Így edz és táplálkozik egy BL-győztes junior világbajnok

Bár Fodor Csenge, a Győri Audi ETO KC balszélsője még csak húszéves, máris tartalmas sportkarrier áll mögötte. Nemcsak magyar bajnoki címek, BL-győzelmek és junior világbajnoki arany, de komoly sérülés is szegélyezte az útját, amin – mint mondja – most épp ott tart, ahol szeretne.

De mi minden kell ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon ennyire tudatos és sikeres legyen? Csenge szerint a tehetség mellett alázatra, kitartásra, szerencsére és maximalizmusra van szükség. És arra, hogy az ember úgy érezhesse, vissza is kap abból, amit befektet. 

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a kézilabdával?

A sport már egészen kicsi korom óta része az életemnek. Az ugyanis már a kezdetektől biztos volt, hogy rendszeresen mozogni fogok, hiszen a szüleim is sportoltak, édesapám fociedző volt, én nála kezdtem el a barátkozást a labdával. Akkoriban épp gyerekeket tanított, én még ovis voltam, amikor kis gumilabdával mentem le az edzésére, és próbálkoztam. Aztán hatéves koromban jött a kézilabda – akkor még szivacskézilabda –, amit nagyon hamar megszerettem. A többi meg már erre épült.

AB L5800 (3)
Fotó: Fodor Csenge Adam Bertalan

Kívülállóként az ember úgy képzeli, sok lemondással jár, ha az ember kicsi korától rendszeresen sportol. Kevesebb időd jutott barátkozásra, szórakozásra, mint a kortársaidnak?

Igazából nem, vagyis semmiképpen nem az elején. 14 éves korom előtt, mielőtt a Kézilabda-akadémiára kerültem, sok más dolog is belefért, jártam dzsesszbalettozni, lovagoltam. Szerettem a kézilabdát, de nálunk például nem az volt, hogy a szüleim kőkeményen ebbe az irányba tereltek, vagy mindenáron versenyzőt akartak volna belőlem faragni. Most is úgy van - és ezért nagyon hálás vagyok - hogy mindenben maximálisan támogatnak, örülnek a sikereimnek, szurkolnak, de ha holnap azt mondanám, hogy nem szeretném ezt csinálni, mert nem találok benne örömet, akkor azt mondanák, hogy rendben. Persze biztos elvárnák, hogy akkor keressem meg azt, amiben igen. 

De a kérdésedre visszatérve: a neheze 14 éves korom után jött, amikor elkerültem Keszthelyről az akadémiára. Itt már nagyon szoros napirendünk volt: reggel edzés, aztán iskola, aztán megint edzés, ez már feszes volt, igen. De akkorra már bennem is megvolt az, hogy tudom, hogy mit miért csinálok, és a kézilabda felül is írt mindent. Nehéz volt, de nem úgy, hogy kivett volna belőlem, inkább nagyon sokat adott. Ma már nagyon fegyelmezettnek kell lennem, főleg, ha egy átlag húszéves fiataléval hasonlítom össze az életem, de nem lemondásként élem meg. Ugyanis rajtam múlik, hogy mire teremtek időt. Ha szeretném, akkor meg tudom oldani, hogy találkozzak a barátaimmal, vagy szórakozni menjek néha. A különbség az, hogy sokkal jobban meg kell szerveznem. Egy spontán „na fussunk össze délután” az én esetemben nem megy. Az viszont, hogy tudom, hogy mit és miért csinálok, nagyon sokat segít.  

Életed más területein is ennyire tudatos vagy?

Igyekszem. A sport mellett egyetemre is járok, ide Győrbe, levelezőre. A témába vág, amit tanulok, de így sem könnyű összehangolni a sportot, a tanulást és a magánéletet, mégis igyekszem mindenhol helytállni. Illetve az is igaz, hogy a sport segít is, mert annyi mindenre megtanít a fegyelmezettségtől a csapatjátékon át, hogy azt a magánéletemben is jól tudom kamatoztatni.

Sport, tanulás, magánélet. Elmondod, hogy néz ki egy napod?

Sok függ attól, hogy épp meccsnap van, vagy sem. Amikor nincs, akkor korán kelek, mert kutyám is van, őt leviszem reggel. Utána irány az edzés, ami fél 10-10 óra között kezdődik. Változó, hogy kondicionáló edzés vagy kézilabda. Utána mindenki hazamegy ebédelni, pihenni egy kicsit, és aztán jönnek a délutáni edzések. Edzések előtt fél órával előbb ott kell lenni, mert be kell magunkat gyúratni, az edzésekre is fel kell készülni, van erre egy protokoll, nagyon vigyáznak ránk. A délutáni edzés után haza, ez olyan 7-negyed 8 szokott lenni, akkor jön a pihenés. És persze tanulni is kell néha. 

