Már nem foghatod az öregedésre a hízást – a korral felszaladt plusz kilók valódi oka

Olvasási idő kb. 3 perc

Az anyagcserénk 1 éves korunkban a leghatékonyabb, és 60 éves korunk után indul hanyatlásnak

Az emberi test energiahasználatát vizsgáló új kutatás szerint a középkorúak által felszedett kilókat nem foghatják többé a lassuló anyagcserére.

A vizsgálatot 29 ország 6400 emberén végezték, akik közül a legfiatalabb 8 napos, a legidősebb pedig 95 éves volt. A kutatók arra jutottak, hogy az anyagcsere életünk derekán sziklaszilárd, és még nem indul hanyatlásnak, ahogyan azt eddig hittük.

Az új eredmények szerint anyagcserénk egyéves korunkban van a csúcson, 20 és 60 éves korunk között stabil, és csak ez után kezd kérlelhetetlenül hanyatlani. A vizsgálat új, meglepő információkkal szolgál az emberi szervezetről.

Kigyúrt testek

A metabolizmus, azaz az anyagcsere a szervezetünket üzemeltető kémiai folyamatok neve. Minél nagyobb a test, legyen szó akár pompás izmokról, akár rengő hastáji zsírpárnákról, annál több energia kell a megfelelő működéséhez. A kutatók a méréseiket a testmérethez igazították, hogy az egyes emberek anyagcseréjét kilóról kilóra összehasonlíthassák. A Science című folyóiratban publikált tanulmány szerint az anyagcsere négy szakaszra osztható:

1.  A születéstől egyéves korig tartó szakaszban az anyagcsere az anyáéval megegyezőről átáll a felnőttekétől 50%-kal magasabb csúcsértékre.

2. Ezután egy fokozatos lassulás következik, amely 20 éves korunkig tart, és a rengeteg kamaszkori változás ellenére nincs benne kiugró szakasz.

3. 20 és 60 éves korunk között nem történik változás.

4. 60 éves kor fölött pedig tartós hanyatlás indul el, évenként egyre kevésbé működik az anyagcserénk, és 90 éves korunkra 26%-kal alacsonyabb, mint életünk derekán.

„Eddig nem láttuk így át a képet, és nagyon meglepőnek találtuk – mondja John Speakman, az Aberdeeni Egyetem professzora. – Számomra az a legmeglepőbb, hogy a felnőtt életünk során egyáltalán nincs változás. Így ha a 40-es, 50-es éveink folyamán terebélyesedni kezdünk, többé nem foghatjuk a lassuló anyagcserére.”

Fotó: RealPeopleGroup / Getty Images Hungary

Gyermekkori alultápláltság

Ami még meglepő, az az, amit a vizsgálat nem mutatott ki. Nem volt nyoma megnövekedett anyagcserének sem a kamaszoknál, sem a terhesség során, és nem tapasztaltak lassulást a menopauza idején. Az első életévek gyors anyagcseréje rámutat arra is, milyen fontos ez az időszak a fejlődés szempontjából, és hogy miért lehetnek a gyerekkori alultápláltságnak az egész életre kiható következményei. „Amikor az emberek az anyagcseréről beszélnek, általában a diétákra és a sportolásra gondolnak – ám ennél sokkal többről van szó: a szervezetünk, a sejtjeink munkájáról – magyarázta Herman Pontzer, a Duke University professzora a BBC Newsnak. – Egyéves korunkban a sejtjeink hihetetlenül szorgosak, és a korral való hanyatlás valójában azt jelzi, hogy a sejtjeink egyre kevésbé működnek.”

Gyógyszeradagolás

A kutatók szerint az anyagcsereváltozás az egészségügyre is hatással lehet. Pontzer professzor szerint segíthet felfedni a rák terjedésének változásait az anyagcsere változásával, és hogy a gyógyszerek adagolása változtatható-e a különböző fázisokban. Az anyagcserét módosító gyógyszerek pedig akár a különféle betegségeket, sőt magát az öregedést is lassíthatják. A kutatók szerint nem lehet véletlen, hogy az öregkori betegségek akkor ütik fel a fejüket, amikor az anyagcsere lassulni kezd.

Elhízási járvány

Érdekes módon nagyon kis különbséget találtak a kora felnőttkor és a középkor teljes energiafelhasználása között. A fejlett országokban a legtöbb ember élete derekán (és a sajátján) kezd elhízni. A vizsgálat szerint azonban ezt nem az energiafelhasználás csökkenése, hanem a túlzott energiabevitel okozza. Dr. Soren Brage, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint nemcsak a fosszilis üzemanyagok elégetése jelentette globális energiaválságra kell odafigyelnünk, hanem a testünk energiaválságára is, amelyet az okoz, hogy nem égetünk el elég kalóriát.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.