Nehezen koncentrálsz? Ez az 5 étel segít felpörgetni az agyad

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tagadhatatlan, hogy ahogy öregszünk, testünk is velünk együtt öregszik. Jelzik ezt a ráncok, az ősz hajszálak, az egyre nehezebben leküzdhető pluszkilók. A test mellett viszont az elménk is megsínyli az idő múlását. Az agy karbantartása legalább olyan fontos, mint a testünké, csak ehhez nem súlyzók és ugrálókötelek kellenek. „Okos” ételekkel tehetünk azért, hogy az agyunk sokáig fitt maradjon.

A hal mint az agy tápláléka

Az agy legjobb serkentő hatású fehérjeforrása a hal. Gazdag ómega-3 zsírsavakban, amelyek kulcsfontosságúak az agyunk egészséges működéséhez. Ezeknek az egészséges zsíroknak elképesztő erejük van: jótékony hatásait már összefüggésbe hozták a demenciával, a stroke kockázatának csökkentésével, valamint a lassabb szellemi hanyatlással. Ráadásul létfontosságú szerepet játszhatnak a memória fejlesztésében, különösen az időskor előrehaladtával.

Az agy – és nem mellesleg a szív egészsége – érdekében érdemes heti legalább kétszer halat fogyasztani. Fontos tudni azt is, hogy a sovány halak, mint például a tonhal, tőkehal és a friss vízi halak, nem rendelkeznek hasonló tulajdonságokkal. Összehasonlítva, a zsíros halak 30-szor több ómega-3 zsírsavat és ötször több D-vitamint tartalmaznak.

Az agy karbantartása legalább olyan fontos, mint a testünké
Fotó: OsakaWayne Studios / Getty Images Hungary

Kevés csoki és dió

A diófélék és a magvak ugyancsak jó forrásai az antioxidánsoknak és az E-vitaminnak, amelyet egyes tanulmányok a kognitív képességek kisebb mértékű hanyatlásával kapcsoltak össze. 

Az étcsokoládé más erős antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, és olyan természetes stimulánsokat tartalmaz, mint a koffein, amelyek fokozhatják a koncentrációs képességet.

Viszont ezekből nagyon kevés is elég. Félmaréknyi dió naponta elegendő ahhoz, hogy a szervezet élvezhesse a jótékony hatásokat.

Fő a reggeli: avokádó és teljes kiőrlésű gabona

A teljes kiőrlésű gabonát és gyümölcsöket, például az avokádót tartalmazó étrend csökkentheti a szívbetegségek kockázatát, valamint a rossz koleszterinszintet. Így képes javítani a véráramlást, ami segíti az agysejtek egészséges működését. Bár az avokádó elég zsíros, ez a „nyugodtan ehető, jó zsír” kategóriába tartozik.

Reggel is tartsd a mértékletességet
Fotó: istetiana / Getty Images Hungary

A teljes kiőrlésű gabonák szintén hozzásegítenek az élelmi rostokhoz és az E-vitaminhoz. Ha pedig ezeket reggel fogyasztjuk el, még biztosabb lesz a hatás. Köztudott, hogy egy kiadós reggeli csodákra képes, de a mértéktartás ebben az esetben is fontos, hiszen ha már reggel túlesszük magunkat, biztos, hogy később sem fog menni a koncentráció.

A szupertápláló áfonya

Az áfonya rendszeres fogyasztása is segíthet megvédeni az agyat a szabad gyökök által okozott károktól, és csökkentheti az életkorral összefüggő betegségek, például az Alzheimer-kór vagy a demencia hatásait. Állatkísérletekkel kimutatták, hogy az áfonyában gazdag étrend javította az idősödő állatok tanulási és izomműködését, így mentálisan egyenrangúvá váltak a sokkal fiatalabb példányokkal.

Az agyműködés csodaszerei
Fotó: Photo by Cathy Scola / Getty Images Hungary

Az elfeledett cukor

Hajlamosak vagyunk arra, hogy ha a diétában fő ellenséget kell kijelölni, akkor a cukorra esik a választásunk. Pedig a cukor az agy leginkább kedvelt üzemanyaga. Igaz, nem a szacharóz, hanem a tiszta glükóz. 

Ezért érdemes például frissen facsart gyümölcslevekből fogyasztani egy pohárral, ami löketet adhat a memóriának, a mentális képességeknek.

Kerüljük a hozzáadott cukrot tartalmazó termékeket, mert ha már túl sok a cukor, akkor azzal nemcsak a memória károsodhat, hanem az egész szervezetünk.

Végül, ha nem csak étellel szeretnénk jó hatással lenni az agyunkra és a koncentrációs képességünkre, akkor elegendő alvással, sok folyadékkal, sétával és némi meditációval is segíthetünk magunkon.

 

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.