Ez az első jel, ami azt mutatja, hogy komoly párkapcsolatban él

Olvasási idő kb. 2 perc

6000 embert kérdeztek meg, mikortól tartják komolynak a kapcsolatot.

Elég nyilvánvaló, ha elkezdünk randizni valakivel: közös programokat szervezünk, élményeket szerzünk, sok időt töltünk együtt. Egy idő után viszont önkéntelenül is elkezdünk gondolkozni azon, hogy most csak találkozgatunk az illetővel, vagy esetleg ebből kialakulhat egy komoly kapcsolat is. De mi is az jel, tényező, amikor tényleg úgy gondolhatunk a kapcsolatunkra, hogy ez már igazán komoly? Egy brit párkapcsolati tanácsadó, a Relate.org.uk kutatásában erre kereste a választ. 

Az, hogy mitől gondolunk úgy a kapcsolatra, hogy már tényleg komoly az teljesen emberfüggő: van akinél a három hónapos szabály él, másoknál pedig akkor számít igazán komolynak a kapcsolat, ha összeköltöznek. De mégis mikor kell feltennünk a "Mi van velünk kérdést"? A vizsgálatban a kutatók 6000 embert kérdeztek meg, akik számos párkapcsolatról szóló kérdésre válaszoltak, és megosztották azt is, mikortól gondolják komolyan a kapcsolatukat.

A kutatás konklúziója egyértelműen az volt, hogy a kapcsolat akkor komoly, ha a felek már képesek egymással megbeszélni problémáikat. A felmérésből kiderült, hogy a párok több mint 50%-a úgy gondolta, hogy a gondok megosztása egymással a legbiztosabb jel arra, hogy a kapcsolat túlélte a kezdeti időszakot. Úgyhogy ha legközelebb bosszúsnak érzi magát, amikor a párja panaszkodik a munkahelyére, tartsa észben: ezzel akár egyre közelebb is kerülhetnek egymáshoz.

A kutatás kapcsán kíváncsiak voltunk, mint gondol egy párkapcsolati szakértő erről a témáról, így megkérdeztük dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológust. "A kapcsolat szorosabbá válásának számos jele lehet – az egyik legfontosabb mindenképp az együtt töltött idő növekedése: ha a felek, amikor csak tehetik, igyekeznek egymás közelében lenni, távollét esetén kifejezik a másik felé a hiányát, s napi szinten keresik egymást telefonon, üzenetekben. A közös idő egyik kiemelt területe a közös nyaralás: amikor nem csupán tervezik, vagy ígérik – de meg is valósítják azt. A kapcsolat elmélyítésére nincsenek konkrét, univerzális receptek. Két ember közti testi és lelki összhang tudja eredményezni azt, hogy összetartozóként éljék meg egymást a felek. A szexualitásnak azonban vitathatatlanul fontos szerepe lehet ebben." - mondja a szakértő.

Ha érdekli, hogyan maradhat jó a szex hosszú távon is, akkor jöjjön el pszichológiai rendezvénysorozatunk következő előadására, és hallgassa meg dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológust. Várjuk szeretettel, jegyet itt vásárolhat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Böszörményi Edina
Böszörményi Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.