Sam Mendes Oscar-díjas filmrendező nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a Bőrnyakúak, az Amerikai szépség vagy az 1917. A rendező régi vágyát teljesíti be, filmet, sőt egyenesen filmeket készít a legendás Beatles tagjairól.
A tervek szerint mind a négy film 2028 áprilisában kerül majd a mozikba. Paul Mescal kapta Paul McCartney szerepét, John Lennont Harris Dickinson játssza, Ringo Starrt Barry Keoghan, és Joseph Quinn alakítja majd George Harrisont.
A rendező elmondta, hogy a zenekar életműve olyan kiterjedt és szerteágazó, hogy azt egyetlen filmben nem tudná bemutatni, így a Beatles történetét mind a négy tag szemszögéből elmeséli, ami
„lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megértsük őket”
– összegezte Sam Mendes. A filmek utómunkáit a tervek szerint egy évig tartó forgatást követően kezdik meg, s ugyan a mozikba várhatóan nagyjából egyszerre kerülnek, a forgalmazásuk mikéntjéről még nem döntöttek. A projekt attól is különleges, hogy ez az első olyan játékfilm, ami teljes hozzáférést kapott a Beatles dalaihoz, így olyan ikonikus számok is felcsendülhetnek, mint a Let It Be vagy az I Am the Walrus.
Ha tudni szeretnéd, mi volt az együttes eredeti neve, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés