Egyre több cég mesterséges intelligenciával szűri az álláskeresőket – szakértőink segítenek a testreszabásban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felgyorsult ütemű valóságunkban az úgynevezett „nyugdíjas állások” már se nem létező jelenségek, se nem vonzó perspektívák, főleg a munkaerőpiacra lassan rázúduló Z generáció dinamikus, céltudatos és karrierorientált tagjai számára. Így mindenki számára fontos kompetenciává vált a megfelelő önéletrajz elkészítésében való jártasság. Akár több nyelven is, de az biztos, hogy pozíciónként profilra szabva. Többek között ennek rejtelmeibe avatnak be a JobGroup szakértői, Tál Mariann ügyvezető-helyettes, vezetőkiválasztási és direktkeresés-üzletágvezető, valamint Rischl Viktória munkaerő-kölcsönzési üzletágvezető.

Az álláskeresés digitális térbe való áthelyeződésével már foglalkoztunk szakértői segítséggel előző cikkünkben, de az olyan szakmai konkrétumokra most kerítünk sort, mint a kikopóban lévő motivációs levél, a kellően profilra szabott önéletrajz megkomponálása vagy a megfelelő online felületeken való keresés optimalizálása.

A szakértő csapat tagjai egyetértenek abban, hogy „a magyar piacon a legtöbb szegmensben nagyfokú munkaerőhiány van, ezért a vállalatok gyakran fordulnak munkaerő-közvetítő céghez, illetve böngészik a pályázó munkavállalókat gyűjtő adatbázisokat is.

Ha hirdetésre jelentkezünk, a CV-nek a lehető legjobban illeszkednie kell az adott álláslehetőséghez, és pozitív képet kell festenie a pályázóról, ezért

nagyon sok múlik a jó önéletrajzon és pályázati anyagon!” 

„A motivációs levelek egyre kevésbé elvártak, ezért ha nem kérik külön, akkor érdemes inkább az önéletrajzra koncentrálni” – tudjuk meg a tanácsadóktól. 

A legfontosabb tanács, hogy az önéletrajz mindig legyen naprakész, frissítsük a tapasztalatainkkal, és bár triviálisan hangzik, de fontos: az elérhetőségeinket is!

„Egyre több cég használ mesterséges intelligenciát az önéletrajzok szűrésére” – avat be a szakértő gárda. „Magyarországon egyelőre még csak támogató funkciót vesznek át az AI-szoftverek, és hús-vér emberek is mindenképpen átnézik az anyagot, de ettől függetlenül érdemes felkészülni a »robotoknak is írt« önéletrajzra.”

Javasolják még, hogy 

„a pályázatban szerepeljenek a legfontosabb kulcsszavak, és legyen jól olvasható, PDF-formátumú az anyag. Bár a speciális formázás hasznos lehet a személyiség átadásában, érdemes inkább a letisztultság mellett letenni a voksunkat.” 

CV

„Hála annak, hogy az önéletrajzok online készülnek, könnyen hozzá lehet ezeket igazítani a megpályázott pozícióhoz. Érdemes az álláshirdetést tüzetesen átnézni, és megkeresni a kapcsolódási pontokat a saját pályánkkal” – jegyzik meg a szakemberek. „Ezek lesznek azok a kulcsszavak, fontos kifejezések, eredmények, amiket érdemes belefogalmazni a pozícióhoz illesztett CV-be.

Ne torzítsunk, és ne állítsunk valótlanságokat a pályázás során, mert könnyen visszaüthet!

Emellett figyeljünk rá, hogy:

mindig odaillő anyagot küldjünk be a hirdetésre, ne keverjük össze a különböző önéletrajzainkat.

Az önéletrajz álláshirdetéshez igazítását segítheti, ha pontos célokkal és elképzelésekkel rendelkezünk a karrierünket illetően, mert így akár előre is elkészíthetünk néhány lehetséges önéletrajzot. Például releváns back-office tapasztalattal elkészíthetünk egy irodavezetői, egy HR-adminisztrátori és egy általános asszisztensi verziót is” – szól a hasznos tanács.

A technika segít a CV gyors aktualizálásában
Fotó: LaylaBird / Getty Images Hungary

„A Covid–19-járvány miatt számos munkahely megszűnt, sokan kényszerültek váltani, új szakmába fogni” – jegyzik meg.

„Ha ilyen helyzetben vagyunk, ezt érdemes őszintén kommunikálni az önéletrajzunkban.”

„Amennyiben ezek relevánsak, belekerülhetnek az önéletrajzba, kiemelve azokat a megszerzett képességeket, amik a megpályázott pozíciónál is hasznosak lehetnek” – jegyzik meg a tanácsadók.

Home office?

„Szintén a koronavírus hozta változás az egyre elterjedtebb hibrid vagy távmunkavégzés, így az önéletrajzokban, motivációs levelekben egyre inkább felértékelődnek az ehhez kapcsolódó képességek, például kommunikációs képességek, digitális eszközismeretek vagy az alkalmazkodóképesség” – fogalmazzák meg a szakértők tapasztalataikat.

Érdemes a pályázatba a távmunka iránti nyitottságunk mértékét is belefogalmazni.

„Mivel a home office világában egyre kevesebbet találkoznak a munkavállalók feletteseikkel, az elért eredmények kerültek fókuszba. Az önéletrajzban is a feladatorientált megfogalmazás helyett egyre elterjedtebb az eredményorientált megközelítés, ahol az általunk elért (akár számszerűsíthető) sikereket, mérföldköveket soroljuk fel az adott tapasztalatunkhoz köthetően” – tanácsolják a szakemberek. 

LinkedIn

Az online álláskeresésnek ma már szinte elkerülhetetlen része a LinkedIn-profil. A szakemberektől megtudhatjuk, hogy „Magyarországon már több mint 1 millió felhasználója van a portálnak, és a HR-esek 87%-a itt is ellenőrzi a pályázókat (JobVite). A LinkedIn-profil valójában az önéletrajz kiegészítése – itt lehetőség nyílik részletesebben bemutatkozni, megmutatni szakmai tudásunkat, hátterünket. 

A kitöltés során az önéletrajzra is jellemző tanácsokat érdemes megfogadni: legyen naprakész, teljesen kitöltött a profil, állítsunk be professzionális profilképet, és használjuk a rendelkezésre álló funkciókat, blokkokat annak érdekében, hogy jól be tudjuk magunkat mutatni.

Fontos platform lehet, de nem mindegy hogyan használjuk
Fotó: hocus-focus / Getty Images Hungary

„A profil kitöltésekor különösen fontosak a kulcsszavak, amik alapján megtalálhatnak minket a HR-esek. Ezeket cserélgetés helyett érdemes inkább folyamatosan bővíteni, ahogy új képességeket szerzünk. Tovább növeli a láthatóságunkat, ha beállítjuk az »Open to work« opciót. Természetesen a téma ennél sokkal behatóbb vizsgálatra is érdemes, melyekről érdemes tájékozódni” – javasolják a tanácsadók.

„A LinkedIn az álláskeresésre is lehetőséget ad. A Jobs fülön álláshirdetésekre jelentkezhetünk, akár közvetlenül a profilunkkal, de emellett érdemes építeni a kapcsolati hálónkat, munkaerő-közvetítőket, recruitereket, HR-tanácsadókat és szimpatikus cégeket kontaktálni, követni, hogy időben (akár a publikussá válás előtt) értesüljünk egy-egy lehetőségről” – hívják fel a figyelmet, hozzátéve: „A LinkedIn használatával kapcsolatban is számos részlet jöhet még jól, amelyeket fontos megismerni.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.