Meccsnapon pihenünk, már ami a mérkőzés előtti órákat illeti. Tegyük fel, hogy Siófokra megyünk játszani, akkor kettő körül találkozunk az arénánál, és együtt utazunk. Meccs másnapján pihenőnap van, de azért olyankor is becsúszik némi regeneráló edzés.

Tudatosság nélkül nem megy
Tudatosság nélkül nem megyFotó: Adam Bertalan

Hogy regenerálódtok?

A regeneráció és a pihenés nagyon fontos, mert a sérülések többnyire olyankor jönnek, amikor az ember tompa, nincs eléggé kiélezve, és a fejlődéshez is kell a pihenés. Az elegendő alvás, pihenés mellett része a rekreációnak az is, hogy meccs után, ha bármi fáj, akkor azt mondjuk egyből az orvosi teamnek. Nagyon korszerű gépeink vannak, és a jégkabin is sokat segít, edzés után nagyon jót tesz. Igaz, hogy ez azért elég húzós, mert sportmelltartó-bugyi és sapka-sál kombóban vagyunk benn, tényleg dermesztő az a néhány perc. És az is nagyon fontos, hogy mozgás után milyen táplálékokat viszünk be: fehérje, izotóniás ital, magnézium...

Az étkezésetekre mennyire kell odafigyelni?

Azt gondolom, hogy itt a csapatnál mindenki nagyon profi ebből a szempontból is, pontosan tudjuk, hogy mennyire fontos, hogy egészségesen éljünk, együnk. Ezért például nincs grammra pontosan előírva, hogy melyik nap mit ehetünk. Természetesen ha például kitaláljuk, hogy nekem izmot kellene építenem, akkor meg tudom keresni a csapat dietetikusát, aki elő is fog írni nekem étrendet, de alapvetően a játékosok maguk figyelnek a tudatos étkezésre. Ez nálam úgy van, hogy 99 százalékban nagyon tisztán eszem, néha van csalónap, amikor mondjuk bejön egy pizza vagy hamburger vagy csoki, de az az igazság, hogy ezeket annyira megérzem rögtön a teljesítményemen, hogy inkább kerülöm, és nem azért, mert valaki valahol leírta, hogy nem szabad.

A mindennapokban nagyon változatosan eszem: zöldséget, gyümölcsöt, szénhidrátot, fehérjét, nagyon ügyelek a folyadékbevitelre is. És persze azért nincs elengedve a kezünk, mert rendszeresen mérik a testösszetételünket, az izomarányt, a vizet, és itt kijönne, ha valami nem jól lenne. De ilyen nem szokott lenni. Nekem a legjobban az vált be, hogy nagyon figyelem a testem jelzéseit. Ennek alapján meccs előtt inkább úgy eszem, hogy egy nagyon kicsit éhes maradjak, de legyen energiám, úgy jobban harapok. Ja és nagyon figyelek arra, hogy a nálam profibbak hogy esznek. Amikor idekerültem, és mentünk meccsre, mindig nagyon figyeltem, hogy a közös étkezéseknél ki mit tesz a tányérjára, és a csapatban lévő extra profi játékosoktól rengeteget tanultam én is.

Említetted, hogy jobban harapsz, ha jól lövöd be a táplálkozást. Ez a harapósság teszi a jó balszélsőt? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen a te posztodon?

Igen, az én posztomon élesnek, harapósnak kell lenni, ha úgy tetszik. Fontos, hogy egy szélső robbanékony, gyors, ruganyos legyen, hogy jól tudjon ugrani, és ha eljut hozzá a labda, akkor fejben is gyorsan tudjon reagálni, hiszen mi befejező emberek vagyunk. Általánosságban ahhoz, hogy az ember sikert érjen el a kézilabdában, vagy általában a sportban, elég sok dolognak kell együtt meglennie. Kell tehetség, kell szerencse, hogy az ember jókor legyen jó helyen, és az is nagyon fontos, hogy az elvártnál, a kötelezőnél mindig többet kell beletenni. Amikor idekerültem, azért maradtam mindig benn pluszedzésen, mert nagyon hiányos izomzattal rendelkeztem, és nagyon sokat kellett erősíteni. De ma is maradok, és a csapatomból többen, az igazán profi játékosok is edzenek pluszban. Egy idő után ez kijön. Kell hozzá maximalizmus is, hogy az ember, ha már belekezd valamibe, akkor azt a képességeihez mérten a legjobban próbálja megcsinálni. És az alázat is nagyon fontos, hogy az ember tudja, hogy hol tart. Ezt is otthonról hozom. Még ma is úgy van, hogy a szüleim a meccs előtt odajönnek hozzám, és elmondják: tudod, csak normálisan, alázatosan, szerényen... Na jó, ennél kissé bővebben, mert apuról és anyuról van szó, de ez nem maradhat el.

