Ugrálva küzdöttünk, balettoztunk és hengereztünk

Olvasási idő kb. 4 perc

Négy órát is próbáltunk a 11. Fitnesznapon, hátha segítünk megtalálni az új kedvenc mozgásformátokat.

Igazi bőség zavara fogadott minket a 11. Fitnesznapon, ahol száz különböző mozgásformát is ki lehetett próbálni. Nagy nehezen sikerült eldöntetnünk, hogy mely órákhoz csatlakoznánk, de végül nem bántuk meg egyik választást sem. 

Fotó: Dívány

A távol-keleti harcművészetek és az intervallum edzések kombója

Michael Dela Cruz csak úgy berobbant a színpadra, hogy harminc percen keresztül izzassza a jó népet egy olyan, alapjaiban újragondolt atletikus edzésformával, ami a küzdősport elemeit ötvözi a funkcionális tréninggel. A KamiBo egy több fázisból álló dinamikus edzésforma, amivel azért volt jó indítani a napot, mert hihetetlenül feltöltött, ugyanakkor már az első néhány perc alatt az volt a benyomásunk, hogy ha a többi óra is ilyen kemény lesz, délutánra úgy kipurcanunk, hogy majd inkább passzív résztvevőként figyeljük a többieket. (De végül egész jól bírtuk a strapát.)

Az edzés elején a tajcsiból vett mozdulatokkal és légzéstechnikával hangolódtunk rá az intenzív „pattogásra”, edzés közben pedig felismertük a kick-box, a karate, a boksz és a taekwondo elemeit is, amikből összeállt egy izgalmas, ütés- és rúgáskombinációkat tartalmazó koreográfia. Mindenki felszabadultnak és magabiztosnak tűnt – köszönhetően az edző pozitív kisugárzásának, bennünk pedig elmúlt az a kezdeti kétkedés, hogy vajon mi sülhet ki a modern intervallum edzések és a keleti harcművészetek összeboronálásából. Mintha teljesen újjászülettünk volna. Fizikailag és szellemileg is. Ha új hobbit kellene választanunk, a KamiBóra egyhamar biztosan nem unnánk rá. 

Fotó: Dívány

Egy kis lazítás BalletBodyval

A kiadós KamiBo után nagyon jól esett a klasszikus és a modern balett láb- és karvezetési technikáin alapuló BalletBodyval „lazítani”. Látszólag ugyan könnyed, lágy mozgásról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy nincs benne kemény izommunka és komoly koncentrációt is igényel, hogy összehangoljuk a kezek és a lábak ellentétes irányú mozgását. Külön ajánljuk azoknak, akik egész nap ücsörögnek a munkahelyen vagy hát- és derékpanaszokkal keresnek egy élvezetes, elegáns és teljes testet megdolgoztató mozgásformát. A BalletBody ugyanis nagyon jót tesz a gerincnek és hosszú távon javítja a testtartást. Mivel nincs semmilyen balettos múltunk, és a kecsesség sem az erősségünk, kissé féltünk, hogy majd ügyetlenkedünk egy sort az órán, de Urbán Szabó Nikolett táncművész, a BalletBody kiötlője megnyugtatott, hogy nem kell hozzá semmilyen előképzettség, csak kíváncsiság és nyitottság.

„Azzal a céllal hoztam létre ezt az edzésformát Almásy Csilla gyógytornász-gerincedző segítségével, hogy egy olyan táncos, balett vonalú fitneszóra is legyen a repertoáron, ami mindenki által fogyasztható és kivitelezhető. A balett táncosságát, szép és esztétikus mozdulatait megtartottam, de túlfordított pozícióit és a testet túlfeszítő gyakorlatait, illetve statikus mozdulatait elhagytam. Helyettük a testhez jobban idomuló pozíciókat találtam ki, illetve egy pár balett pozíciót újragondolva használtam fel" – nyilatkozta a Díványnak Urbán Szabó Nikolett.

