A félelem és a szorongás alattomos érzések, ha egyszer elöntenek, nehéz szabadulni tőlük: csapdába ejtenek. Különösen azért, mert minél inkább menekülünk előlük, - pontosabban minél keményebben küzdünk, hogy kizárjuk a félelemérzését a fejünkből és elkerüljük a szorongásunk tágyát - ezek az érzések annál erősebbé, annál intenzívebbé válnak. Hogy akkor mit lehet kezdeni a félelemmel és a szorongással? Szembe kell nézni velük. Nem megküzdeni, ahogy a királyfi a hétfejű sárkánnyal, inkább úgy, ahogy a kis herceg tette a rókával. Legalábbis ez derül ki abból a dr. Suma Chand, klinikai szakpszichológussal készített interjúból, amit a Psy Blogon lehet elolvasni.
“Minél inkább táplálod, annál erősebb lesz. A félelem csapdába ejt. A félelem bezár. A világod egyre kisebb és kisebb lesz.” - kezdi a pszichológus - “Egy idő után aztán már magát a félelemnek az érzését kerülöd el, és nem azt a dolgot, amitől félsz. Amikor azonban elkerüléssel tartod magad biztonságban és kényelemben, akkor semmit nem leszel hajlandó megtenni, ami egy kicsit is kívül esik a komfortzónádon. A biztonságodért tehát nagy árat fizetsz: a szabadságét, hogy úgy éld az életed, ahogy valójában szeretnéd.”
Persze ez az egész azokra a félelmekre igaz, melyek egyre többet és többet járnak az agyunkba, melyek rendszeres és tartós stresszt okoznak, melyektől a mindennapi életünk egyértelműen rosszabb lesz. Az, hogy félünk a cápától vagy éppen a kígyóktól ritkán van hatással a hétköznapi életünkre. Az azonban nagyon is, ha mások baktériumaitól rettegünk.
De vajon mit lehet tenni akkor, ha a félelmeink és a szorongásaink átveszik az irányítást az életünk felett? Először is mindenképpen érdemes felkeresni egy szakembert, aki segít abban, hogy felismerjük és elfogadjuk a negatív érzéseinket. A belső békéhez és a boldogsághoz is erre van ugyanis szükség. “A legmegnyugtatóbb dolog, amit mondani szoktam annak, aki fél” - mondja Chand - “hogy: minden érzés változik. Senki nem marad örökre pánikban. Ki kell tartani, és a félelem is elpárolog.”
