Tényleg olyan fontos a reggeli?

Olvasási idő kb. 3 perc

Egyesek szerint nemhogy a reggeli a legfontosabb főétkezés, de még jól is járunk, ha kihagyjuk azt. Persze vannak ellenérvek is.

Akár egy banánt, zabkását vagy tojásrántottát eszik, de "reggelizni muszáj". Ezt a régóta elfogadott aranyszabályt többen is megkérdőjelezték már, újabb vizsgálatok szerint pedig nemhogy a reggeli a legfontosabb főétkezés, de még jól is járunk, ha kihagyjuk azt. James Betts és Enhad Chowdhury, a Bath Egyetem kutatói a The Conversation oldalon osztották meg megfigyeléseik eredményeit.

A múlt században Adelle Davis táplálkozási szakértő azt tanácsolta, reggelizzünk úgy, mint egy király, ebédeljünk, mint egy polgár, és vacsorázzunk úgy, mint egy koldus. Valójában nincs értelme egyik főétkezésnek sem „a nap legfontosabb étkezése” címet adni, ha ugyanis sorra vesszük az okokat, amelyek miatt a reggeli ezt a jelzőt kaphatta, világossá válik, hogy nem mindegyik szempontnak van akkora súlya, mint ahogy azt a legtöbben hiszik – írja Betts és Chowdhury .

A hiányzó reggelit később falással pótoljuk?

Igaz, hogy a reggeli kihagyása miatt fogékonyabbak leszünk az ízletesebb, laktatóbb falatokra, ez nem jelenti azt, hogy később ész nélkül zabálunk. Laboratóriumi vizsgálatok és felnőttek táplálkozási szokásainak megfigyelése során a szakértők azt találták, hogy a reggeli kihagyása alacsonyabb napi összkalóriabevitelt jelent, míg azok, akik szoktak reggelizni, általában véve több ételt fogyasztanak a nap folyamán. A reggeli kihagyása miatt persze délelőtt éhesebbek vagyunk, ám ez az éhség nem olyan intenzív, hogy később végtelen mohósággal kompenzáljunk. Egy az International Journal of Obesity című szaklapban megjelent tanulmányukban Betts és Chowdhury többek között azt írják, hogy a túlsúlyos személyek esetében sincs köze a reggeli kihagyásának az ebédre fogyasztott étel mennyiségéhez.

Tényleg beindítja az anyagcserét?

Az evés számos biológiai folyamatot beindít, amelynek eredménye a megnövekedett energiafelhasználás. Persze nemcsak a reggeli, de minden egyes étkezés aktivizálja az anyagcserét, egy nemrégiben készült tanulmány szerint azonban ez a folyamat sokkal hatékonyabb a korai órákban. De aki azt hiszi, hogy ez kompenzálja magát a komplett energiabevitelt, az nagyon téved, az elfogyasztott kalóriamennyiségnek ugyanis csak egy kis százalékát (normális étrendnél egytizedét) használja fel így a szervezetünk. Nagyobb mennyiségű fehérje fogyasztásával ugyan növelhető ez az arány, de akkor is legfeljebb 15 százalékra.

De nemcsak az emésztés miatti anyagcsere felturbózásáról van szó. Randomizált kontrollált vizsgálatok eredményei alapján azok, akik reggeliznek, több energiát használnak fel a nap folyamán végzett fizikai aktivitással, mint azok, akik legalább délig koplalnak. Ebből adódóan azoknak, akik kihagyják a reggelit, kevesebb energiájuk van és ezért kevesebbet is mozognak.

Hízáshoz vezet?

Sokak meggyőződése, hogy a reggeli étkezés kihagyása idővel súlygyarapodáshoz vezet, holott kifejezetten erre a kérdéskörre specializálódó randomizált (véletlenszerűen választanak ki alanyokat, hogy megfigyeljék szokásaikat) kísérletek sem találtak bizonyítékot a feltételezésre. Az is lehet, hogy a reggelizés egyszerűen az egészséges életmód része, és önmagában nem előzhető meg vele az elhízás.

A kilókon túl

A testsúly és a reggeli kapcsolatán kívül azonban van még más is, amit érdemes figyelembe venni. A reggeli szó igen sok mindent takar: a gyümölcstől kezdve a joghurton és gabonapelyheken át a péksüteményekig bármi lehet, és egyelőre még kutatják, hogy ezek a különböző ételek milyen hatással vannak ránk. Az viszont bizonyított tény, hogy a reggelizés hozzájárul a fizikai teljesítmény növeléséhez és segít szabályozni a vércukorszintet, míg annak kihagyása növeli a hiperglikémia kialakulásának esélyét a 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél.

Akkor most reggelizzünk vagy ne?

Az eddig uralkodó bölcsesség szerint ajánlott reggelizni, a jelenleg rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján viszont a reggeli opcionális, illetve attól függ (napi rutin, fizikai aktivitás, egészségügyi gondok stb.). Mindkét lehetőségnek van tehát jó oldala, és a válasz nem olyan egyszerű, mint ahogy azt eddig hittük - fűzi hozzá Betts és Chowdhury.

Indul a Szobafitnesz 2! Jelentkezz, amíg nem késő!

Az első Szobafitnesz életmódváltó program résztvevői nagyon szép eredményeket értek el egy hónap alatt, összesen körülbelül 25 kiló zsírtól szabadultak meg, és természetesen több centi izmot építettek magukra közben.Ezen a sikeren felbuzdulva folytatjuk a videósorozatunkat, de ehhez szükségünk van újabb jelentkezőkre!

Jelentkezési határidő: 2016. március 16.

Jelentkezés módja: Küldj egy emailt a szobafitnesz(kukac)index.inda.hu címre, amiben benne van a neved, a korod, hogy mi a munkád, és egy rövid indoklás arról, hogy miért jelentkezel a programba. A levélhez mellékelj magadról egy fényképet, lehetőség szerint egész alakosat. Kérünk, az előbb leírt információk mindenképpen legyenek benne a leveledben, csak a hiánytalanul elküldött jelentkezéseket tudjuk fogadni.

Jelentkezők köre: Bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, és tudja vállalni a szereplést a műsorban, vagyis ráér a forgatási időpontokban, ott tud lenni a kijelölt edzésnapokon, és betartja a számára előírt diétát. Természetesen most is készülnek videók az egész folyamatról.

További információkat itt találsz!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.