Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A koronavírus-járvány, amin (vagy legalábbis az első szakaszán) lassan kezdünk túl lenni, sokkoló, váratlan és néha szürreális volt. Gazdasági hatásai, vagy az, hogy hogyan hatott a klímahelyzetre, vagy a családok, gyerekek állapotára, egyelőre nehezen megítélhető. Az biztos, hogy sok szempontból rossz hatása volt, kihúzta a lábunk alól a talajt. De most nem erről szeretnék írni.
Annyira közhely, hogy minden rosszban van valami jó, hogy fáj is leírni. Ugyanakkor nagyon hasznos és eredményes terápiás technika lehet a pozitív átkeretezés. Ez azt jelenti, hogy történik valami rossz dolog, és ahelyett, hogy figyelmünket teljes mértékben annak szentelnénk, hogy ez miért galád, igazságtalan és rettenetes, azt nézzük meg, hogy mi volt a jó, a számunkra hasznos, a fejlődésünket elősegítő, a személyiségünket építő dolog benne. Alapvető emberi igény, hogy találjuk meg a dolgok értelmét, az aktuális történéseket lássuk tágabb perspektívában, a történteket alakítsuk valahogy úgy, hogy a jövőnk szempontjából legyen valami pozitív jelentésük.
Nagyon sok olyan emberrel beszéltem az utóbbi időben, aki azt mondta, hogy ez a járványhelyzet végül is nem is volt olyan rossz. Az első sokk, a félelem, a szokatlan helyzet okozta stressz után szépen belerázódott az új életkörülményekbe, és csomó olyan értékes és fontos dologra jutott figyelme és ideje, amire korábban nem. Ebben a cikkben most azt emelném ki, hogy melyek azok a kognitív képességek, amiket kénytelen-kelletlen elsajátítottunk ebben a fura, pandémiás helyzetben.
Kezdjük azzal, hogy mit jelent az, hogy kognitív. Legszikárabban azt, hogy a megismeréssel kapcsolatos. A köznyelvben szokták a kognitív beállítódást az érzelmivel szembehelyezni, amivel arra utalnak, hogy van, aki érzelmi alapon működik, van, aki meg kognitívan, vagyis inkább racionális, gondolkodó. Ez nem teljesen helytálló használat, mert a kognitív működések közé például az érzelmek is beletartoznak. Kognitív működés szinte minden, amit az elménk csinál, vagyis az érzékelés, észlelés, gondolkodás, figyelem, döntéshozatal, emlékezés. Az érzelmeink is, hiszen ahogy Sue Johnsontól is megtanulhattuk, az érzelmeink az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszközeink a döntéseink meghozatalában. A kognitív képességeink okolhatók azért, hogy ha egy kicsit is bonyolultabb inger jön a világból, mint az orvos kalapácsa, ami rácsap a térdünk megfelelő pontjára (mert ez reflex, gerincvelőből vezérelt, nincs szükség rá elmeműködésre), akkor arra hogyan reagálunk, mit teszünk.
A kognitív működéseket lehet egyszerűen adottnak tekinteni, és csak a leírásukkal foglalkozni. De lehet úgy is nézni őket, mint amik fejleszthetők. Minél többféleképp tudnak működni, minél rugalmasabbak, annál jobb választ remélhetünk tőlük egy adott helyzetre. Ha valaki képes perspektívát váltani, korábbi emlékei nem akadályozzák meg abban, hogy egy adott komplex helyzetnek ne csak egy kicsi részére figyeljen. Minél több mindent tart észben, minél több mindent vesz észre, annál pontosabban és a céljaival egyezően tud reagálni.
A gyerekek kognitív fejlődőképessége elképesztően jó. Gondolhatjuk őket kis butusnak vagy hisztisnek, de szinte felfoghatatlan mennyiségű tudást, gondolatot táplálnak egészen rövid idő alatt az elméjükbe, és ezt döbbenetesen rugalmasan teszik. A világot olyannak fogadják el, amilyen, és nagyon rövid idő alatt alkalmazkodnak. Felnőttkorunkra eltűnik ez a rugalmasság és nagy befogadóképesség. Általában ahhoz ragaszkodunk, amit a világról megtanultunk, ahogy szoktuk csinálni a dolgokat. Időnk jó részében robotpilóta-üzemmódban vagyunk. Ha felnőtteknél szeretnénk fejleszteni a kreativitást vagy a problémamegoldást, akkor általában ehhez a már talán elfeledett gyermeki hozzáálláshoz igyekszünk visszatéríteni őket, hiszen ez alkalmas arra, hogy új dolgokat tanuljunk vagy találjunk ki, fogadjunk be.
Na most a járványhelyzet egy földnyi embert kényszerített bele a teljesen újhoz való alkalmazkodásba. Egy-két hétig még lehetett tagadni, mondani azt, hogy én aztán nem fogok maszkot hordani, és csinálom úgy a dolgaimat, ahogy eddig. De a világ megváltozott, és előbb-utóbb mindenki rájött, hogy valahogyan alkalmazkodnia kell. Akaratlanul is elkezdtünk gyermeki működésbe kerülni, az automatizmusaink nem működtek többé, és nyitottá kellett válnunk új készségek, új tudás, új reakciómódok felé. És mik lehetnek azok az akár nagyon triviális, de mégiscsak új kognitív képességek, amiket elsajátíthattunk?
