Szabad-e a megérzéseinkre hallgatnunk? A pszichológus válaszol

Pontosabban négy pszichológus. Vajon létezik tudományos magyarázat a megérzéseinkre? Úgy tűnik, hogy igen.

Megérzései mindenkinek vannak. Ezek ösztönösek, gyorsan megjelennek, gyakran hatalmas erővel bírnak. De vajon helyesek? Igazak? Vajon hallgathatunk rájuk? Sorozatunkban a szerkesztőség pszichológus szakértőit, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit kérdezzük ilyen és ehhez hasonló kérdésekről. Legutóbb például arról írtak, mi kell egy hosszú, boldog kapcsolathoz. Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el. 

Szalay Ágnes: A kérdés, hogy miből táplálkozik az a megérzés

Hadd írjak először ennek az ellenkezőjéről, amivel coaching munkám során gyakran találkozom: az emberek hajlamosak arra (sőt a legtöbb esetben ezt csinálják), hogy bizonyosságként, tudásként kezeljenek dolgokat, pedig azok valójában csak a hit, vélemény, megérzés kategóriába tartoznak. Ahogy kedvenc P. G. Wodehouse hősöm, Psmith (a pé néma) szokta mondogatni: abba a hibába esnek, hogy összetévesztik a valószínűtlent a lehetetlennel. Ezzel senkit nem szeretnék leszólni, ez teljesen emberi, nincs agyi kapacitásunk, hogy minden gondolatunkat tudományosan teszteljük, a sztereotípiák, kognitív torzítások, heurisztikák általában hatékony megoldások. De sokszor korlátoznak minket, és néha miattuk nem látjuk az utunkat, beszűkítik a lehetőségeinket, vagy csúnya tévedésekhez vezetnek. „Biztosan nem engednek el hamarabb a munkahelyemről”; „Ebből tutira nem lesz tartós kapcsolat”; „Nem törődik a gyerekével az, aki nem viszi játszótérre”. Minden gondolatunkat, ami úgy kezdődik, hogy biztosan, mindig, illene, így-úgy kell, sosem – érdemes felülvizsgálni a valóság szűrűjén át tesztelés módszerrel, hogy vajon igazak-e vagy csupán megérzések.

Vajon ez a valóság? Vagy illúzió?
Vajon ez a valóság? Vagy illúzió?Fotó: francescoch / Getty Images Hungary

Aztán vannak a megérzések, amiket annak gondolunk, pedig igazából tapasztalatainkból, „tudatalatti tudásunkból” táplálkoznak. Például egy kedves ismerősöm párkereső appokkal próbálkozik mostanában, és mesélt egy emberről, aki ígéretesnek tűnt, de két üzenetváltás után mégis elköszönt tőle, mert olyat írt neki a férfi, amitől rossz érzése lett. Szavak szintjén nem volt gáz az üzenet, de burkolt agresszió, a nők idejétmúlt sztereotipizálása és némi szűklátókörűség kiolvasható volt abból a pár szóból. Lehet, hogy egyébként teljesen jó fej, csak szerencsétlenül fogalmazott, amit maga sem gondolt komolyan – de valószínűbb, hogy a „megérzés” helytálló volt, és ismerősömet a kommunikációról, tipikus viselkedésmódokról szerzett tapasztalatai megvédték attól, hogy belekezdjen egy vergődős kapcsolatba. Az ilyen megérzéseknél is jót tehet, ha elemezzük, hogy miből is táplálkoznak, és rájöhetünk, hogy a tudatalattink, a testünk milyen klasszul megvéd a rossz döntésektől. Ha valami rosszat érzel, de céljaidtól vezérelve igyekszel magadban mentegetni a másikat, kimagyarázni a helyzetet, a saját érzéseid helytállóságát pedig kétségbe vonod, akkor jobban teszed, ha az érzéseiddel foglalkozol. Néha azok segítenek abban, hogy tisztán láss.

