Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Fiatal jóképű férfi kényelmesen alszik az ágyban. Kiváló minőségű fotó
Olvasási idő kb. 3 perc

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Mindannyian ismerjük azt a délutáni pillanatot, amikor hirtelen elfogy az energia, lelassulunk és legszívesebben ledőlnénk aludni. A legtöbben ilyenkor kávéhoz nyúlnak, pedig létezik egy különös technika, amely állítólag már nyolc perc alatt is képes látványosan felfrissíteni a szervezetet. A módszert a tengerészgyalogosok pihenési szokásai ihlették, és az elmúlt években világszerte rengetegen kezdtek érdeklődni iránta.

Pihenés tengerészgyalogos módra

A technikát egy korábbi amerikai különleges alakulatnál szolgáló katona, Jocko Willink tette ismertté, aki egy interjúban arról beszélt, hogy amikor napközben gyors feltöltődésre van szüksége, mindössze nyolc percet szunyókál. Ez persze nem minden, mert mindezt úgy teszi, hogy közben a lábai a magasba vannak emelve.

Időnként jól jön egy kis napközbeni pihenés
Fotó: FatCamera / Getty Images Hungary

Nem olyan rossz ötlet

Elsőre furcsának hangozhat, mégis van némi logika mögötte. A megemelt lábak segíthetnek a vérkeringés javításában, mivel a vér könnyebben áramlik vissza a szív felé.

Ez csökkentheti a lábak fáradtságát és a duzzanatot, miközben az egész test gyorsabban ellazulhat.

A módszer egyszerű: elég egy nyugodt hely, ahol néhány percre kényelmesen le lehet feküdni. A lábakat egy székre, falra vagy párnára kell helyezni úgy, hogy magasabban legyenek a szívnél. Ezután érdemes beállítani egy ébresztőt nyolc percre, becsukni a szemünket, és néhány mély légzéssel ellazítani a testet.

A technika egyik legfontosabb része éppen az idő rövidsége. A hosszabb nappali alvás ugyanis gyakran kábultsághoz vezethet, míg a rövid, kontrollált pihenés inkább energialöketet adhat. Sokak szerint még akkor is működik, ha valaki nem alszik el teljesen, hiszen már néhány percet eltölteni az alvás és ébrenlét határán segíthet az idegrendszer megnyugtatásában.

Persze megvannak a hátulütői is. Ha nem ébredünk fel a javasolt 8-10 perces szakasz után, a lábak nagyon elzsibbadnak, ráadásul jó eséllyel fáradtabbak leszünk, mint előtte.

A hosszabb nap közbeni alvások ugyanis gyakran járnak együtt fokozott fáradtságérzéssel, ami hasonlít ahhoz, amikor az ébresztőóra az éjjeli pihenésünkből nem megfelelő ritmusban ver fel bennünket.

A módszer természetesen nem mindenkinél működik ugyanúgy. Van, aki azonnal felfrissül tőle, mások inkább egy rövid meditációhoz hasonlítják az élményt. Az viszont biztos, hogy a tudatos, rövid pihenéseknek valódi pozitív hatásuk lehet a koncentrációra, a stressz csökkentésére és az energiaszintre.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A tengerészgyalogos-szundikálás népszerűsége részben annak köszönhető, hogy gyors, egyszerű, és szinte bárhol kipróbálható.

Kapcsolódó: Nem mindegy, mikor is alszunk: a rosszul megválasztott időpont az életünket is rövidítheti

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem pihenes perc

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.