A legrombolóbb viselkedés, ami minden kapcsolatot tönkretesz

Olvasási idő kb. 3 perc

Veszekedés közben a partnered gúnyosan utánoz, csúfolódik, a szemét forgatja. Úgy érzed, hogy egyáltalán nem akar meghallani, a konfliktus rendezése teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnik. A belőle sugárzó megvetés világhírű pszichológusok szerint is az egyik legártalmasabb dolog, ami egy kapcsolatban történhet. Mutatjuk, miért.

John M. Gottman azt állítja, hogy 5 perc megfigyelés után 91 százalékos valószínűséggel meg tudja mondani egy vitatkozó párról, hogy el fognak-e válni. A családterapeuta 14 éven keresztül követte nyomon 79 amerikai házaspár életét, kutatása eredményeként pedig felfedezett 4 olyan tényezőt, ami előrejelzi a szakítás bekövetkezését. Ezeket a viselkedési formákat az Apokalipszis lovasainak nevezte el (a Jelenések könyvében ők hoznak hírt a végítéletről). Legújabb sorozatunkban egyenként mutatjuk be a lovasokat, illetve azt is összegyűjtöttük, mi mindent érdemes tenned a kritizálás (criticism), a megvetés (contempt), a defenzivitás (defensiveness) és a kivonulás (stonewalling) ellen.

A megvetés a legrosszabb lovas

Gottman elmélete szerint a válások első számú bejóslója, mind közül a legrosszabb lovas nem más, mint a megvetés. A megvetés azért annyira mérgező a kapcsolatra nézve, mert általában undort takar. Sokféle megjelenési formája – gúnyolódás, szarkazmus, cinizmus, ellenséges humor, kifigurázó utánzás – felsőbbrendűséget fejez ki, azt üzeni a partnernek, hogy a másik jobb nála, ő pedig kevesebbet ér. Egy ilyen felállásban gyakorlatilag lehetetlen a konfliktusokon való konstruktív munka. Ha elkezdesz őszintén beszélni az érzéseidről, és ezáltal vállalod a sérülékenységet, a párod viszont kigúnyol, akkor nagyon nincs mit várni a helyzettől. Ha pedig jogos megvetést érzel a másik iránt, érdemes mérlegelned, hogy miért vagy vele. 

Így rombolja szét a megvetés a kapcsolatokat

Az Eric Berne kanadai pszichiáter által kidolgozott tranzakcióanalízis elmélete azt mondja, hogy egy párkapcsolat akkor élvezetes számunkra, ha magunkat és a partnerünket is okénak éljük meg benne. Ám egy megvetéssel teli kapcsolat azt erősíti az emberben, hogy míg a másik oké, addig ő nem oké. Ez negatívan hat az önértékelésére, visszautasítva érezheti magát, kevésbé szeretve. Könnyen egy olyan hatalmi játszma kellős közepén találhatja magát, ahol a másik mindent jobban tud, csak az ő szempontjai dominálnak. 

Csak akkor tudunk együtt haladni, ha értékelsz engem
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Mit tehetek rövid távon a megvetés helyett?

Bár a legfeszültebb pillanatokban néha nagyon nehéz odafigyelni a konstruktív kommunikációra, érdemes elsajátítani olyan technikákat, amelyek lehetővé teszik, hogy anélkül tudd kifejezni az igényeidet, hogy a másikat kritizálnád, hibáztatnád vagy támadnád. Ha pozitívan, a saját érzéseidről beszélve, énközlésekben tudod megfogalmazni a szükségleteidet, a partnered is nagyobb eséllyel fog tudni együttműködést tanúsítani. Mivel a saját belső történéseidről beszélsz és nem a másik viselkedését elemzed, így nem nyílnak meg újabb és újabb felületek a vitatkozásra. 

Építsétek ki a szeretet és a kedvesség légkörét!

A mindennapi apró figyelmességek sokat segíthetnek abban, hogy megerősödjön a kapcsolat immunrendszere: mindenkinek jólesik, ha megdicsérik, elismerik az erőfeszítéseit vagy meglepik valamilyen jó programmal, finom étellel. Az is lényeges lehet, hogy egy olyan történetet hozzatok létre a kapcsolatotok alakulásáról, ami pozitív. Ha időnként közösen fel tudjátok eleveníteni az örömteli múltbeli eseményeket, könnyebben tudtok ismét kapcsolódni egymáshoz. Amikor felütné a fejét a megvetés, érdemes arra is visszatekinteni, hogy mennyi mindent oldottatok már meg együtt: ez a gondolat a harag és az agresszió helyett a szolidaritást fogja növelni kettőtök között.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.