Az evés is válhat függőséggé

Az vagy, amit megeszel, halljuk gyakran. Nem árt észben tartani ezt a mondatot, bár kiegészíthető azzal, hogy az étkezés minősége és mennyisége egyaránt befolyásolja testi-lelki hogylétünket. Habár a táplálékbevitel kapcsán egy alapszükséglet kielégítéséről van szó, mely elengedhetetlen a létfenntartáshoz, mégis egyénileg változnak az étkezési szokások mennyiség és minőség tekintetében egyaránt. Lehetőségünk van számos szempontot figyelembe venni akkor, amikor táplálékunkat megválasztjuk. De mégis mitől tud ez az elemi szükségletkielégítés kórossá válni? Tudunk-e az élelmiszerektől függőségbe esni?

Enni és lenni

Ha a jól ismert Maslow-piramis szükséglethierarchiájából indulunk ki, akkor tudjuk, hogy semmilyen magasabb rendű szükséglet nem elégíthető ki, ha a fiziológiai szükségletek rendezése –köztük az alvás, a folyadék- és a táplálékbevitel szükséglete – hiányt szenved. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy az étkezés a fiziológiai szükségletkielégítésén túl élvezeti értékkel is jár.

Talán az ősember valóban csak az életben maradás céljából fogyasztotta el azt a táplálékot, amihez hozzáfért, de ma már több szempont is befolyásolja a táplálékválasztást, és ezeknek csak egyike az étel élvezeti értéke. Egészségtudatos szempontok szerint választhatunk vagy vonhatunk meg magunktól bizonyos étkeket, például ételintolerancia, diabetes vagy testsúlykontroll miatt. Emellett egyfajta szemléleti keret is meghatározhatja táplálékválasztásunkat, amikor például az állatok védelmében vegetáriánus vagy vegán étrend mellett döntünk. Mivel alapvetően van döntésünk és választási lehetőségünk, az étkezést befolyásoló vállalt és kevésbé tudatos motivációk is változatosak. Köztük megfigyelhetőek olyan motivációk és jellegzetességek is, melyek az étkezést a függőségre jellemző tünetek irányába tolják.

Az evés mint tünethordozó

Evészavarokról gyakran hallunk, élelmiszer-függőségről kevésbé. Ennek oka az, hogy a DSM-V diagnosztikus rendszere nem említ ilyen zavart, mégis addiktológiai vonatkozásban létezik olyan evéssel kapcsolatos zavar, mely kísértetiesen hordozza magán a függőség tüneteit. Jellemzője a kontrollvesztés és a tolerancia, vagyis a túlevő nem képes ugyanazzal az adaggal beérni, folyamatosan növelni kell a fogyasztást a kielégülés állapotának elérése érdekében. Ha az addiktív jellegű evés elmarad, megvonás jelentkezhet –leggyakrabban ingerültség és diszkomfort érzet- és a falásként jellemezhető evést sóvárgás előzi meg. Jelentkezhetnek egészségügyi következmények, köztük a túlsúly, ami nem törvényszerű velejárója az élelmiszer-függőségnek, de többnyire ez sem tartja vissza a függőt a kontrollvesztett evéstől. A mértéktelen evés - mely korántsem kizárólag az étvágy csökkentésére irányul – bűntudatot és a szégyen érzését hívja életre. Hát nem pont olyan ez, mint a drogfüggőség?

A spájz az én börtönöm

Fontos kérdés, hogy vajon maga az étel vagy az étkezés milyensége tesz valakit függővé. Nehéz erre válaszolni, mert jellegzetesen a magas zsír-, só-, és cukortartalmú ételek váltják ki a kontrollálatlan evést, de ez a fajta táplálékbevitel falásként írható le. Ez azért is fontos, mert említést kell tenni egy másik kategóriáról, a falásroham-zavarról is. Ez utóbbival jóval gyakrabban találkozunk akkor, amikor táplálkozási és evészavarokról esik szó, ugyanakkor tünetei nem teljes egészében egyeznek azzal, amit élelmiszer-függőségként nevesítünk.

