Ezért nem baj, ha külön hálószobában alszotok a pároddal

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy kapcsolat legelején nem kérdés, hogy a pár két tagja együtt akar aludni. Aztán ahogy múlik az idő, sokaknál felmerül a külön alvás gondolata, és ennek oka nem feltétlenül az elhidegülés. Kutatók szerint a külön alvásnak megvannak előnyei, elsősorban a kényelem és az egészség szempontjából.

A felmérések szerint manapság egyre több pár alszik külön ágyban, és ezt sokan a szakítás előszobájának gondolják, pedig egyáltalán nem biztos, hogy így van. Hagyományosan bevett szokás, hogy a párok megosztják egymással az ágyukat, de az Elemental írása szerint olykor jót tehet az is, ha nem közös ágyban hajtják álomra a fejüket a szerelmesek.

Társadalmi elvárás a közös hálószoba

A szokás, miszerint a házastársak megosztják egymással hálószobájukat, a 16. századból származik: ekkor költöztek a szülők és a gyerekek külön lakrészbe. Korábban az egész család együtt aludt, de ennek oka inkább a nélkülözés, semmint valamiféle meggyőződés volt – a gazdag párok például már akkor is külön hálószobával rendelkeztek. Az előkelő hölgyek gyakran a cselédjeikkel osztoztak a hálószobán, akik megvédték őket egy esetleges éjszakai férfi behatolótól. Az elszeparált házastársi hálószoba a viktoriánus korban vált igazán divatossá, köszönhetően a korszak általános prüdériájának. Ekkoriban a párok még két külön ágyban aludtak, ami egészen az 1960-as évekig bevett szokás maradt.

Azóta viszont olyannyira elterjedt a közös ágyban alvás szokása, hogy napjainkban az elhidegülés jeleként él a köztudatban, ha a párok nem osztják meg egymással az ágyukat. Sokan pedig – főleg a szokások és a társadalmi elvárás miatt – inkább feláldozzák a kényelmüket az együtt alvás oltárán. Neil Stanley, a Surrey-i Egyetem alvásszakértője egy 2005-ös kutatásában kérdezte ki a párokat alvási szokásaikról. Mint kiderült, sokan még akkor is az együtt alvásra szavaznak, ha az egészségi gondokhoz, például rosszabb minőségű alváshoz vezet.

Ez is előfordulhat :)
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Holott Stanley szerint egyáltalán nem abnormális dolog a külön ágyban alvás. A megkérdezettek közül sokan nyilatkoztak úgy, hogy hosszabb ideje külön alszanak párjukkal, és ennek kizárólag praktikus, mintsem érzelmi okai vannak. A horkolás, a szűk és rozoga ágyak, a kutya, ami folyton ugat, ha valaki nem alszik kint a kanapén, csak néhány ezek közül. A szakemberek szerint a pároknak nyíltan kellene beszélniük egymás közt az alvásproblémákról, és el kéne hinniük, hogy nem feltétlenül a rossz kapcsolat jellemzője, ha nem osztják meg egymással az ágyukat.

Közösen kell megoldást találni

Persze az együtt alvásnak is megvannak a maga előnyei. Egy 2008-as kutatás például úgy találta, hogy a horkolással küzdő férfiak sokkal gyakrabban hajlandók megoldást keresni a problémájukra, ha partnerükkel közös ágyban alszanak. Egy másik tanulmány szerzői pedig arról számoltak be, hogy sok nő, aki a horkolás miatt férjétől külön szobában alszik, egyáltalán nem tölti kényelmesebben az éjszakát, ugyanis ilyenkor az egyedül alvás miatt tör rá a szorongás.

Jacqueline Olds, a Massachusetts General Kórház pszichiátere szerint egy problémás kapcsolatban segíthet, ha a felek egy ideig külön alszanak. Ilyenkor azonban nem jó, ha ez a szokás huzamosabb időn át megmarad, ugyanis még inkább elhidegülhetnek egymástól. A közös ágyban alváskor a párok fizikailag is intim közelségbe kerülnek egymással, aminek a hiánya távolságot szül köztük.

Stanley úgy véli, érdemes kísérletezni, kitapasztalni a különböző alvási szokások pozitív és negatív hozadékait. Számos megoldás létezik. Vannak például olyan párok, akik este együtt fekszenek az ágyba, majd elalváshoz különválnak. Fontos, hogy mindig beszéld meg a problémákat pároddal, hogy közösen találhassatok megoldást. A külön alvás nem jelenti a szeretet hiányát, és ha komolyabb alvászavarok lépnek fel az együtt alvás során, megoldást jelenthet a gondokra.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.