#Konkrét tananyagok
Ez mondjuk csak a szülőket érinti, de ők konkrétan egy csomó minden tudást (újra)tanultak. Láttam lelkes anyuka Facebook-posztját, hogy újra megtanult írásban osztani, rengetegen írtak fogalmazást elkedvetlenedett csemetéjük helyett, és találkoztam apukákkal, akik a hármas hangzatokban igyekezték kiművelni magukat. Sokféleképp lehetett megélni ezt a homeschooling helyzetet, ahol szülőből tanár lett, de minden frusztrációja mellett ne vegyük el magunktól annak a dicsőségét, hogy képesek voltunk elég gyorsan és többnyire segítség nélkül felfogni, hogy mi a feladat, és azt segíteni megoldani. Úgy, hogy már jó pár évtizede nem csináltunk hasonlót.
#Reziliencia, vagyis lelki állóképesség
Nagyon sok embert úgy érintett a járvány, hogy valami egészen fontosról vagy jó dologról le kellett mondania, meg lett fosztva tőle. Vannak, akik a munkájukat vesztették el, mások nem tudták elkezdeni a tervezett építkezést, elmaradt a külföldi út, vagy le kellett mondaniuk egy fantasztikus egyetemi lehetőségről. A legtöbben, akikkel beszéltem, pár nap, hét után túltették magukat a veszteségen, és energiájukat arra fordították, hogy hogyan legyen élhetőbb az adott helyzet. Ez maga a reziliens viselkedés – amit, ha szerencsések vagyunk, nem kell sűrűn gyakorolni, de most sokan szereztek benne jártasságot. Az emlék visszahozható lesz később is, nehéz helyzettel szembesülve visszanyúlhatsz ahhoz, hogy idén is milyen jól alkalmazkodtál, bízhatsz benne, hogy akkor is menni fog. Ez a tapasztalat a magbiztosságot jócskán növelheti a jövőben.
#Tervezés, szervezés
Erre a normál életben is szükség van, de most emelt szintű gyorstalpalón fejleszthettük magunkat e téren. Hogyan tudsz úgy programot, találkozót, munkát szervezni, hogy fogalmad sincs, egy hónap múlva mit lehet, és mit nem? Mi mindent kell bevásárolni a család étkezéséhez, hogy minden szükséges meglegyen, és lehetőleg ne kelljen naponta boltba rohangálni, illetve az internetes rendelés lehetősége is limitált? Mindenki valahogy kitalálta a maga megoldását erre a problémára – és mivel ez soktényezős, új szituáció volt, sejthető, hogy edződtek a tervezési, szervezési képességek, a sok tudattartalom egyidejű kezelése, a kombinációs készség.
#Figyelem, fókusz
A régen megszokott életünkben annyi inger, információ ragadta meg a figyelmünket, hogy időnk, esélyünk sem volt hosszabb ideig, fókuszáltan foglalkozni valamivel, maximum a munkával. Néha. Ha egy nagyvárosi embert veszünk, csak a munkába és a hazavezető úton több embert látott egy nap, mint egy ötszáz évvel ezelőtti városi ember egész életében. Pedig ahhoz, hogy valamit megtanuljunk, vagy megalkossunk, vagy egyszerűen csak igazán átéljünk, szükség van a figyelmünk fókuszáltságára. A hirtelen és kényszerű ingermegvonás – se kijárás, se társaság, se színház – rávett minket arra, hogy kisebb dolgoknak alaposabb figyelmet szenteljünk. Kivirágoztak a balkonládák, perceket, órákat töltöttünk kovászállapot-elemzéssel, vagy észleltük, hogy hányféle madár is él az ablak előtti kis parkban. Töméntelen tudományos adat van arról, hogy a fókuszált figyelem, a tudatos jelenlét, a kis dolgok alapos megfigyelése milyen pozitívan hat a szellemi képességeinkre és a boldogságérzetünkre is, ebből most kaptunk egy kis ízelítőt.
#Tudatosság
Ezt a sok külső és belső változást átélve nagyon sokan kezdték tudatosan figyelni magukat: hogyan is csinálom, miben lelem örömöm, mi a belső ritmusom (hiszen sokan például szabadabban osztották be az alvásidejüket), mire van szüksége a testemnek (jelentősen nőtt a rendszeresen sportolók aránya), és hogyan hat ez a sok tényező együtt a kedélyállapotomra? Akár tetszett a kényszerű izoláció, akár utáltad, az biztos, hogy tettél megállapításokat arra nézve, hogy hogyan szeretnél a jövőben élni, mit szeretnél megtartani, és mi az, amit nem kaptál meg, pedig alapszükségleted. Ezt egyébként ritkán tesszük meg, pedig a saját magunkkal, életünkkel kapcsolatos tudatosság már félút ahhoz, hogy megteremthessük magunknak azt az életet, amiben elégedettek lehetünk.
Biztosan ezeken kívül is sok dolog van, amiben, még ha nem is kis árat fizetve érte, fejlődhettél a járványhelyzet alatt, érdemes ezeket önmagadnak is számba venni, későbbi használatra, és azért, hogy lásd, személyes fejlődésed szempontjából is fontos időszak lehetett a mögöttünk hagyott tavasz.