A harmadik típusú megérzésekkel a bennem élő pszichológus nem tud mit kezdeni, a regényolvasó énem annál lelkesebb tőlük. Ezek: „megmagyarázhatatlan okból aznap este egy másik üzletbe mentem, mint ahol egyébként mindig vásárolok, és ott leszólított a későbbi férjem”. „Lerobbant a kocsim egy úton, ahol még sosem jártam. Az autómentő érkezéséig sétára indultam, pedig hullafáradt voltam, és a térdem is fájt. Megpillantottam egy eladó házat. A következő héten kirúgtak. Ma panziót működtetek abban a házban, és boldogabb vagyok, mint valaha.” Ezeket a különös együttjárásokat, sugallatokat kezelje mindenki a hitrendszere, megérzései szerint.

Milanovich Domi: 4 helyzet, amikor kifejezetten érdemes hallgatnod a megérzéseidre

Ahhoz, hogy jobban értsük a megérzéseink működését, érdemes egy kicsit félretennünk az őket körüllengő mágikus aurát. Az intuíciónk olyan feltételezésekből áll, amelyek pillanatok alatt jelennek meg a tudatunkban anélkül, hogy a hozzájuk vezető információfeldolgozási folyamatokkal tisztában lennénk. Ugyanakkor ezek az előfeltevések nem a semmiből érkeznek hozzánk: mindig a korábbi múltbeli tapasztalatainkon, az addig felhalmozott tudásunkon alapulnak, melyet az adott szituáció valamely eleme automatikusan mozgósít bennünk. Ettől persze még nem feltétlenül lesz helyes, amit a megérzésünk sugall, gondoljunk csak azokra a túlontúl leegyszerűsítő sztereotípiákra és előítéletekre, amiket az elménk a kognitív gazdaságosság érdekében alkalmaz. Összegyűjtöttem, hogy szerintem mi az a 4 helyzet, amikor viszont kifejezetten érdemes hallgatnod rájuk:

  1. Ha értesz valamihez. Tudtad, hogy a meteorológusok precízebben be tudják jósolni az eső előfordulását, mint a jégesőét? Ez azt is jelenti, hogy jobban megbízhatunk az esővel kapcsolatos előrejelzéseikben. Ha tehát van olyan terület, ahol több szakértelemmel, jártassággal bírsz, akkor nagyobb bátorsággal hallgathatsz a megérzéseidre. Tegyük fel, hogy több cikket is elolvastál a bántalmazás jeleiről, így hamar észreveszed, ha valaki az első randin csak magáról beszél, nem von be a döntésekbe, rádtukmál dolgokat, számonkér, gyors elköteleződést vár tőled stb. Ez alapján rögtön felsejlik előtted egy viselkedésmintázat, és inkább nem mész bele a kapcsolatba. 
  2. Amikor kiszámítható a környezet. A megérzések akkor tudnak jól működni, ha az a környezet, ahol a tapasztalataidat szerezted és a jelenlegi helyzet, ahol alkalmazni készülsz őket, hasonlóságot mutatnak. Ha most egy fantasy könyvben lennénk, és hirtelen a Marson, űrlények között találnám magam, akkor minden bizonnyal hasznavehetetlenné válna a belső iránytűm, mert cseppet sem ismerném ki magam az ottani világ működésében. Ellenben ha szeretnék ajándékot venni valakinek, akit régóta ismerek, akár első pillantásra is ki tudom szúrni, hogy minek örülne nagyon. 
  3. Amikor kevés időnk van a döntés meghozatalára. Amikor egy tűzoltó beszalad egy égő házba, a színek, szagok, hangok alapján rögtön meg tudja mondani, hogy van-e omlásveszély vagy nincs. A mi életünkben is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nincs időnk a tudatos elemzésre, és muszáj a korábbi tapasztalatainkat magába sűrítő megérzéseinkre hagyatkoznunk. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az időkényszer néha csak a fejünkben létezik: ne engedd, hogy bárki belehajszoljon egy döntésbe. 
  4. Amikor észérvek mentén nem tudunk dönteni. A fontos döntések meghozatalához mindig gyártok pró-kontra listákat. Ezen nemcsak a racionális, hanem az érzelmi érvek is helyet kapnak, és egy-egy érv nagyobb súllyal esik a latba, mint mások. Mindig odafigyelek arra is, hogy az elképzelt kimenet esetén hogyan reagálna a testem, illetve miről szól ez a reakció. Ha például elkezd fájni a fejem, émelygek vagy fáradt leszek, az nem jó jel. Érdemes komolyan venned a tested üzeneteit. Minden rendben van, mégis folyton betegeskedsz? A tagadás olyan, mint egy rozsdás redőny: nem mindig könnyű felhúzni, de csak így pillanthatod meg, hogy mivel van dolgod valójában. 

