyiségben. A glükóztól eltérően a fruktóz viszonylag lassú vércukorszint-emelkedést okoz. Ezért egyes egészségügyi szakemberek a fruktózt „biztonságos” édesítőszerként ajánlják a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára. 

Mások azonban attól tartanak, hogy a túlzott fruktózbevitel számos anyagcsere-rendellenességhez vezethet. 

Miért lehet egyáltalán rossz a fruktóz?

A glükózt és a fruktózt nagyon eltérően metabolizálja a szervezet. Míg a test minden sejtje felhasználhatja a glükózt, a máj az egyetlen olyan szerv, amely jelentős mennyiségben képes metabolizálni a fruktózt. Amikor az emberek magas kalória- és fruktóztartalmú étrendet fogyasztanak, a máj túlterhelődhet, és elkezdi zsírrá alakítani a bevitt fruktózt.

Sok tudós úgy véli, hogy a túlzott fruktózfogyasztás napjaink legsúlyosabb betegségeinek egyik fő mozgatórugója lehet. Ezek közé tartozik az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és még a rák is. 

A felesleges fruktóz káros hatásai

Míg a túlzott fruktózfogyasztás kétségtelenül egészségtelen, egészségügyi hatásai ellentmondásosak. 

Ha sok fruktózt fogyasztunk hozzáadott cukor formájában, az az alábbiakat okozhatja:

1. Megemelheti a VLDL-koleszterin szintjét, ami a szervek körüli zsírfelhalmozódáshoz és potenciálisan szívbetegséghez vezethet.

2. Növeli a húgysav szintjét a vérben, ami köszvényt és magas vérnyomást eredményezhet.

A káros fruktózszintet alapvetően nem érik el a gyümölcsök, de van, akinek vigyáznia kell velük
Fotó: aire images / Getty Images Hungary

3. Zsír lerakódását okozza a májban, ami potenciálisan alkoholmentes zsírmájbetegséget idézhet elő.

4. Inzulinrezisztenciát okoz, ami elhízáshoz és 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet.

5. A túlzott fruktózfogyasztás leptinrezisztenciát eredményezhet, vagyis megzavarhatja a testzsírszabályozást, és hozzájárulhat az elhízáshoz.

Több tanulmány tehát azt sugallja, hogy érdemes mértékkel fogyasztanod, mert a magas fruktózbevitel hozzájárulhat egyes krónikus betegségek kialakulásához. Ám fontos azt is tudni, hogy mindez nem vonatkozik a gyümölcs fogyasztására. A gyümölcsök valódi élelmiszerek, alacsony kalóriatartalmúak, és sok rostot tartalmaznak, viszonylag kevés cukor mellett. Nehéz túl sokat enni belőlük, és nagyon nagy mennyiséget kell fogyasztani, hogy elérjük a káros fruktózszintet, így azokat – ha orvosod nem tiltja – bátran eheted továbbra is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.