Stressz+alváshiány+magas vérnyomás: a halálos kombó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss kutatásban kiderült, hogy akinek magas a vérnyomása, annak különösen oda kell figyelnie arra, hogy ne stresszelje túl magát a munkahelyén, illetve kipihenje magát éjszaka, ugyanis ennyi rizikófaktor már sok a szervezetünknek: mindezek együtt jócskán megnövelik a halálos szívbetegség esélyét.

A napközbeni folyamatos rohanás, a testileg-lelkileg megterhelő munkavégzés miatt gyakran képtelenek vagyunk éjszaka megfelelő mennyiségű pihenéshez jutni, ettől még fáradtabbak leszünk, amitől még jobban stresszelünk... ez a gyötrelmes, de sajnos nagyon is gyakori ördögi kör olyan kombinációt ad ki, ami többszörösére növeli a halálos kimenetelű szívbetegség esélyét – különösen ha alapból magas a vérnyomásunk is. Ezt egy nemrég publikált német kutatás – melyről a PsychCentral számol be – is igazolja.

Egy nehéz nap éjszakája

A Müncheni Egyetem munkatársai által végzett vizsgálatokban kiderült, hogy akiknek magas a vérnyomásuk, sőt a stresszes munkájuk mellett még nem tudják magukat rendesen kialudni sem éjszakánként, azoknál háromszorosára emelkedik a halálhoz vezető szív- és érrendszeri betegségek kockázata. A felmérések szerint a világ dolgozó lakosságának nagyjából egyharmada küzd magas vérnyomással, a stresszes életmód pszichés hatásai pedig jobban érintik őket, mint egészséges társaikat.

A tizennyolc évig tartó kutatás során mintegy kétezer, 25 és 65 év közötti munkavállalót vizsgáltak. Az alanyoknak az első mérések idején a normálisnál magasabb volt a vérnyomásuk, de nem voltak cukorbetegek, és semmiféle szív- és érrendszeri betegségben nem szenvedtek. Az eredmény azt mutatta, hogy a munkahelyi stressz és alvásproblémák nélkül élő kontrollcsoport tagjaihoz képest köreikben jelentősen emelkedett a halálos kimenetelű szív- és érrendszeri betegségek aránya.

Kicsinál a munkahelyi stressz és az alváshiány
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

A szakemberek egészen pontosan azt találták, hogy az érintettek 1,6-szor nagyobb eséllyel haltak meg szív- és érrendszeri betegség következtében, ha folyamatos stressznek voltak kitéve a munkájuk miatt, és 1,8-szor nagyobb eséllyel, ha folyamatosan nem tudták kialudni magukat. A munkahelyi stressz és az alvászavarok kombinációja azonban még ennél is lesújtóbb képet mutatott: azok, akiknél mindkét probléma rendszeresen fennállt, háromszor akkora eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint a keveset stresszelő, jól alvó emberek.

Lassan végez velünk a munkahelyi stressz

Karl-Heinz Ladwig pszichológusprofesszor, a kutatás vezetője úgy véli, a legproblematikusabbak azok a munkakörök, amelyekben az ember folyamatos terhelés alatt áll, de nincs döntési pozícióban, vagyis nem tudja beosztani a saját idejét és változtatni munkavégzési szokásain. A munkahelyi stressz egyik leggyakoribb tünete a rossz alvás: sokan felébrednek az éjszaka közepén, majd képtelenek visszaaludni, mert agyuk elkezd a munkahelyi problémáikon kattogni.

A professzor szerint ezek a gondok szépen lassan ölnek meg bennünket. Az éveken át tartó folyamatos nyomás és a pihenés hiánya miatt teljesen kimerül az energiakészletünk, és ez csak fokozódik az idő múlásával.

Mi lehet a megoldás? Dr. Ladwig szerint fontos, hogy tudjuk, hol a határ, és igyekezzünk különféle stresszoldó tevékenységekkel és életmódbeli változtatásokkal (rendszeres mozgás, egészséges táplálkozás) oldani a ránk nehezedő nyomást. A munkáltatóknak pedig gondoskodniuk kellene róla, hogy az alkalmazottaik olyan környezetben dolgozhassanak, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő módszerek a túlterhelés kivédésére.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.