Csonka Balázs: Egy megérzés még bármi lehet – és a legkevésbé valószínű, hogy valamilyen isteni sugallat

Amikor megérzésekről beszélünk, tulajdonképpen a pszichológusul tudattlannak nevezett dologról van szó. Olyan érzésekről, amelyeket halványan vagy egészen élesen, de úgy élünk át, hogy nem igazán tudjuk őket hová tenni. Természetesen az, hogy egy érzést „tudunk hová tenni″, nem jelenti, hogy az adott érzés valóban az adott élményhez kötődik (például ha nagyon dühösek leszünk valami miatt, arról könnyen kiderülhet, hogy az érzés egy jó része egész másból, mondjuk, korábbi frusztrációinkból származik), megérzésnek azonban azokat az érzéseket szoktuk hívni, amelyekhez nem tudunk valamilyen észszerű magyarázatot rendelni. 

A tudattalan azért tudattalan, mert nem tudsz róla
A tudattalan azért tudattalan, mert nem tudsz rólaFotó: Shutterstock

A tudattalannal való foglalkozás jelentette egyébként a pszichológia mint tudomány kezdetét. Freud javarészt ennek feltérképezésével foglalkozott, álmokból, asszociációkból, elszólásokból igyekezett megtudni, mi mindent rejt az adott ember lelke, amiről az illető nem is tud. Freud óta a pszichológusok a tudattalan számtalan szféráját leírták a kollektív tudattalantól a családi tudattalanon át a kapcsolati modellekig, a keleti filozófiai rendszerek pedig még több ilyen régiót leírnak (a korábbi inkarnációkból származó érzéseket például). Ez most a mi szempontunkból azért nagyon fontos, mert jól látható belőle, mennyi különféle forrásból táplálkoznak a bennünk élő, tiszta formájukban nagyon nehezen hozzáférhető érzések. Nemcsak személyes életünk érzelmi lenyomatai „szólnak″ ilyenkor hozzánk, de a kultúránk által közvetített motívumok, családunk, közösségünk történetéé is. Hallgatni is így érdemes rájuk: ahhoz, hogy lássuk, mennyire segít vagy akadályoz, mennyire vezet vagy megvezet minket egy-egy ilyen érzés, ismernünk kell az eredetét, látnunk kell egy minél tisztább formáját. 

Nagyon fontos ebben, hogy megérzéseink – ahogy érzéseink is – nem tiztán, hanem egymással keveredve, elvegyülve jönnek létre. Én nagyon gyakran tapasztalom, hogy ezeket az ambivalens érzelemcsomagokat az emberek igyekeznek tiszta érzelmekké tenni, és ennek jegyében a pozitív vagy a negatív oldalát eltüntetik (elhárítják). Ez pedig nemcsak akkor veszélyes, ha az ember a negatív részt tünteti el (mondjuk, a negatív érzéseit a gyerekével vagy a szüleivel szemben, akiket szeretni kell), hanem akkor is, ha a pozitívat. A legkézenfekvőbb példa erre, amikor valaki csak úgy nem akar élni, ahogy a szülei, majd választ egy ugyanolyan partnert, mint az anyja vagy az apja. Tudja, hogy mit nem akar, zsigerből gyűlöli az egészet, és mégis. A megérzés itt általában maga az ismerősség, hogy ez valami, ami nekem közel van, amihez kapcsolódni tudok. És eleinte persze még minden egészen más. Ha valaki tehát nagyon terhelt a múltja, és ő nagyon másképp akarja csinálni, érdemes tudnia, hogy ezek a megérzései valószínűleg nem fogják jó helyre vinni. Neki is, mint mindenki másnak érdemes ezért minél közelebbrő megismerkedni a benne élő érzésekkel és alapvetésekkel. 

