Az Egyesült Királyságban a szakemberek felszólították a háziorvosokat és az egészségpolitikai döntéshozókat, hogy ne buzdítsák mindenáron és minden esetben a betegeket az antibiotikumkúra befejezésére, ugyanis ez a klasszikus bölcsesség nemcsak megalapozatlan, de a leggyakoribb fertőzések esetében hozzájárul a bakteriális rezisztencia terjedéséhez - írja a Science Alert.
“A korábban érzékeny kórokozók közül ma már számos rezisztens az antibiotikumok jelentős hányadával szemben, a kórokozóspektrum változását, új kórokozók megjelenését és a baktériumok földrajzilag és időben jelentősen változó rezisztenciaviszonyait észleljük. Ennek megfelelően az antibiotikumok hatékonysága, alkalmazhatósága nem abszolút érték, hanem időben és földrajzilag, intézményenként és osztályonként változó” - írja dr. Ludwig Endre belgyógyász, infektológus A belgyógyászat alapjai című szakkönyvben.
Mi az az antibiotikum-rezisztencia?
Az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia a baktériumok azon képessége, hogy az antibiotikumok károsító hatására nem pusztulnak el. Egyes mikrobákra sosem voltak hatással a különféle antibiotikumok (természetes vagy elsődleges ellenállás), míg más baktériumok a természetes kiválasztódás következtében válnak ellenállóvá a gyógyszerekkel szemben (szerzett vagy másodlagos ellenállás). Ez utóbbi jelenség csöppet sem számít ritkaságnak; a kórokozók és a gyógyszergyártók között folyamatos verseny zajlik. Az úgynevezett kórházi fertőzések kórokozói különösen hírhedtek nagyfokú ellenállásukról; az általuk okozott betegségek nehezen kezelhetők, hiszen a leggyakrabban használt gyógyszerek hatástalanok rájuk nézve.
“Akkor is szedje a gyógyszert, ha kezdi jobban érezni magát! Ne szakítsa félbe a kúrát, mert akkor a betegség kiújulhat” - utasítanak az orvosok, amikor torokfájással vagy középfülgyulladással fordulunk hozzájuk, és ezzel a WHO is egyetért.
De honnan szedték ezt a bölcsességet?
A Brighton and Sussex Medical School kutatói a The BMJ orvosi szaklapban megjelent közleményükben tisztázzák az antibiotikumkúrákkal kapcsolatos egyik legnagyobb félreértést, melyből kiderül, hogy a javaslat nem valamilyen tudományos kutatáson, hanem pusztán egy hipotézisen alapul. Az 1940-es években Howard Florey ausztrál farmakológus (Alexander Fleminggel 1945-ben nyerték el az orvostudományi Nobel-díjat) az újonnan felfedezett baktériumölő penicillin terápiás hatását tesztelte egy betegen, akinek szervezetét a húsevő Streptococcus pyogenes baktérium támadta meg. A vizeletmintákból mindent kimutatott a penicillinről, amit csak tudott, majd további négy napon át egyre kisebb dózisokban adta a betegnek a gyógyszert. A fertőzés eleinte enyhülni látszott, ám néhány nap múlva visszatért, és miután teljesen megszűnt a penicillinkúra, a páciens végül belehalt a fertőzésbe. Ebből a kísérletből Florey azt a következtetést vonta le, hogy a penicillin hatékony ellenszere a bakteriális fertőzéseknek - megfelelő mennyiségben. Alexander Fleming - aki elsőként fedezte fel a penicillin baktériumölő hatását - pedig már ekkor tudta, hogy a baktériumok ellenállhatnak a penicillinnek, ezért azt javasolta, hogy “Aki használja, az használjon belőle eleget!”.
Nem mindegy, hogy profi vagy opportunista egy kórokozó
Dr. Martin Llewellyn és munkatársai szerint ezeknek a korai üzeneteknek köszönhető az orvosok elővigyázatossága és az a hozzáállása, hogy a szükségesnél több antibiotikummal látják el a betegeket a leggyakoribb fertőzések esetén. Ugyanakkor bizonyos esetekben a fertőzés antibiotikumokkal való megszüntetése létfontosságú.
A Mycobacterium tuberculosis, a Salmonella typhi vagy akár a nem fertőző patogének (pl. a HIV vírus vagy a maláriáért felelős plasmodium) egy idő után képesek spontán módon is rezisztenssé válni, így a fertőzés megszűnése után még mindig visszatérhetnek. Ezeknek a halálos mikrobáknak a kiirtásához a szakemberek általában több különböző gyógyszer kombinációját alkalmazzák, és ha idő előtt felhagyunk a megfelelő antibiotikumok szedésével, azzal azt érjük el, hogy a rezisztens formák egy egész populációban elterjednek.
A leggyakoribb fertőzéseket (például torokgyulladás, bőr- és lágyrészfertőzések, húgyúti fertőzések) kórokozóit ép immunitású embereknél észleljük, míg az úgynevezett opportunista fertőzésekkel a csökkent védekezőképességű embereknél (például a HIV-fertőzötteknél, a csontvelő- és szolid szervtranszplantáltaknál vagy a biológiai kezelésben részesülő betegeknél).
Fontos tudni, hogy a testünkben élő mikroorganizmusok milliói közül néhány eleve hajlamos ellenállni az antibiotikumoknak és a szakemberek szerint itt van a probléma: egy antibiotikumkúra nem fogja megölni valamennyit, aminek egyébként örülni kell, hiszen szükségünk van a "hasznos" baktériumokra, csak a bajt okozó mikrobáktól kell megszabadulnunk. Ebben az esetben azonban a több antibiotikum nem segít. “Minél tovább ki vannak téve az opportunista baktériumok az antibiotikumok hatásának, annál nagyobb a szelekciós nyomás, vagyis az, hogy rezisztens baktériumok választódjanak ki” - írja Llewellyn tanulmányában.
