Karácsonyi bejglimorzsák és pukkanásra váró pezsgősüvegek közt aligha elmélkedünk azon, hogyan alakulnak át fogyasztási szokásaink az ünnepek idején.
Jobbára ez az ünnepek utáni teendők egyike, amikor megfogalmazódnak az újabb fogadalmak, szemlesütve lépünk le a szobamérlegről, és talán kissé fejfájósan nyúlunk egy nagy pohár hideg víz után a „soha többet nem iszom” mantrát mormolva. Jó esetben tényleg nem az efféle elmélkedéseknek van itt az ideje, hanem az önfeledt ünneplésnek, de némi tudatossággal hozhatjuk a (leg)jobb formánkat.
Az ünnep egyenlő a mértéktelenséggel?
Kulturális sajátosságunk, hogy az ünnepek többnyire az ételek és italok kavalkádjában telnek, mindez egyfajta hedonizmussal vegyül, és a fogyasztás mértéke látszólag egyenes arányba kerül azzal, hogy milyen rangra emeljük az adott ünnepet. Ez a típusú túlfogyasztás tükröződik a december végi élelmiszer-vásárlásunkban, és annak is vannak nyilvánvaló bizonyítékai, hogy több alkohol fogy ilyenkor. Persze nem célunk démonizálni az alkoholt, és mi lehet álszentebb, mint kampányolni a mézes zserbó ellen, de egy kis odafigyeléssel kevésbé térünk el saját egyensúlyi állapotunktól.
Ahol a legkétségbeesettebb fogadalmak születnek: a detox
Városi legenda – aminek hihetünk –, hogy amíg működtek hagyományos értelemben vett detoxikáló állomások a fővárosban, a téli ünnepek alatt és húsvét idején telt házzal működtek. Jelenleg elterjedtebb az a nézet, miszerint detoxikálás sokkal inkább sürgősségi feladat, ami akut állapotban kevésbé jelent pszichiátriai teendőket, így a detoxikálást sürgősségi osztályok vették át pár éve. Az ünnepek kifutásának egyik szélsőértéke tehát a detoxikálás. A detoxikálás a sürgősségi ellátás válasza egy mérgezéses, túladagolásos állapotra, olykor életmentő beavatkozás. A detoxikálásra szoruló mérgezéses állapot a gyakorlati tapasztalatok tükrében gyakran etanolmérgezést jelent, vagyis azt a részegséget, amiről már egy laikus is sejti, hogy egészségügyi beavatkozás szükségességét vonja maga után. A detoxikálás egyébként nem jelent egyet a detoxifikálással. Utóbbi egy szer megvonását jelenti akkor, amikor kialakult a fizikai függőség, mindez orvosi kontroll mellett történik.
A legkínosabb jaj: a macskajaj
A detoxikálás még mindig könnyebben megúszható, mint a macskajaj. A másnaposság fizikai tünetei jól körülhatárolhatóak: émelygés, szédülés, hányinger és hányás, szapora szívverés, emelkedett vérnyomás és pulzus, a dehidratációból adódó szájszárazság és szomjúságérzés, a környezet ingerei iránti érzékenység. Már a fizikai tünetek fényében sem meglepő, ha mindehhez rossz kedélyállapot társul, de akut depresszió, szorongás is átélhető, ritkább esetben pánikrohamok jelentkezhetnek. A mérgezés jelensége a másnaposságtól sem áll távol. Hiszen amikor a máj bontja az etanolt, acetaldehid keletkezik, ami végső soron ecetsavvá alakul. Az acetaldehid toxikus hatásával felelős a legtöbb olyan tünetért, amit másnaposan átélünk.
Amikor az alkoholnak tényleg a befolyása alá kerülünk
Aligha értékelhető tünetként, mégis jelentős károkat von maga után az alkoholos befolyásoltság általi kiszolgáltatottság. Sok rémhír röppent fel azzal kapcsolatban, hogy a detoxikálást igénybe vevő páciensek maguknál tartott értékei hogyan tűntek el. Ennél is több hír kapott szárnyra ittas fiatalokat érintő szexuális visszaélések kapcsán. Hiszünk ezeknek, vagy sem, érdemes ezt a kockázatot számba venni egy görbe este során is, megelőzvén a teljes kiszolgáltatottságot. Saját működésünk kapcsán ugyanígy kivédhető, hogy agresszívvé váljunk, vagy olyan szélsőségekre állítsuk át viselkedésünket, melyek jellemzően a túlzott mértékű alkoholfogyasztásunkhoz kapcsolódnak.
Bódulat nélkül nincs ünnep?
Ha sorba vesszük az ünnepeinket, elgondolkodtató az is, hogy az alkohol kelléke vagy megteremtője az ünnepnapoknak? Elképzelhető-e a szilveszteri buli pezsgő nélkül? (Felépülő függők közösségei határozottan állítják, hogy igen.) Tudjuk-e élvezni egymás (és magunk) társaságát alkohol nélkül, és kiteljesednek-e ünnepi rituáléink alkoholmentesen? Ez már számos szociológiai, szociálpszichológiai kérdést is felvet azzal kapcsolatban, hogy a családok és közösségek együtt töltött szertartásaiban mennyiben funkcionál „kenőanyagként” az alkohol. De nem kevésbé izgalmas ezt egyénileg mérlegelni, nem mellesleg erre nem is olyan régen alkalmat teremtett a Száraz November kampánya is, bár ebből kimaradt a decemberi ünnepkör.
Az ünnepek alatt sem megspórolhatóak a döntések
Ha csak a lehetséges fizikai tünetek elkerülésére akarnánk koncentrálni, könnyű lenne azt mondani, hogy egyáltalán ne fogyasszunk alkoholt, vagy ha mégis, akkor mértékkel, és mellé igyunk sok vizet vagy más, alkoholmentes italt „kísérőként”. De ez önmagában még jó eséllyel nem alapoz meg egy választást. Alapvetően – főleg ha szociális fogyasztóként azonosítjuk magunkat és nem függőként – szabad akaratunk gyakorlását jelenti annak eldöntése, hogy mit és mennyit fogyasztunk. És ami ennél is fontosabb: hogyan fogyasztunk?! Mi az egyéni döntés, és miben más ez attól, amikor mások befolyása a személyes határokon átszivárog?! Mert mindannyian ismerjük, a „na,igyál még egyet!” mondatot. Hol van az a határ, ami egyénileg az „elég” fogalmát kijelöli?!
Szóval bölcs tanácsok és tanmesék helyett talán csak annyi adható útravalóul, hogy a saját korlátok ismerete, az önazonos döntések meghozatala és a tudatos fogyasztás igenis cool, az ünnepek ideje alatt is.
