Általában próbáljuk magunkat olyan emberekkel körülvenni, akik a miénkhez hasonló értékrend alapján élik az életüket. A harmóniát keressük, egy olyan közeget, amiben otthonosan mozoghatunk.
Régóta foglalkoztatja a tudományt és magukat az örökbe fogadó szülőket is az a kérdés, hogy a környezet vagy a gének szerepe esik-e nagyobb súllyal a latba az adoptált gyerekek fejlődésében. A magatartás-genetika is ezt vizsgálja, és érdekes megfigyeléseket tesz – az örökbe fogadó szülőkkel együtt.
Akár gyerekekről, akár felnőttekről van szó, a békés együttélés érdekében mindenkinek be kell tartania bizonyos viselkedési normákat, ha közösségben élünk. Ez már csak azért is fontos, hogy problémamentesen, gördülékenyen teljenek a mindennapok. De kinek a feladata, hogy megtanítsa mindezt a gyerekeknek?
Nem kell, hogy szenvedés legyen a tanulás a hiperaktív figyelemzavarral (ADHD) diagnosztizált gyermekek számára, ha segítünk nekik abban, hogy az erősségeikre támaszkodjanak, illetve ha megfelelő módszereket és körülményeket biztosítunk számukra a tanuláshoz.
A gyerekeket sokszor a saját szüleik is félreértik, és nehezen látják be, hogy a gyerek nem azért nem együttműködő és simulékony, mert rossz, hanem mert ez következik az életkorából, a körülményekből, vagy éppen a szülei viselkedéséből. Kulcs: az empátia.