Fotó: www.fotosarok.hu

3D Drill, ami feladta a leckét 

Kíváncsiak voltunk, hogy a gyakorlatban mégis mit takar a 3D Drill elnevezés, ezért csatlakoztunk Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeuta, jógaoktató és Balogh Dávid sport- és mozgásterapeuta, funkcionális edző közös órájához. A választ hamar megkaptuk: talajon és álló helyzetben is dolgoztunk; a tér minden síkjában végeztünk gyakorlatokat - kizárólag saját testsúlyunkkal, eszközök nélkül. Megállás nem volt és megfordult a fejünkben, hogy pihenés nélkül nem fogjuk bírni a 30 percen át tartó drillezést, de az edzők kitartó motiválásának köszönhetően megcsináltuk, és még most is érezzük a kemény munka hatását. Rájöttünk, hogy rendesen megizzadni nemcsak pörgős kardiózással lehet, hanem egy olyan funkcionális edzés során is, ahol a különböző, saját testsúlyos gyakorlatokat rövidebb-hosszabb sorozatokká összefűzve, áramlásszerűen végezzük.

„A 3D Drill mozgásanyaga a mobilitás, a stabilitás, az egyensúly és a koordináció fejlesztésére törekszik. Rengeteg korrektív gyakorlatot tartalmaz, így a sérülések megelőzésének és a helyes mozgásminták kialakításának egyik lehetőségét kínálja. Elemei főként a funkcionális edzésből, a jógából, a fizioterápiából és a korrekciós gyakorlatokból származnak, ezért ez a módszer maximálisan biztonságos mind önálló edzésként, mind a core- vagy erőnléti edzések bemelegítéseként alkalmazva, de a helytelen mintákból, izomdiszbalanszokból adódó problémák esetén akár terápiás céllal is végezhetők ezek az egymásba fonódó gyakorlatsorok” – árulta el Almásy Csilla, a módszer kidolgozója.

Tökéletes levezetés hengerezéssel

A 3D Drill után kellőképpen elfáradtunk, de szerettünk volna még egy „eszközös” órán is részt venni. Persze egyből egy instabil eszközre esett a választásunk: a BLACKROLL*SMR-hengerre, melynek lényege, hogy használatával a core izmok együttese tónusba kerül és stabilizálja a gerincet. Először álló helyzetből kiindulva csináltuk a különböző célzott gyakorlatokat; guggoltunk, törzshajlításokat végeztünk, mérlegállásban a hengert a két tenyerünk közt előre tartva egyensúlyoztunk, majd egyik talpunkat a talajon fekvő hengeren tartva, a másik lábat pedig a talajról felemelgetve igyekeztünk nem kibillenni az egyensúlyunkból. Több-kevesebb sikerrel. Ennél az edzésformánál éreztem azt, hogy nem ártana egy bevezető, ismerkedős órát tartani a hengerrel, mielőtt belecsapunk a közepébe, és ha az alapgyakorlatok már viszonylag jól mennek, akkor jöhetnek a nagyobb kihívások is.

Fotó: Dívány

Az edzés második része ennél sokkal jobban esett, a hengernek ugyanis van még egy fontos funkciója: az önmasszázs. Éppen ezért vehetjük nagy hasznát a Blackroll hengernek bemelegítésnél – ha felkészítenénk a testünket a nagyobb terhelésre –, a regenerálódást elősegítő levezetésnél, a helytelen testtartás korrekciójánál, vagy a rehabilitáció során az izompólyák fellazításához és a vérbőség fokozásához. Fekvő helyzetben hol a felkarunk, hol a combunk, hol a vádlink alá helyezve görgettük magunk alatt az egyenetlen felületű hengert, majd a tarkónk alá helyezve bólogattunk jobbra- balra. A végére sikerült is ellazulnunk és belátnunk, hogy tényleg nem haszontalan ez a sporteszköz...

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.