„Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil 3:0!” – Vb-aranyat vizionáltunk 39 éve húsvétkor

GettyImages-679448370
Olvasási idő kb. 2 perc

1986-ban a magyarok számára egy világraszóló győzelmet hozott a nyuszi, amit rigmusban örökítettek meg a szurkolók. Sokak fantáziája elszaladt a meccs után, keserves volt a szembesülés a valósággal két és fél hónappal később a mexikói Irapuatóban.

Abban az évben március 30-ra esett húsvétvasárnap, előtte két héttel már ünnepi hangulatban volt az ország. Előző nap volt március 15., és a brazilokat is csak ritkán lehetett látni élőben, főleg Magyarországon, márpedig 1986. március 16-án a mexikói vébé egyik nagy esélyesét, Brazíliát fogadtuk a Népstadionban. Igazi futballünnepnek ígérkezett. És akkor még nem is tudtuk, hogy mennyire az lesz!

A braziloktól hiányoztak hatan, de a magyar csapat szenzációs volt

A brazilok az NSZK-ból érkeztek egy barátságos meccs után hozzánk, 4 kulcsjátékosuk olasz bajnokikon vitézkedett a Népstadion helyett, ketten pedig sérültek voltak, így 6 alapemberét nélkülözte Tele Santana szövetségi kapitány. De ahogy magyar kollégája, Mezey György fogalmazott:

Most illene összehasonlítanom a Frankfurtban és a Budapesten játszott vendégcsapatot, ám nem tehetem, mert a magyar válogatott jobban futballozott, mint szerdán az NSZK együttese.

Íme a mérkőzés felvétele:

Négy nappal korábban a németek 2-0-ra verték a jobb felállásban játszó brazilokat, és a mexikói vb-n ezüstérmesek lettek, csak a Maradonával felálló argentinok állították meg Völleréket a döntőben (3-2). A brazil csapat hiányzói ellenére olyan meggyőző teljesítményt nyújtott a magyar válogatott, hogy sokan már arról kezdtek beszélni, hogy a világbajnoki címre is van esélyünk.

Lehetett volna magyar-argentin is, a vébé nyolcaddöntőjében

Az 1986-os húsvét ünnepi hangulatához futballistáink nem kis részben hozzájárultak, más kérdés, hogy 1986. június 2-án mindössze négy perc alatt kénytelenek voltunk felébredni az álmodozásból a szovjetek elleni horrorisztikus meccskezdés által. Ugyanakkor sokan elfelejtik azt a tényt, hogy

ha az utolsó csoportmeccsen még két gólt berámolunk Kanada ellen, akkor mi jutunk tovább jobb csoportharmadikként Uruguay helyett, és akkor jöhetett volna egy nyolcaddöntő az argentinok ellen.

Ki tudja, mennyire írtuk volna át a labdarúgás történetét azon a júniusi napon.

Ha szívesen felidéznéd a híres Maradona-gólt, amelyet kézzel szerzett a mexikói vébén, ezt a cikkünket is olvasd el!

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek