20 apróság, amit bármikor megtehetsz magadért, és boldogabbá tesz

Olvasási idő kb. 5 perc

Az állandó rohanásban gyakran megfeledkezünk azokról az apró praktikákról, melyek segítenek, hogy jobban érezzük magunkat és könnyebben viseljük a megpróbáltatásokat. Pedig néha éppen ezek a kicsiny, könnyen és gyorsan elvégezhető dolgok jelenthetik a nagy segítséget.

A Medium Thought Catalog blog szerzője, Becca Martin húsz apró tippet szedett össze, amelyek a legkisebb energiabedobással is jobbá tehetik a mindennapjainkat.

#1 Hagyd figyelmen kívül a negatív tartalmakat

A közösségimédia-felületeken könnyen belefutsz olyan tartalmakba, hozzászólásokba, melyek feldühítenek és vitára késztetnek – gyakran azonban csak parttalan veszekedést és felesleges frusztrációt eredményez, ha belebonyolódsz a diskurzusba. Okos enged alapon hagyd figyelmen kívül, sőt távolítsd el, tiltsd le a negatív tartalmakat, amikről tudod, hogy úgysem éri meg foglalkozni velük, csak feleslegesen ingerelnének naphosszat.

#2 Mosd meg az arcod

Alig fél perc, és mégis felfrissít: amikor kimész a mosdóba, mosd meg az arcod és a szemed egy kis hideg vízzel, vegyél pár mély levegőt és kapcsolj ki pár pillanatra.

Nem bűn a nassolás.
Fotó: apomares / Getty Images Hungary

#3 Nem gond egy kis kényeztetés

Nem kell mindig aszkétaéletet élni: mindenkinek szüksége van olykor egy kis kényeztetésre, legyen szó nassolásról vagy más szempontból felesleges pénzköltésről – új frizuráról, szép körmökről vagy akár arról, hogy megveszed a könyvet, amit már régóta kinéztél magadnak. Alkalmanként jó dolog nem megálljt parancsolni magadnak és engedni a vágyaidnak.

#4 Ne halogasd az elvégzendő kis teendőket

Már hetek óta megjött az e-mail az esedékes telefonszámláról, de csak nem akarod kifizetni? Kiégett a villanykörte, de lusta vagy, hogy kicseréld? A hasonló apró, folyton halogatott teendők megragadnak az agyadban, újra és újra előjönnek, hogy gyötörjenek, ezért érdemes minél gyorsabban túlesni rajtuk és nem várni velük feleslegesen.

#5 Rúgd fel a napi rutint

Jó az állandóság és a rendszeresség, de néha már unalmas: érdemes olykor változtatni a bevett szokásokon, akár csak apróságok szintjén is: nem mindig ugyanazt reggelizni, nem mindig ugyanakkor sétálni, nem mindig tévézni vagy olvasni lefekvés előtt.

#6 Menj ki a szabadba

Mozdulj ki a négy fal közül: a kellő mennyiségű, szabadban töltött idő elengedhetetlen a jó közérzethez, legyen szó futásról vagy kültéri edzésről, de akár csak egy kellemes sétáról is.

#7 Táplálkozz egészségesen

Az egészséges étkezés csodákat művel a szervezeteddel és a lelki egyensúlyoddal is, ezért figyelj oda, mit eszel, és mi az, amire a szervezetednek tényleg szüksége van. Érdemes kipróbálni, hogy egy héten keresztül csak egészséges ételeket fogyasztasz – látni fogod, mennyivel jobban érzed magad utána.

Tölts minél több időt a szabadban.
Fotó: evgenyatamanenko / Getty Images Hungary

#8 Írd le a dolgokat

Vezess naplót, vagy akár csak jegyzeteld le pár sorban az ötleteidet, gondolataidat, mielőtt elfelejted őket. Az írás kiváló szellemi torna, ami segít, hogy frissen tartsd az elméd, és nem utolsósorban ha lejegyzed a fontos, de nem égetően sürgős dolgokat, nem kell állandóan fejben tartanod őket, így kitisztul a fejed.

#9 Listázd a teendőidet

Készíts listát az elvégzendő dolgokról és húzd át azokat, amiket megcsinálsz – így sokkal egyszerűbb fejben tartani a teendőket, és szervezettebbé is teszed a mindennapi életed.

#10 Mutass hálát másoknak

Barátaid, családtagjaid, munkatársaid értékelni fogják, ha kimutatod, hogy hálás vagy nekik mindazért a segítségért, amit a mindennapok során nyújtanak. Gyakran elég egy egyszerű köszönöm is, de apró kedvességekkel, ajándékokkal is megmutathatod, hogy fontosak számodra.

