Ezért nem tudunk mindenben egyetérteni – de baj ez egyáltalán?

Olvasási idő kb. 2 perc

Általában próbáljuk magunkat olyan emberekkel körülvenni, akik a miénkhez hasonló értékrend alapján élik az életüket. A harmóniát keressük, egy olyan közeget, amiben otthonosan mozoghatunk.

Az emberi ellenállóképesség részben abból adódik, hogy különböző értékekkel rendelkezünk. És ezen, ha akarnánk, sem tudnánk változtatni, írja Alice Boyes pszichológus. Vannak, akik óvatosak, míg mások merészek – és ez nemcsak tulajdonság, de érték is. Van, amikor jól jön az óvatosság, de valljuk be, új dolgok kipróbálása nélkül nem tartana ott az emberiség, ahol tart.

Az emberek a tapasztalataik révén fejlesztik ki az értékeiket

Vegyünk egy példát: a villamoson utazom, a mellettem álló roma fiatalok állára van húzva a maszk. Innen nézve őrültségnek, sőt felelőtlenségnek tűnik ez a magatartás járvány idején. Az első reakcióm a düh és a frusztráció. Van itt azonban egy tényező, amit nem vettem figyelembe: különösen a kisebbségek tagjai esetében a szabályok betartása nem garantálja a biztonságukat és a jóllétüket. Így nőttek fel, ezt szokták meg, ezt a tapasztalatot viszik végig életük során, ami megmagyarázza a hozzáállásukat. Ezzel szemben én, fehér, középosztálybeli nőként azt tanultam, hogy a szabályok betartása általában egyet jelent a biztonságommal.

Nem azt mondom, hogy megfelelő a maszkot az állukon hordó emberek viselkedése. De az adott helyzettel való megküzdési stratégiáink a korábbi tapasztalatainktól függnek. A környezet, amiben élünk, különböző jutalmakat és büntetéseket tartogat számunkra – a magatartásunktól függően. Még így, itthon, a gép előtt ülve is azt gondolom, hogy maszk nélkül villamosozni a járvány közepén felelőtlenség, de már könnyebben megértem ezt a hozzáállást. Ha a környezetünk megbízhatatlan, nincs értelme késleltetni a kielégülésünket.

Olyan készségeket fejlesztünk ki, amelyekre szükségünk van, és ezeket erősítjük a későbbiekben. Ha például az igazán kiváltságosok közé tartozunk, nagy eséllyel életünk során viszonylag ritkán volt szükségünk empátiára, így később sem ez lesz a legerősebb képességünk. Ebből a gondolatmenetből következik, hogy azok az emberek, akikkel hasonló értékeket vallunk, valószínűleg sokban hasonlítanak hozzánk: legyen szó társadalmi rétegről, származásról, korról vagy iskolázottságról.

Ne akard mindenről meggyőzni a másikat
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Értsd meg, hol gyökereznek az értékeid

A tapasztalataink sokféleképpen alakítják az értékeinket, ezekhez pedig hozzátesz a személyiségünk is. Ha felmerülne a kérdés, hogy mit tartasz fontosabbnak, az egyenlőséget vagy a szabadságot, mit válaszolnál? Természetesen mindkettő fontos. Ha azonban soha nem kellett aggódnod az egyenlőség miatt, nagy eséllyel a szabadság mellett teszed le a voksod.

Ha megértjük, hogy hogyan alakulnak ki az értékeink, könnyebb megérteni azt is, hogy mi áll mások értékrendje mögött. Árnyaltabban fogjuk értelmezni mindazt, amit magunk körül látunk, ha nemcsak mások magatartását, de az adott körülményeket is szem előtt tartjuk. És a következő alkalommal már nem fogok egyből befeszülni én sem, ha valaki az állára húzott maszkkal utazik.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.