Sosem gondoltam, hogy a kertészkedés különösebben izgalmas dolog. Most sem gondolom, hogy az lenne. Csak éppen már nem vágyom izgalmakra. Békére, nyugalomra és elégedettségre vágyom. Jártam egyszer a Fűvészkertben. Akkoriban még nem vonzott annyira a föld szaga, mint Katalin hercegnét a testszínű körömcipők, de a cseresznyefa-virágzás szép programnak tűnt. Az is volt. Hamarosan újra aktuális, ajánlom. Míg végigjártam, feltűntek az emléktáblák, amiket a kert egykori főkertészei tiszteletére helyzetek el kaktuszok mentén és bukszusok mögött. Ha betűt látok, elolvasom, úgyhogy ezeket is végigolvasgattam. Azt vettem észre, hogy a főkertész urak minimum ötven, de inkább hatvan évig voltak a kert alkalmazásában, és talán mindegyikük egészen matuzsálemi kort ért meg. Ez aztán az életbiztosítás! Jöhetett háború, vagy ötvenhat, ők szaporították a beleéri puszpángot és gondozták a szecsuáni végzetcserjét. És ez jót tett nekik.
Aki kertészkedik, annak nem újdonság, amit írok: nagyon jó hatással van a lelkiállapotra, a stressz kezelésére és az életörömre egy kert. Már önmagában az, hogy az ember megtermeli a saját ennivalóját nagy elégedettséget jelent. De ezen kívül rengeteg dolog van a kertészkedésben, ami céllal és értelemmel tölti meg az életet, és segít abban, hogy kezeljük a feszültséget és egyéb negatív érzéseinket.
Kontroll-érzés
Krónikus stressz leginkább a hosszan tartó tehetetlenségi állapotokban alakul ki: amikor úgy érzem, hogy nem vagyok ura az életemnek, azoknak a dolgoknak, amik történnek velem. Ugyanígy a szorongás és a depresszió állapotában is az a jellemző, hogy a beteg nem érzi azt, hogy képes lenne irányítani az életét. A kertészkedés során mi kontrolláljuk a dolgokat. Viszonylag egyszerű, könnyen kivitelezhető, és újra és újra ismétlődő tevékenységekkel vagyunk támogatói a növények fejlődésének. Ezzel észrevétlenül jelenik meg az életünkben a kontroll – mármint annak, aki úgy érzi, hogy elvesztette. Különösen jó terápia a kertészkedés olyanoknál, akik sérültnek, alkalmatlannak érzik magukat, legyen ennek testi vagy lelki oka. A napjainkban egyre jobban terjedő magaságyás tényleg lehetővé teszi fizikai korlátokkal élőknek is a kert élvezetét.
Gondoskodás
Mindenkit épít az, ha úgy érzi, hogy gondoskodhat valakiről vagy valamiről. Sokan ezt mégsem teszik. Sokan nem érzik gondoskodásra képesnek magukat. A növények pedig pont nem törődnek azzal, hogy ki mire érzi képesnek magát – ha kapnak öntözést, némi gondoskodást, figyelmet, akkor nekiállnak fejlődni. Lehet valaki gyerek vagy öreg, nő vagy transznemű, szellemi fogyatékos vagy Nobel-díjas, éppen pont mindegy a kiléte a paradicsomnak. A növények egyszerűen mindenkinek megadják a lehetőséget a gondoskodásra.
Összekapcsol a világgal
A kert gyengéden ráébreszt minket arra, hogy nem mi vagyunk a világ közepe. Ha elborítanak minket a teendőink, ha nagy stresszt élünk meg, ha nem tudunk kikeveredni az önmarcangoló gondolataink közül, és kimegyünk a kertbe, akkor látjuk, hogy több dolgok vannak földön és égen, mint a mi problémáink. Rachel Kelly író, és táplálkozási szakember érzékletesen írja le, hogyan segített neki a kert kilábalni a depressziójából. Úgy érezte, hogy a belső fájdalmába zárva már semmi keresnivalója a „külvilágban”, de a kert átmenet volt, odáig elmerészkedett. Már az is eredmény volt, hogy kiment a napra és a levegőre, ami tudvalevőleg jó hatással van a hangulatra. Amikor úgy érezte, hogy teljességgel haszontalan mindenki számára, akkor a dáliák finoman jelezték neki, hogy ezt-azt mégis kellene tennie. És meg is hálálták az erőfeszítést: bimbókat hoztak.
Célt és reményt ad
A kertben kódolva van a remény: ha elültetünk egy magot, azzal létrehozunk egy életet, hozzáteszünk valamit a világhoz, és elvárjuk, hogy kikeljen. A remény olyan érzés, mely hozzájárul ahhoz, hogy higgyünk képességeinkben, vagyis legyen önbizalmunk; és a jövő jóra fordultában, vagyis legyünk optimisták. Akinek nincs önbizalma és nem optimista, az nem tud reménykedni. De akit a kert a maga egyszerű módján hozzásegít a reménykedéshez – annak táplálva lesz az önbizalma és az optimizmusa.
Magyarország első munkaterápiás intézményét Benedek István hozta létre még az ötvenes években Intaházán. Az alkalmazott módszere a betegek segítésére a kertészkedésre, földművelésre alapozott. Az ültetés, a növények gondozása, a mozgás, a kertek tervezése – olyan tevékenységek, melyekkel visszavihetőnek látta az elégedettséget, a munka örömét a pszichiátriai betegek életébe. Az intézmény most is ezzel a módszerrel működik, melyet azóta rengeteg más helyen honosítottak meg.
Segít relaxálni és elengedni
Freud szerint már a növényekre ránézni is pihentető – nincsenek érzéseik és nincsenek konfliktusaik. Amíg a növényekkel foglalkozol, addig nem gondolsz határidőkre és idegesítő ügyfelekre. Vagy ha igen, ha fel is merülnek a megoldatlan problémák, másképp, mint amikor a dugóban ülve rágódsz rajtuk. A gyomlálással, locsolással járó repetitív fizikai tevékenység felszabadítja a gondolatokat, és sokkal kreatívabb működést tesz lehetővé. Valódi megoldásokra juthatsz begörcsölt rágódás helyett.
Levezeti a haragot
Sok mindent kezdhetsz a héten összegyűlt feszültséggel. Moroghatsz a gyerekeiddel, veszekedhetsz a pároddal, püfölhetsz egy boksz-zsákot, és eltemetheted magadba valamilyen öndestruktív eszköz, például cigi segítségével. De mennyivel jobb fát vágni, erővel belenyomni az ásót a földbe és odacsapni a kapával. Nagyjából ugyanaz az eredmény, mint a boksz-zsákkal, de mennyivel kevésbé öncélú.
A kertészkedést elég kicsiben kezdeni. Minél kevésbé vagy gyakorlott, annál kisebben. Már egy kis balkonláda, vagy akár egy lakásban lévő kiskert is biztosíthatja, hogy reménykedve figyelgesd és támogasd egy élőlény kivirágzását – ez esetben szó szerint.
