Ezekkel a dolgokkal ásod alá a saját önértékelésedet

Olvasási idő kb. 4 perc

Vannak, akik mintha rendíthetetlen önbizalommal jöttek volna a világra, másokat szerető és támogató családi környezetük vértezett fel alacsony önértékelés ellen. Jócskán vannak ugyanakkor olyanok is, akiknek mindez jóval nehezebb ügy, és akik úgy érzik, sokkal előrébb tartanának az életben, ha kicsivel több önbizalmuk lenne. Vajon mi különbözteti meg egymástól a két csoportot?

Velünk született tulajdonságaink csak az egyik pillérét jelentik önértékelésünknek: igazságos vagy sem, egy kiemelkedően okos vagy ragyogó megjelenésű embert vele született tulajdonságai több önbizalommal tölthetnek el, mint az átlagos megjelenésű vagy intellektusú szomszédját. De van itt más is: bizonyára te is tapasztaltad, hogy nem mindig abban teng túl az önbizalom, akinek van mire magabiztosnak lennie, sőt tudás és ego sokszor fordított arányban áll, és az önbizalomhiánnyal küzdő emberek egy része saját káros mondatai vagy szokásai miatt él kisebbrendűségi érzéssel. Kíváncsi vagy, melyek azok a dolgok, amikkel saját magad ásod alá az önbecsülésedet? Na akkor figyelj!

Túl sokat törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad

Az ember társas lény, ezért teljesen normális, hogy téged is érdekel, mások hogyan vélekednek rólad. Üzemszerű az is, ha általában jó benyomást akarsz tenni, és ha azt szeretnéd, hogy mások szerethető embernek tartsanak. Ugyanakkor ha mások véleménye olyan fontos a számodra, hogy amiatt alapjaiban változtatod meg a véleményedet és/vagy a viselkedésedet, illetve önértékelésed alapját mások visszajelzése adja, azzal többet ártasz, mint használsz magadnak. Ha ennyire kiszolgáltatod magad mások értékítéletének, nem lesz, ahonnan egyedül önbizalmat meríts. 

Negatívan gondolkodsz

Nem vagyok elég jó. Biztosan nem tudom megcsinálni. Tök béna vagyok. Ismerősen hangzanak ezek a magadnak szánt bókok? Pedig jobb, ha megpróbálsz leszámolni velük, mert a gondolatnak, pláne a kimondott szónak teremtő ereje van. Ha mindig azt hajtogatod, hogy nem vagy elég jó, meredeken csökkenni fog az önbizalmad és ezáltal tényleg alul fogsz teljesíteni: káros mondataid önmagukat beteljesítő jóslatokká válnak. Ahelyett, hogy ilyen gondolatokkal készülsz mondjuk állásinterjúra vagy valamilyen izgalmas feladatra, állítsd át a mindsetedet és arra gondolj, hogy milyen sok olyan készséged van, ami alkalmassá tesz a feladatra és melyek azok, amiket az új helyzetben meg fogsz megszerezni. 

Túl sokat lógsz a közösségi médián

Rendszeresen összehasonlítod az életed másokéval, helyesebben azzal, amit Instagram-profiljuk alapján gondolsz róluk? Ne tagadd le, tudjuk, hogy így van, pedig a legtöbben pontosan tisztában vagyunk vele, hogy mennyire káros ez, és azzal is, hogy mindaz, amit a közösségi felületeken látunk, sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal. Arra viszont kiváló, hogy aláássa az önbizalmunkat. Hagyd abba az összehasonlítgatást, mert kizárólag a saját önértékelésedet rombolod ezzel, és minél kevesebbet gondolsz magadról, annál is kevesebbet teszel is majd magadért. 

Kisebbíted az érdemeid

Amikor lekicsinyled az általad elért sikereket, amikor magad is azt hangoztatod, hogy annyira nem is vagy jó, mint ahogy gondolják rólad, az nemcsak a környezeted véleményét befolyásolja negatívan, de a saját önértékelését is a porig rombolod. Az imposztorszindróma meglehetősen gyakori, és képzeld, leginkább azokat érinti, akiknek egyébként pont nem kellene alulértékelniük magukat. Legalább a környezetednek engedd meg, hogy elismerje a sikereidet!

Boldog-boldogtalant hibáztatsz 

Amikor olyan helyzetben találod magad, ami kényelmetlen a számodra – legyen az egy rossz párkapcsolat vagy mérgező munkahelyi légkör –, jellemző rád, hogy mindenki mást hibáztatsz a nehézségekért? Az ilyen hozzáállás nemcsak igazságtalan és gyengeségre vall, de nagyon alá is ássa az önbecsülést, mert azt az érzetet kelti, hogy nem vagy ura a helyzetnek. Ahelyett, hogy mást hibáztatsz, vedd a kezedbe a sorsod és vállalj felelősséget az életért, amit élsz. Ha szükséges, változtass. 

Alacsonyra teszed a lécet

Amikor azzal nyitsz, hogy én elég béna vagyok ebben, szóval nem várok nagy csodát, szinte könyörögsz a többieknek, hogy kérdőjelezték meg a képességeidet. Ismerjük a trükköt, ezzel lejjebb szeretnéd szállítani az elvárásaikat, hogy ne legyen ciki, ha nem sikerül, viszont várakozáson felüli legyen, ha mégis. Rettegsz, hogy csalódást okozol, igaz? Ez a félelem érthető, ugyanakkor, ha nagyon alacsony elvárásokat fogalmazol meg magaddal szemben, nem fogsz fejlődni, és ez káros hatással lesz az önbizalmadra is. 

Nem mondod el a véleményedet

Csendben ülsz a meetingeken, megbeszéléseken és minden olyan közösségi eseményen, ami kiváló terep lehetne a gondolataid megosztására? Nos, ez valószínűleg azért van, mert úgy gondolod, a mondanivalód nem elég értékes, arra gondolsz, hogy untatni fogsz másokat, kinevetnek, vagy rájönnek hogy nem vagy elég okos? Mindezt valószínűleg annyiszor mantráztad már magadnak, hogy el is hiszed. Pedig sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a szótlanságod miatt gondolnak kukának. 

Nem fogadod a bókokat

Sokan vagyunk, akik képtelenek vagyunk elfogadni a kedves szavakat, mert zavarba jövünk, szégyelljük magunkat, vagy egyszerűen úgy érezzük, nem vagyunk méltók rájuk. Pedig ha méltósággal, kedvesen és nyitottan fogadod a bókokat, az az egekbe repítheti az önbizalmadat is.

Rágódsz

Azon kapod magad, hogy folyton olyasmiken rágódsz, amiken már nem tudsz változtatni? Múltbéli hibákon elmélkedsz? Hajlamos vagy felnagyítani a hiba súlyát, jelentőségét és azt hiszed, másoknak is csak a te bénázásod jár a fejében? Nagyot tévedsz. Bakijaidat csak te dédelgeted ilyen meleg szeretettel, és mindettől csak neked lesz kevesebb az önbizalmad. 

Arról, hogy hogyan fejleszd az önbizalmad, már sokat olvashattál, de ugyanilyen fontos, hogy ne ásd alá a saját önértékelésed. Elvégre hogy várhatod el másoktól, hogy szeressenek, ha te egészen másképp bánsz magaddal?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.