Az emberek gyakran takaróznak nehéz körülményeikkel, ha piálásról vagy drogozásról van szó, pedig ez nem több, mint kifogás.

„Persze, hogy iszom, sok a stressz!”-gyakran találkozunk ezzel a kijelentéssel, és lássuk be, egyszerre könnyű és nehéz fogást találni ezen az egy mondaton. Hiszen nap mint nap visszatérően stresszhatások érnek bennünket, ami igénybe veszi a stresszel szemben kialakított ellenálló képességünket és akarva-akaratlanul válaszokat formálunk a bennünket érő stresszhatásokra. De nem mindannyiunk esetében jelenti ez a kóros mértékű és gyakoriságú alkoholfogyasztás vagy egyéb szerhasználat rendszeressé válását. Egyéb, adaptívabb válaszok is azonosíthatóak a stresszre adott reakcióként, még akkor is, ha hasonló mértékű és jellegű stresszhelyzetben találjuk magunkat, mint az, aki a függőségen keresztül tompítja a kellemetlen következményeket. Akkor hogy is van ez?

Nem vagyok függő, csak stresszes

A szerhasználat magyarázataként a stresszre való hivatkozás több mindenre utalhat. Egyrészt felfedezhetőek azok az elhárító mechanizmusok, melyek az addikciók kapcsán gyakran megjelennek. A tagadás elhárító mechanizmusával jellemezhetőek azok az állítások, melyek során az egyén cáfolja függőségének tényét, és inkább a stresszhelyzetek megélését hangsúlyozza. De az ilyen megfogalmazások már az úgynevezett bagatellizálástól sem idegenek: „á, nem nagyon iszom, csak amikor ilyen nehéz helyzet adódik”. Ugyanakkor a racionalizáció sem áll távol a stresszre történő hivatkozástól. Az ilyen állítások arra utalnak, hogy a vélhetően valós stresszhelyzet vállalható, a függőség és a problémás szerhasználat azonban olyan szorongáskeltő tény, amellyel kapcsolatban a szembenézés ellehetetlenül.

Az úgynevezett sérülékenység-stressz modell ennél is kézenfekvőbb kapcsolatot vázol stressz és szerhasználat között. Ennek értelmében a szenvedélybetegség kialakulását megelőzően is rendelkezik az érintett egyfajta sérülékenységgel, ami genetikai, biológiai és környezeti faktorok fennállásának eredménye. A szerhasználat hátterében stresszterhelés keresendő, ami egy olyan környezeti hatás, mely biológiai szinten is képes változásokat produkálni.

Mi fán terem a stressz?

Különbséget tudunk tenni mindennapi és életeseményhez kötött stressz között – írja a Közösségi Addiktológia Kézikönyve, de igaz ez mindannyiunkra, függetlenül attól, hogy szenvedélybetegséggel élünk-e vagy sem. Első esetben a gyakran előforduló, mindennapokat érintő és formáló stresszhelyzetekre kell gondolnunk, melyek gyökerét a családon belül, a munkahelyen kell keresnünk, de a fennálló stresszhelyzet kapcsolódhat az egyén egészségi állapotához vagy egzisztenciális helyzetéhez. Nem meglepő módon gyakran a családi kommunikáció területén kell keresnünk a stressz forrását. Az életeseményekhez kötött stressz általában valamilyen kritikus történéshez kapcsolódik, ami nem ritkán veszteségélménnyel jár. ilyen lehet egy haláleset, egy kapcsolat megszakadása vagy éppen a munkahely elvesztése.

Stresszen innen, stresszen túl

Nem ritka jelenség, hogy a felépülés mellett elköteleződött függő a terápia kezdetén attól várja az absztinencia megszilárdulását, hogy a jövőben megszűnnek a lehetséges stresszhelyzetek. Számukra az a rossz hír, hogy nincs az a terápia, ami stresszmentesíteni tudná a jövőt, ellenben a történések átélése új színezetet kaphat, a gondolkodás átalakulhat. Átkeretezhetőek az addig kőbe vésettnek vélt elgondolások, így végső soron az átélt stressz küszöbe is áthelyeződhet máshova. Emellett a szükségszerűen átélt stressz sem fog egyértelműen katasztrófát sejtetni. Még ha meg is teremthető az a környezet, mely mesterségesen minimalzálja a stresszt – például indokolatlanul tartós kórházi tartózkodás, elhamarkodott szociális otthoni elhelyezés által – a látszólagos tehermentesítés több kárt hozhat, mint hasznot. A csökkent elvárásokból kifolyólag romolhatnak a meglévő képességek, az önmegvalósítás ellehetetlenül, végeredményben az életminőség romlása is kilátásba helyezhető.

Elengedni, amit el lehet és együtt élni azzal, amivel kell...

A felépülés velejárója, hogy a nehézségek nem seperhetőek a szőnyeg alá, sőt a hosszú évek során felhalmozódott megterhelő élményeket, érzéseket is érdemes beleereszteni a terápiába. Így elmondható, hogy a felépülés nem mentes a stresszhelyzetektől, ugyanakkor sokszor igazolódik a mondás: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. A cél azonban nem a stresszhelyzetek öncélú generálása, hanem a stresszel szemben való megküzdés javítása.

Számos terápiás eszköz hat a stresszkezelésre, még ha számukhoz képest lényegesen ritkábban nevesítik is ezeket stresszkezelő technikákként. A kommunikációs tréningek, az asszertivitás elsajátítása élen jár ebben a műfajban. Az ilyen tréningek többek között az érzelmek kifejezésében nyújtanak segítséget azzal együtt, hogy nem kérdőjelezik meg az érzelmek létjogosultságát. Így helye van a negatív érzéseknek is, kifejezésre juttathatóak ezek is, a módját viszont az asszertivitáson keresztül tudjuk tökéletesíteni.

A problémamegoldás és a döntések meghozatala szintén megtámogatható terápiás segítséggel, a tudatos tervezés ugyanis tanulható és elsajátítható. A mindfulness tréningek abban is segítséget tudnak nyújtani, hogy jelenünket itt és most vegyük birtokba, megéljük azt, ami velünk történik. Amíg a stresszmentes élet csupán illúzió, addig a stresszhelyzetekben is a józanságot szem előtt tartó, tudatos és érett stresszkezelés elsajátítható és gyakorolható.