Mitől rettegünk? Ismerd meg a FOLO-jelenséget!

Olvasási idő kb. 2 perc

Az emberek 27 százalékával már előfordult, hogy akaratlanul bekapcsolva felejtett egy elektronikus eszközt, mikor elment otthonról, de lényegesen többen vannak azok, akik félnek attól, hogy ez előfordul velük. Sokan aggódnak a nyitva felejtett ajtók és ablakok miatt is, és hogy emiatt betörések és vihar- vagy tűzkárok áldozataivá válnak. Ez a FOLO-jelenség (Fear of Leaving On).

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy otthonról való távozás után nem emlékezett pontosan, kikapcsolta-e a sütőt, a TV-t, bezárta-e az ablakot, vagy a teraszajtót. Ez a szituáció jelentős stresszel járhat, főként ha az ember nem tud visszafordulni, hogy megnézze, minden rendben van-e. A FOLO (Fear of Leaving On), jelenség és vizsgálata idén az Aegon biztosító kármegelőzési kampányának központi témája lett.

A FOLO-félelmek közül Magyarországon a legerősebb a betöréssel kapcsolatos: az emberek fele tart attól, hogy nyitva hagyja a bejárati ajtót vagy az ablakot távozáskor, és ezzel potenciálisan megágyaz egy betörésnek. A jelenséget erősíti, hogy a home office miatt megkopik az otthon elhagyásának a rutinja, ráadásul az otthoni munkával együtt jár, hogy nem zárjuk az otthonainkat, a munka miatt pedig gyengül a figyelem. Az ünnepek közeledtével tovább erősödnek ezek a kockázatok.

A második legerősebb félelem a vihar- és tűzkárokhoz köthető, ide vezethetnek a nyitott ablakok, illetve a bekapcsolva hagyott sütő és vasaló. Az emberek 27 százaléka vállalja, hogy előfordult már vele, hogy bekapcsolva felejtette valamelyik elektronikus eszközét otthona elhagyásakor – mindez az Opinio által készített reprezentatív kutatásból derült ki, ami az Aegon megbízásából készült 2021. októberében. 

Annak ellenére, hogy a tűzesetek és a viharkárok elkerülése különösen fontos a válaszadók számára, és igyekeznek a nyílászárók megfelelő zárásával, illetve az elektromos hálózat karbantartásával csökkenteni a veszélyeket, mindössze 71 százalékuk rendelkezik lakásbiztosítással – derült ki a kutatás adataiból. Minden negyedik embernek már van saját tapasztalata az otthoni káreseménnyel kapcsolatban, a megkérdezettek 33 százalékának közvetett tapasztalatai vannak, míg 42 százalékának még nincs tapasztalata ezzel kapcsolatban.

A nyitva hagyott ajtó és ablak kiemelkedő, mint az aggódás forrása a megkérdezettek 51, illetve 39 százaléka említette. De a bekapcsolva hagyott sütő, a megkérdezettek 30, a bedugva felejtett vasaló 22 százalékát foglalkoztatja.

Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

Fontos felhívni a jelenségre a figyelmet, de a technológia is segíthet: rengeteg, a FOLO-jelenséghez köthető stressz csökkenthető az olyan technológiai újítások révén, mint az elektronikai eszközök áramtalanítása wi-firől vezérelhető okos konnektorral, vagy a távolról zárható elektromos ajtózárak és beengedő rendszerek felszerelése.

‘Az otthonod biztonsága sokszor csak egy kis figyelmen múlik! KÁR a para! – Tégy tudatosan a biztonságodért!' – ez lett a kutatás alapján készített edukációs filmek fő üzenete. A kampány céljaihoz csatlakozott az ORFK Országos Bűnmegelőzési Tanácsa is. Az edukációs kisfilmek, szám szerint három a FOLO jelenség tipikus élethelyzeteit mutatják be, Nagy Alexandra színésznő, műsorvezető főszereplésével készültek, aki maga is átélt már hasonló helyzeteket.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.