#11 Legyen egy kis szentélyed otthon

Rendezz be egy kis sarkot a lakásban, ahová elvonulhatsz, ha csendre és nyugalomra van szükséged. Nem kell óriási dologra gondolni: elég, ha néhány párnát leteszel egy sarokba, meggyújtasz egy illatgyertyát és hagyod, hogy kizökkenj a zajból és a rohanásból.

#12 Fedezz fel új hobbikat

A szabadidődben ne mindig ugyanazt csináld ugyanazokkal az emberekkel: keress új elfoglaltságot, vágj bele olyan dologba, ami mindig is érdekelt, de sosem próbáltad még. A legegyszerűbb hobbik is sok örömet nyújtanak: egy kis otthoni kreatívkodás, festés-rajzolás, varrás, ékszerkészítés s a többi.

#13 Használj testkrémeket, testápolókat

Az illatos arckrémek, testápolók, testkrémek, tejek felfrissítik és ellazítják a bőröd, rajta keresztül pedig az egész lényedet. Különösen egy hosszú és fárasztó nap után jelenthetnek nagy segítséget.

A jóga mindig hasznos.
Fotó: Marko Geber / Getty Images Hungary

#14 Jógázz!

Akár napi 5-10 perc jóga is csodákat művel: reggel, munkába indulás előtt feltölt energiával, este, hazatérve pedig segít megnyugodni és oldja a stresszt. A YouTube-on rengeteg jógavideó található, igazán könnyű megtalálni a leghasznosabbat és belevágni a gyakorlatokba.

#15 Dicsérd meg magad

Mindenkit megillet a dicséret, és nem önző dolog, ha néha saját magadat is elismered: írd le, mi az a három dolog, amire büszke lehetsz, emlékeztesd magad, mi volt az, ami miatt utoljára dicséretet kaptál másoktól.

#16 Lassíts!

Lassan járj, tovább érsz – tartja a mondás, amit felgyorsult világunkban sokan elfelejtenek. Gyakran teljesen feleslegesen rohansz: sietsz a munkába, mert félsz, hogy elkésel, igyekszel minél gyorsabban túlesni a napi feladatokon, villámgyorsan bekapsz pár falatot, ahelyett, hogy rendesen megebédelnél. Lassulj le egy kicsit, szakíts időt a fontos dolgokra, élvezd ki a pillanatot, törj ki az állandó rohanásból.

#17 Szabadulj meg a felesleges cuccaidtól

Tegyél rendet a lakásban, nézd át a dolgaidat, és kukázd ki vagy adományozd el azokat, amikre már nincs szükséged. Sokszor teljesen feleslegesen állnak egymás hegyén-hátán az évekkel ezelőtt vásárolt dolgok, amiket nincs szíved vagy egyszerűen lusta vagy kidobni. Pedig ha megválsz tőlük, tehermentesítheted magad, mert a felesleges dolgok révén a felesleges gondoktól is megszabadulhatsz, amik így nem nyomasztanak többé. Tartsd észben, hogy a boldogsághoz nem a pénzköltés és a tárgyak halmozása vezet: ne vegyél olyan ruhákat, használati tárgyakat vagy más dolgokat, amikről eleve tudod, hogy úgysem lesz rájuk szükséged.

#18 Tudd, mik a legfontosabb dolgok

Írj listát azokról a dolgokról, amik a legfontosabbak számodra az életben, amik nélkül nem érzed magad egésznek, amiket nem tudnál elengedni, illetve azokról, amelyek fontosak, de nem életbevágók. Így mindig tudhatod, mik az igazán fontos dolgok, és milyen igényeidet kell legelőször kielégítened a mindennapi életben.

#19 Nevess és vedd lazán a dolgokat

Nem szabad az életet halálosan komolyan venni: néha éppen a nevetés, a kikapcsolódás segít a gondokon. Ne gyötörd magad folyton a rád nehezedő problémákkal, az aggódástól úgysem fognak megoldódni. Inkább gondolj a pozitív dolgokra, és optimizmussal lendülj át az akadályokon.

20. Tornáztasd meg az elméd

Egy jó kis agytorna mindig hasznos, és segít frissen tartani az elmét: legyen szó hagyományos rejtvényről, sudokuról, puzzle-ről, társasjátékról. Az interneten rengeteg fejtörő, kvíz és egyéb játék elérhető, néhány kattintásnyira tőled.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.