Mit várhatunk a pszichológustól, és hol van a baj, ha nem működik a terápia?

Még ha boldogtalannak érzi is magát valaki, vagy olyan tulajdonságaitól szenved, amiktől szívesen megszabadulna, nehezen veszi rá magát arra, hogy pszichológushoz, terapeutához vagy egyéb önismereti módszerhez forduljon. Különösen nálunk, ahol a pszichológushoz járásnak olyan rossz a pr-ja – igaz, ez az utóbbi időben tapasztalatom szerint változik: a fiatalok körében egyértelműen nagyobb nyitottságot látok az önismeret felé, és sokan, idősebbek sem tartják már a gyengeség jelének egy pszichológus vagy egyéb segítő szakember felkeresését.

A pszichés problémákkal, a személyes elakadásokkal kapcsolatos cikkeimben mindenkit önismereti munkára szoktam biztatni, de azért valljuk be, nem mindig sikeresek ezek a próbálkozások. Richard B. Joelson New York-i veterán terapeuta abban a városban dolgozik, ahol a Woody Allen-filmek tanúsága szerint mindenki eltölt néhány évtizedet egy-egy terapeutánál. Még ő is, ott is, ahol az emberek láthatóan kedvelik ezt a műfajt, sok elégedetlen, a terápiába belefásult klienssel találkozik. És bizony nálunk is előfordul, nem egy-két embertől hallok ilyen történeteket, hogy a terápiát utólag idő- és pénzpocsékolásnak értékelik.

Tudom, mi a baj velem, de ettől nem lett jobb

Joelson erről szóló cikkében leírja, hogy az szokott a tipikus panasz lenni, hogy jó volt, jó volt, éveken át beszéltem magamról, most már tökéletesen tudom, hogy mi a baj velem, csak éppen ettől nem változott meg semmi az életemben. Ugyanolyan szerencsétlennek, önbizalom-hiányosnak érzem magam, mint tizenöt éve. Vannak olyanok is, akik régen, egy-egy alkalmat próbáltak ki egy terapeutánál, az nem tetszett nekik, és hagyták a csudába az egészet, de most mégis csak úgy gondolják, hogy valamit kellene kezdeni magukkal, ezért másik szakemberhez fordulnak.

Érdemes megkeresni az igazit

Fontos leszögezni, hogy talán semmi más olyan bizalmas munkakapcsolat nincs, mint a terapeuta és a kliens közötti. Éppen ezért nagyon fontos, hogy meglegyen az összhang, a kémia, tudjon a kliens a terapeutája szakértelmében, emberségében és jó szándékában bízni. Ez nem jön össze bárkivel. Különbözőek vagyunk, mások mind a terapeuták, coach-ok, segítő szakemberek is – kinek ez a stílus, személyiség jön be, kinek amaz. Éppen ezért, ha valaki új szakemberhez megy, legyen figyelmes arra, hogy vele működik-e ez a bizalom. Sokszor nem, és ez nem jelenti azt, hogy ő még nem alkalmas a terápiára, mert „nem áll készen rá”, hiszen nem mer bízni a másikban, vagy kényelmetlenül érzi magát vele – és azt sem jelenti, hogy a másik ne lenne jó szakember. Egyszerűen csak nem passzolnak össze. Szóval ha késznek érzed magad az önismereti munkára, de az első-második meglátogatott szakember nem szimpatikus, akkor keress tovább, ez a dolgok normális útja, sokaknál beletelik pár próbálkozásba míg megtalálják a maguk számára legjobbat.

Sok belátás, kevés változás

Ha már megtaláltad a számodra megfelelő szakembert, akivel nyitott, magadhoz képest elengedett tudsz lenni, hosszan beszélsz neki magadról, több belátásod támad önmagad megértésében, és mégis néha felteszed magadnak a kérdést, hogy „végül is mire megyek ezzel?!” – akkor lehet, hogy a folyamat arra a téves pályára siklott, amit Joelson „sok belátás, kevés változás”-nak hív.

Egy jó terápiának, coachingnak vagy önismereti folyamatnak mindig kell hogy legyen egy látható, világos célja, valami olyan tetten érhető változás, amire szerződtök. Mert bár az első lépés – önmagad, haszontalan viselkedésmintázataid, berögzült érzelmi vagy gondolati reakcióid felismerése – fél siker, változás nélkül csak fél siker marad. Teljesen jogos az elvárás, hogy legyen eredmény.

Legyen változás

Fontos megbeszélnetek, hogy bár megérted önmagad, mi az a változás, amit vársz. Bizonyos viselkedések elhagyása, a hangulat javulása, jobb társas kapcsolatok, kevesebb álmatlan éjszaka… Ez a változás történhet úgy is, hogy egyik nap felébredsz, és azt veszed észre, hogy már nincs itt az az ismerős rossz dolog, ami eddig az életedet keserítette, de történhet fokozatosan is: hónapok során egyre megértőbb, egyre türelmesebb leszel a gyerekeiddel, nincs fordulópont, de ha összehasonlítjuk a veszekedések mennyiségét a két évvel ezelőttivel, akkor szembeszökő különbséget látunk. Vagy jelentkezhet egész más területen: megérted apád viselkedésének rád gyakorolt hatását, egyre több dicséretet és pozitív visszajelzést kapsz a munkahelyeden.

Az is lehet, hogy egy ilyen folyamatban egy darabig minden rosszabb lesz, mint volt. Ez egy terápia természetes része is lehet. Énvédő mechanizmusaid úgy működnek, mint a gipsz a törött lábon. Amíg a láb sérülékeny, addig jól jön a gipsz. A vége felé már akadályoz a járásban (ezért is szeretnél megszabadulni a lelkedet beszorító gipszektől), ám amikor leveszik, akkor alatta érzékeny a láb, idő kell még, amíg megszokja, milyen gipsz nélkül. Tehát lehet, hogy a terápia teljesen jó úton, a siker felé halad, de éppen olyan szakaszban van, hogy sokáig nem történik semmi, vagy romlanak a dolgok. Ezt a megélést is érdemes azért megbeszélni a terapeutával: tudjon róla, és válaszoljon rá, ő hogy látja a haladást.

Az a lényeg, hogy ne csak a belátáson dolgozzatok a terapeutával, hanem a folyamatban legyen téma a változás is. Ez azért is fontos, hogy te magad is észrevedd, az a kemény munka, esetleg sok könny és nehéz téma megtérül számodra. Az életedben bekövetkező pozitív változások saját erőfeszítéseid eredményei.