Muszáj célokat kitűzni.
Muszáj célokat kitűzni.Fotó: Adam Bertalan

A szerencsét is említed, mint tényezőt. Van, amikor nem a mi oldalunkon áll. A tavalyi év elején komolyan megsérültél. Ebből hogyan sikerült felállni?

Igen, a sérülés mindig benne van a sportban, és sokszor nem kell hozzá még védő sem, hogy egy szélső megsérüljön, elég egy rossz esés, rossz lépés. Nekem úgy sérült meg a vállam, hogy egy dobás után ki szerettem volna csúszni, de beleütköztem az ellenfél kapusába. Először nem is gondoltam, hogy nagy baj lenne. Tele voltam adrenalinnal, az a meccs az eddigi pályafutásom egyik legjobbja volt, a csapatnak és nekem is jól ment. De aztán hamar kiderült, hogy műteni kell. Akkor nagyon magamba zuhantam, de a műtét után már átrendeztem magamban a dolgot: muszáj ebből gyorsan visszajönni. Azt tudtam, hogy fel fogok épülni, de úgy voltam vele, hogy ezt a lehető leghamarabb szeretném, és maximálisan betartottam minden utasítást, amit kaptam. Az is segített, hogy rengeteg támogatást kaptam a családomtól is, a szüleim szabadságot vettek ki, hogy velem lehessenek. Január végén sérültem, február eleje volt a műtét, és áprilisban már pályán voltam. Erre senki sem számított, még én sem. De többek között ezért is nagyon jó emlék nekem a tavalyi szezon vége: ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam.

Egy sérülésből visszajönni nemcsak a testi regeneráció képessége, de fejben is ott kell hozzá lenni. Neked mi segít, hogy mentálisan is éles legyél?

Érdekes, de én olyan vagyok, hogy nagyon szeretem a presztízshelyzeteket, nyomás alatt jobban tudok teljesíteni, egy szoros meccs például jobban tuningol, úgy érzem. Persze nagyon jó, ha kényelmesen van meg egy meccs, de én szeretem a küzdős találkozókat. Fejben is sokat fejlődtem, amióta itt vagyok Győrben, jobban ki tudok már zárni dolgokat, és csak a meccsre fókuszálni, mint korábban, ez nagyon fontos. Ha fejben nem vagyunk ott, lehetünk bármilyen jó fizikai állapotban, abból nem sül ki semmi jó. Itt azért nagyon fontos, hogy csapatszinten legyen rend a fejekben, ebben egymást is tudjuk támogatni, és a velünk dolgozó szakemberek is sokat segítenek. A pályán a csapattársaimmal egymást húzzuk, erősítjük, ez például nagyon jó oldala a csapatsportnak.

Van olyan mérkőzés az eddigi pályafutásodból, ami különösen kedves a szívednek?

Persze, több is van, nehéz kiemelni egyet. A világbajnoki döntő biztosan ilyen. Nemcsak azért, mert addigra már annyira összeszoktunk a lányokkal (akikkel 14 éves korunktól együtt mentünk végig a korosztályos válogatottságon), de azért is, mert Debrecenben kijött 7000 néző szurkolni nekünk, és persze azért is, mert olyasmit sikerült véghez vinnünk, ami még korábban nem volt.

A győri meccsek közül tényleg mindegyiket extraként tartom számon, de a tavalyi BL-döntő azért különösen kedves a szívemnek mert sérülésből jöttem vissza, mégis ott tudtam lenni a final fouron, és a döntőben is lehettem pár pillanatig a pályán, ezt nem hittem volna.

Mik most a céljaid?

Szeretnék még jobban beépülni a csapatba, mert azt hiszem, hogy ennél jobb helyen nem is lehetnék. Most a példaképeimmel kézizhetek együtt, akiktől a pályán és azon kívül is rengeteget tanulok. Ez óriási ajándék nekem, és a legnagyobb siker az lenne a számomra, ha a sportkarrierem végéig ebben a csapatban tudnék maradni. A másik pedig természetesen a felnőttválogatottság, nagyon szeretnék abba a csapatba is bekerülni.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.