Az előítéletesség kódolva van az emberben, leegyszerűsítendő a mástól mint idegentől való félelmet – vallja Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem professzora, aki már kisgyerekként megtapasztalta, milyen a nyílt diszkrimináció áldozatának lenni. De hogyan születnek az előítéletek? És mi befolyásolja azok alakulását? A megindító személyes történetek mellett ezekről a fontos kérdésekről és érdekes kutatási eredményekről is szó volt az idei HeroiKon nemzetközi konferencián.
Nem kérdés, hogy sokkal egyszerűbb a kéményseprők, a katolikusok, a nők/férfiak vagy éppen az értelmiségiek kategóriájában gondolkodni, és ezekhez a címkékhez bizonyos általános tulajdonságokat társítani, mint ha minden egyes embert egyénileg akarnánk megítélni. Bár ez utóbbi igazságosabb lenne. Baj akkor van, ha a sztereotípiákhoz negatív töltetű érzelmek tapadnak, különösen, ha ezeket az ember még ideológiával is ellátja, és feljogosítva érzi magát, hogy megvesse, vagy ténylegesen, viselkedésében is megkülönböztesse az adott csoport tagjait.
Egyszerre vagyunk az előítéletes gondolkodás elkövetői és áldozatai
„Az evolúció során az előítéletesség pozitív funkcióval bírt a láthatóan más egyedek által fenyegetett saját csoportok identitása és belső szolidaritása szempontjából, ugyanakkor az előítéletekkel magunkat is kíméljük attól, hogy erőfeszítéseket tegyünk a tőlünk különbözők megismeréséért. Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak, amikor másokról vagy akár önmagunkról előítéletesen gondolkodunk, és hogy megkérdőjelezzük ezeket a sokszor automatikus gondolatokat, enélkül ugyanis nem fogunk tájékozott döntéseket hozni társainkról és magunkról. Áldozatként pedig azt is tudatosítanunk kell, hogy nem kell csöndben tűrnünk, amikor más emberek mindenféle címkékkel ellátott dobozokba zárnak minket” – mondta Philip Zimbardo szociálpszichológus a Hősök Tere Kezdeményezés által harmadik alkalommal megrendezett HeroiKon nemzetközi konferencián.
A félelem és a bizonytalanság korlátoz minket
Linda Tropp, a Massachusetts Amherst Egyetem professzora és az előítéletesség világszerte elismert szakértője szerint általánosságban elmondható, hogy növekszik a tolerancia a más kultúra és társadalom iránt és sokan nem akarnak negatívan viszonyulni például a menekültekhez, mégis megjelenik az emberekben az előítéletesség, hiszen a saját egészségünk és jóllétünk miatt is aggódunk. Nem feltétlenül attól, hogy meggyilkolnak minket, hanem attól, hogy elveszik a munkánkat és hogy a népek keveredésével a saját kultúránk is odaveszik. Akár belátjuk, akár nem, tény, hogy Magyarország Európa egyik legelőítéletesebb országa.
„Ha meg akarjuk érteni az előítéletesség problémáját, abból kell kiindulnunk, hogy minél kevesebbet tudunk egy másik csoportról, annál jobban tartunk tőle. Márpedig az ember nem szereti a bizonytalanságot; tudni szeretné, hogy mire számíthat és hogy egy bizonyos szituációban hogyan tud boldogulni. Ha tehát két társadalmi csoport együtt, egymás mellett él, de nincs közöttük közvetlen kontaktus, nem ismerik meg egymást, az mindkét oldalon a fenyegetettség érzését kelti, hiszen így az emberek csak arra alapoznak, amit a médiából és a politikusoktól hallanak. Ha a mérleg egyik serpenyőjében a bizonytalanság, a másikban pedig a már ismert információk vannak, akkor nyilván nem a bizonytalanságot fogjuk választani, hanem azt, amit már ismerünk. Tény, hogy a más csoportoknak való kitettség több lehetőséget nyújt a velük való interakcióra, ám az a fajta kitettség, ami nem foglalja magában az interakciókat, csak előítéleteket szül” – magyarázta Tropp, aki kutatásaiban arra a kérdésre keresi a választ, hogy:
Mi befolyásolhatja az előítéletesség alakulását?
A szemtől-szemben szerzett tapasztalatok, azok biztosan. Erre a következtetésre jutott a szakember, aki számos országban, többek között Magyarországon is végzett tanulmányokat; nálunk elsősorban a romákat és az LMBT közösséget érintő előítéletek kapcsán, ezek ugyanis azon társadalmi jelenségek közé tartoznak, amelyek egyértelműen jelen vannak a közvéleményben, a médiában és a politikai diskurzusban. Linda Tropp és Orosz Gábor pszichológus, a Hősök Tere társalapítója tanulmányaikban azt vizsgálták, hogy mennyire hatékony Magyarországon az „Élő Könyvtár” (Living Library) néven futó előítéletesség-csökkentő intervenció.