Következetesebben kellene bánnunk az antibiotikumokkal
Dr. Prinz Gyula belgyógyászt, infektológust is megkérdeztük, egyetért-e a friss közleménnyel. “Az indokolatlan hosszúságú kezelés előbb-utóbb szelektálni fog olyan kórokozókat, melyek természetes vagy szerzett rezisztenciával rendelkeznek a választott antibiotikummal szemben. Van, hogy az antibiotikumot elbontó enzim termelésével válaszol egy kórokozó, vagy kipumpálja magából az antibiotikumot a baktériumsejt, de a penicillinkötő fehérjék megváltozása is eredményezheti a rezisztencia kialakulását.” - magyarázta dr. Prinz Gyula.
“A gyakori fertőzések kezelési módját, az elsőként választandó, és az alternatívaként szóba jövő antibiotikumokat, a javasolt adagolást és a kezelés időtartamát ajánlások rögzítik, és az ezek alapján választott kezelés biztosítja a gyógyulást. Ha a fertőzést, annak feltételezett kórokozóját nem igazolják a mikrobiológiai vizsgálatok, vagy más diagnózis merül fel, akkor el lehet, és el is kell hagyni a kezelést. A felesleges vagy hatástalan kezelés abbahagyása kisebb kockázattal jár - akár a rezisztencia vonatkozásában -, mint a kúra végigvitele. Az antibiotikumok túlhasználatának eredménye lehet az egyre gyakrabban észlelt Clostridium difficile fertőzés, az álhártyás vastagbélgyulladás leggyakoribb okozója. Az antibiotikumok a többi, a bélben meghonosodott és az emberi szervezetre ártalmatlan baktériumok kiirtásával alkalmat adhatnak ennek a rezisztens baktériumnak a veszélyes, sokszor halált okozó elterjedésére” - figyelmeztet a szakember.
Rezisztencia egyébként nemcsak a megismételt kúrák miatt alakulhat ki, hanem létrejöhet függetlenül attól, hogy egyszer vagy többször kell ilyen szereket szednünk. Igaz, hogy minél többször élünk velük, annál nagyobb az ellenállás kialakulásának esélye, de a bélflóra drámai átalakulását - vagy más nem kívánt és súlyos mellékhatásokat - egyetlen antibiotikumkúra is kiválthatja.
"Mindemellett fontos tudni, hogy óriási különbség van az otthon szerzett, mindennapos - például meghűléses betegségek -, valamint az intenzív osztályon lélegeztetett betegek fertőzései között. A csökkent védekezőképeségű (például a szervtranszplantáción vagy csontvelőtranszplantáción átesett) betegek fertőzései külön kihívást jelentenek az opportunista baktériumok vonatkozásában" - mondta dr. Prinz Gyula, aki szerint egy fertőzés kiújulása esetén nem javasolt azonos antibiotikumcsoportba tartozó hatóanyagot választani a beteg kezelésére, hiszen a fertőzés visszatérése lehet az elégtelen kezelés következménye, a kiújuláskor pedig már a korábban alkalmazott antibiotikummal szemben rezisztenssé válhatott az eredetileg érzékeny kórokozó.
Az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok ráadásul nemcsak egy kezelés következtében fordulnak elő, hiszen származhatnak például az állatvilágból is. “Napjainkban fontos kérdés az állatok hozamnöveléséhez használt antibiotikumok, vagy a tenyésztés részeként alkalmazott antibiotikumok következtében a szervezetünkbe kerülő rezisztens kórokozók hatása is. Ezért beszélünk egyre gyakrabban az egy világ-egy egészség problémájáról” - fűzte hozzá az infektológus.
Mit tehetnek a laikusok és mit az orvosok?
Nem jó ötlet például egy előző kúrából megmaradt, vagy ismerősök által felajánlott maradék gyógyszert "ez is megteszi" alapon szedni, hiszen a különféle fertőzéseket más-más készítményekkel lehet hatékonyan kezelni, így nemhogy segítenénk magunkon, de csak ronthatunk a helyzeten.
"Fontos, hogy a betegek láz vagy valamilyen vírusfertőzés esetén ne követeljenek a házorvosuktól antibiotikumot, mert nem attól fognak gyorsabban gyógyulni. Különösen az őszi–téli időszakban a légúti vírusfertőzések idején a zsúfolt rendelőkben nincs idő a második vizitre, így az antibiotikumokat gyakran óvatosságból vagy megelőzésképpen írják fel a szakemberek és alkalmazzák a betegek, emiatt azonban ezek a szerek hosszú távon elveszíthetik hatékonyságukat" - magyarázta dr. Prinz Gyula, aki szerint az alapellátásban a széles spektrumú antibiotikumok túlhasználata helyett törekedni kellene az úgynevezett szűk spektrumú antibiotikumok alkalmazására, például a mandulagyulladásra klasszikus penicillint kellene javasolni.
"Továbbá olyan, eredményesebb diagnosztikai eszközökre van szükségünk, amelyek a megfelelő irányba terelik a gyógyszerek felírásának menetét. Hasznosnak bizonyulnának olyan gyorstesztek, amelyekkel az orvosok eldönthetik, hogy mikor nem szükséges antibiotikumot felírni (pl. vírusfertőzés esetén), és amelyek a betegeket is könnyebben meggyőzik arról, hogy mellőzzék az antibiotikumot. Ebből a célból az Európai Bizottság 2015 elején a Horizont 2020 keretprogram égisze alatt innovációs díjat hirdetett meg az antibiotikumok helytelen használatának visszaszorításáért" - tette hozzá a szakértő.