Más evészavaroktól eltérően a függőség kapcsán kevésbé egyértelmű az evést kompenzáló cselekedetek (hánytatás, hashajtó bevétele) végrehajtása. Jellemző lehet az érzelemszabályozás zavara, társuló hangulatzavarok, alacsony önértékelés. Kutatások szerint a jutalmazás és az öröm érzéséért is felelős dopaminreceptorok száma kevesebb az élelmiszer-függőséggel jellemezhető személyek esetében, nincs ez másként a drogfüggők körében sem. Még egy érv tehát, hogy függőségről beszélhessünk egy ilyen típusú túlevés kapcsán.

Mi az étel funkciója, amikor függőséget okoz?

Észrevétlenül is adagolhatunk magunknak „jutalomfalatokat” akkor, amikor nehéz érzésekkel vagy éppen az unalommal kell megküzdenünk. Az étel tehát érzelmi hiányállapotokban nyújthat instant megoldást. Másrészt az étel és a táplálékbevitel stimulál. A függő gondolatai többnyire a szer beszerzésére szűkülnek egészen addig, amíg hozzá nem fér függősége tárgyához, nincs ez másként az élelmiszer-függő esetében sem. Minden egyéb gondolat, tennivaló és felelősség képes kiszorulni a függő gondolatai közül, ami egyrészt eltávolítja az egyént önmaga valóságától. Ezen a ponton már tényleges negatív következmények is adódhatnak a függőségből kifolyólag. Ezeknél a negatívumoknál nyilvánvalóbb módon felismerhetőek a már említett egészségügyi következmények, akár a vérkép eredményeit látván, akár a mérlegre állva a testsúly értékét megpillantva.

Hogy érdemes nekikezdeni a változásnak?

Nem kérdés, hogy számolni kell az egészségügyi vonatkozásokkal. Természetesen az evésről senkit nem lehet leszoktatni, de a falásos epizódok neurokémiai „időzített bombáit” lehet hatástalanítani, ezek pedig többnyire a magas cukor- liszt- és sótartalmú bűnbeejtő finomságok. Az étvágycsökkentő gyógyszerek használata azért nem javallott, mert többnyire a falás túlmutat az étvágy enyhítésén és nyilvánvalóan más igények kielégítésére irányul. Emellett azonban nem zárható ki a gyógyszeres kezelés, legszélsőségesebb esetben a gyomorszűkítő műtét, melyet érdemes egyéb eszközökkel megelőzni.

Ugyanakkor ez csak az egyik szint, ahol érdemes közelíteni a probléma felé. Nem árthat a pszichoedukáció akár a dopaminaktivitás jellegzetességeiről, akár a függőség természetéről. Kezdetben érdemes étkezésnaplót vezetni, hogy szemmel látható és követhető legyen, hogy az egyén mit, mennyit és mikor fogyaszt. Ezzel párhuzamos érzésnapló vezetése is hasznos lehet, vagyis érdemes tételesen lejegyezni, hogy változó helyzetekben milyen érzéseket él át az egyén, mindezt össze lehet vetni az étkezés jellemzőivel. Érdemes megtalálni a túlevés jelentését, és feloldani a falás, mint megoldáskeresés kizárólagosságát.

Pszichodinamikus terápiás irányból is megközelíthető a kérdés, de a mindfulness technikákkal operáló kognitív terápiák is megoldást kínálhatnak. Emellett az Anonim Túlevők (OA) önsegítő csoportja is bátran felkereshető, hogy hasonló cipőben járó felépülők körében vehesse kezdetét a változás. A kezelés szempontjain túl az élelmiszer-függőség megelőzésével is érdemes foglalkozni, különösen azoknak, akik valamilyen kémiai vagy viselkedési függőségből épülnek fel. Az úgynevezett szerváltás elkerülése érdekében a józanság tudatosságát érdemes ébren tartani az étkezési szokások kapcsán is. Mindez pedig már az egészséges létvágyról, és nem az étvágyról szól.