Szabaduljon meg a csuklástól tudományos alapokon!

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy fül-orr-gégész két módszert is bemutatott, ami tuti jó a csuklás ellen.

Dr. Erich Voigt, a New York Egyetem fül-orr-gégésze két olyan módszert is bemutatott a Business Insidernek, amelyekkel tudományosan szüntetheti meg a csuklását.

A csuklás ugye nem más mint a rekeszizom önkéntelen összerándulása, amit kiválthat egy bizonyos étel, vagy az, hogy túlzottan sokat ettünk és van pár egészségügyi probléma is, ami csukláshoz vezethet, általában viszont annyiról van szó, hogy valami irritálja a nyelőcsövet vagy a légutakat.

A legegyszerűbben pedig úgy lehet megszüntetni a önkéntelen összehúzódásokat, ha veszünk egy nagy levegőt, de van egy másik módszer is, mégpedig az, ha a videóban bemutatott módon egy pohárból úgy iszunk, hogy a józan paraszti ésszel szembemenve a tőlünk távolabb eső részéből próbálunk kortyolni. Ahhoz, hogy utóbbit meg tudjuk tenni, olyan görnyedt pózt kell felvennünk, ami garantáltan beszorítja a zabolázatlan rekeszizmot. Dr. Voigt azt mondja, ezzel a módszerrel olyan emberen is sikerült segíteni, aki egy hete megállás nélkül szenvedett a csuklástól. 

Ha ez sem jönne be, esetleg próbálkozhat a cukorral

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?