A vizsgálat alanyai, az „Olvasók” szemtől-szembeni kapcsolatba kerültek az élő “Könyvekkel”, vagyis roma és LMBT közösségek betanított önkénteseivel. Az alanyok a személyes interakció előtt és után is kitöltöttek egy-egy kérdőívet, melyben kölcsönös önmeghatározásra irányuló kérdéseket is megválaszoltak. Az eredmények bizonyítják, a személyes kontaktus, a másik megismerése lényegesen csökkenti az előítéletességet, vagyis az „Élő Könyvtár" valóban hasznos módszer azokban a kontextusokban, amelyeknek erős negatív attitűdjei vannak a különböző társadalmi csoportokkal szemben.
„Energiát, befektetést igényel, hogy minden helyzetet egyedileg kezeljünk, tudatosítsunk és megkérdőjelezzük automatikus reakcióinkat. Ezt intézményi eszközök is segíthetik, különösen az idegennek tartott csoportok megismertetésével, közelebb hozásával” – összegezte Tropp.
Az izraeli Parent's Circle képviselői pont ilyen intézményi kereteket adnak az előítéletesség falainak szisztematikus bontására. Abraham és Bassam, egy zsidó és egy palesztin apa szívszorító és egyben pozitív története követendő példa arra, hogy hogyan lehet az egyéni erőfeszítést a közösség javára fordítani.
„A bosszú a lusták választása"
Abraham lánya, Smadari húsz évvel ezelőtt két palesztin öngyilkos merénylő áldozata lett. Bassam kislányával, Abirral egy izraeli határrendész végzett. A két gyászoló apa lehetne az arab-izraeli konfliktus áldozata, egymás gyűlölt ellensége is, de nem azok. Ehelyett összefogtak, hogy együtt tegyenek az erőszak ellen.
„Ez a fájdalom mérhetetlen bosszúvágyat, keserűséget és haragot szül. Haragot azzal a helyzettel szemben, amelyben ártatlan embereknek kell politikai okok miatt meghalniuk. De egy nap átéltem valamit, amit addig még soha, és ami mélyen megérintett: gyászoló palesztin családok szálltak le egy buszról és a béke jegyében a kezemet szorongatták, megölelgettek és sírtak. Láttam egy nőt, akin hosszú fekete hagyományos ruha volt, és a mellén egy hatéves forma gyermek képét viselte. Épp úgy, ahogy a feleségem viseli magán a lányunk nevét. Ekkor értettem meg, hogy bár állítólag ellenségek, leginkább mindannyian áldozatok vagyunk. A több évtizedes konfliktus, a berögzült narratívák és a bosszú ördögi körének áldozatai” – mondta Abraham Elhanan.
„Sosem kérdeztem, hogy miért pont én? Mert ha nem velem, akkor egy másik családdal történt volna meg ez a tragédia. Volt, hogy még azt is gondoltam, jobb is, hogy nekem kell átélnem mindezt, mert én képes vagyok uralkodni a fájdalmamon és a dühömön. Abrahammal szoros barátságot kötöttünk az évek alatt és együtt járjuk az izraeli-palesztin területeket, hogy kizökkentsük a közönyből az embereket és hirdessük a másik fél megismerésének és a megbékélés fontosságát. Az iskolákban gyakran szembesülünk azzal, hogy a gyerekekben nagyon mélyek az előítéletek: az izraeliek szemében én egy terrorista vagyok, a palesztinok szemében pedig Abraham a felelős mindazért a rosszért, ami éppen történik körülöttük. De amikor azt látják, hogy a személyes tragédiánk ellenére partnerek, sőt, jó barátok lettünk, vagy amikor egy közös program és beszélgetés során fény derül a másik emberi mivoltára, akkor a fiatalok átértékelik a helyzetet. Rájönnek, hogy a célunk közös: mindenki fel akar szabadulni az elnyomás alól, és ha mi ketten le tudunk ülni, hogy párbeszédet kezdeményezzünk egymással, akkor bárki képes ezt megtenni. A bosszú a lusták választása. Nem az a sorsunk, hogy öldököljük egymást” – fűzte hozzá Bassam Aramin.
Update
Október 25-én indul a Hősök Tere kampánya az előítéletek ellen, melynek kapcsán egy elgondolkodtató kisfilm is készült. Most meg is nézheted.
„2013. decemberében azért fogtunk össze néhányan, mert eldöntöttük, szeretnénk tenni a közöny ellen. Itt akarunk élni. Olyan világban, ahol természetes, hogy kiállunk másokért, magunkért. Ezért hoztuk létre a Hősök Tere Kezdeményezést. Azt akarjuk elérni, hogy minél több ember vállaljon felelősséget és tegyen másokért. Ehhez adjuk meg a kezdő lökést és azt a tudást, amivel a célunk elérhető. Ezért szervezünk workshopokat, tréningeket, akciókat, kampányokat, konferenciát. Három év alatt több mint 5 millió ember hallott rólunk. De rengeteg még a tennivalónk, hogy elérjük, társadalmi norma legyen az együttérzés és az, hogy kiállunk, teszünk másokért" – mondta a Díványnak Orosz Györgyi, a Hősök Tere ügyvezető igazgatója.