Sákovics Diana: A megérzések megmenthetnek, és tévútra is vihetnek

Megérzések. Ezt a szót körbelengi valami misztikus báj, a titokzatosság varázsa. Ez a jelenség egyfajta bizonyítéka annak, hogy többek vagyunk, mint aminek látszunk, és a világ mélyebb a kézzelfogható valóságnál. Nem véletlen, hogy a magukat racionálisnak tartó emberek gyakran elutasítják a megérzések szerepét, jelentőségét. Az ezoterikus tanokra én sem vagyok valami fogékony, de a pszichológia megtanított arra, hogy a működésünk jóval bonyolultabb annál, mint hogy mindig, minden helyzetben racionális magyarázatokat találhassunk rá. A megérzések például részben ilyenek. Részben meg nem. 

Nem mindent olyan egyszerű megmagyarázni
Nem mindent olyan egyszerű megmagyarázniFotó: anyaberkut / Getty Images Hungary

Tudjuk például azt, hogy óriási ingerözönnel szembesülünk már születésünktől fogva, az agyunk kapacitása pedig korlátozott, így nem véletlen, hogy igyekszik hatékonyabbá tenni az információfeldolgozást. Ennek kézenfekvő útja pedig az egyszerűsítés. Ebből a folyamatból születnek például a kognitív torzításaink, de a megérzéseink egy része is így keletkezik. A memóriánk ugyanis mintázatokat tárol: minden helyzet, amivel korábban találkoztunk, leképeződik az agyunkban az ehhez kapcsolódó érzelmeinkkel együtt. Amikor egy-egy új helyzettel találkozunk, még mielőtt tudatosulna bennünk, az agyunk máris rengeteget dolgozik, a memóriánkban felbukkannak a korábban tapasztalt hasonló helyzetek, megérkeznek hozzánk az érzések. Az emléknyomtól függően ezek lehetnek nagyon erőteljesek, intenzívek, ráadásul sokszor testi érzetek tudatosulásával párosulnak („a gyomromban érzem”). Ennek számos evolúciós előnye van, például az, hogy vészhelyzetben gyorsabban tudunk döntést hozni, tehát nagyobb eséllyel élünk túl. Nem véletlen, hogy azokban a helyzetekben, amikor nincs időnk gondolkodni, gyakrabban hagyatkozunk a megérzéseinkre. 

A korábbi tapasztalataink során begyűjtött érzéseink azonban tévútra is vihetnek minket. Például a vonzalomban. Olyan emberek vonzanak bennünket, olyanokhoz érezzük magunkat gyorsan közel, olyanokhoz könnyű kapcsolódnunk, akik ismerősek számunkra, és ha az ember elhanyagoló, bántalmazó, narcisztikus szülő mellett nő fel, könnyen talál vonzónak hasonló karaktereket. A tévút másik fajtája az, amikor a megérzések félelmekből, védekezéseinkből táplálkoznak, például azért nem engedünk közel valakit magunkhoz, mert tartunk a csalódástól. Megérzéseink származhatnak téves hiedelmeinkből is, mint amikor a szerencsejátékos érzi, hogy ma biztosan nyerni fog, így újabb kockázatos helyzetekbe megy bele. Az ilyen és ehhez hasonló tévutak elkerülésének legjobb módja, ha ismerjük magunkat, a múltunkat, ha rendelkezünk megfelelő önismerettel és tudással ahhoz, hogy képesek legyünk felmérni, miből is táplálkoznak a megérzéseink. 

Arra tehát, hogy szabad-e a megérzéseinkre hallgatni, nincs egyértelmű válaszom. Ez mindig az adott helyzeten és emberen múlik. Az azonban biztos, hogyha lehetőségünk van rá, érdemes a megérzéseinket alaposabban is megvizsgálni, keresni a gyökerüket, átgondolni, vajon miből is táplálkoznak. 

Mustra