A testünk segít, hogy megszabaduljunk függőségeinktől

Amikor baj van a lelkünkben a testünk is jelez, és a test közvetítésével a lélek is gyógyulni képes.

Sokat tudunk a függőségek természetéről, és talán mégsem eleget. Olyan jelenségről van szó, ami számos orvostudományi, pszichológiai, szociológiai, sőt jogi kérdést vet fel. Úgynevezett bio-pszicho-szociális zavarként tekintünk a függőségre, kialakulásában és fennmaradásában tehát biológiai, pszichológiai és szociológiai tényezők játszanak szerepet. Ez utal arra, hogy test és a psziché egyaránt érintett. Azt pedig az ókori rómaiak óta tudjuk, hogy e két dolog nem választható külön.

Fotó: Shutterstock

A test egy kirakatablakként árulkodik rólunk

Juvenalistól származik az elgondolás, miszerint ép testben ép lélek. A római gondolkodó eredeti szövegének fordítása viszont arra utal, hogy a kettő nem feltétlenül jár együtt, de érdemes megcélozni ezt az egységet. Juvenalis szerint imáinkba azt érdemes belefoglalni, hogy az ép test ép lelket hordozzon. A korszerű, felépülés-központú addiktológia is ezt a célkitűzést tartja szem előtt, talán annyi különbséggel, hogy a felépülő test felépülő léleknek adjon otthont. De hol jut szerephez a test?

Hosszú a listája azoknak a szomatikus betegségeknek, melyek a szerfüggőségből kifolyólag alakulhatnak ki. Gyakran éppen az ilyen panaszokból kifolyólag a háziorvos az, aki elsőként mutat stop táblát a szerfogyasztónak. A szomatikus tünetek és megbetegedések, mint szerhasználati ártalmak többnyire tartósan fennálló, több szempontból problémás szerfogyasztásra utalnak. A test üzen: rendszerszintű működési hiba lépett fel. És ez nyilvánvalóan nemcsak a szervezetet érinti.

Valójában a test más tekintetben is kommunikál a külvilággal. Egyrészt szociológiai szempontból fontos, hogy a külső megjelenés társadalmi csoportokat határoz meg és határol el egymástól. Másrészt a hajviseletünkkel, testdíszeinkkel, az öltözködéssel is kommunikálunk. Minden, ami a külső megjelenéshez tartozik, a kommunikáció részét képezi, ezek az úgynevezett kulturális szignálok. Mindezek kapcsán fontos megemlíteni, hogy nincsenek drogos és nem drogos társadalmi csoportok, csak annyi biztos, hogy bizonyos zenei irányzatok, és ezek mentén szerveződő stílusirányzatok megengedőbbek az alkohol- és droghasználattal szemben. Ennél is fontosabb, hogy a tartós szerhasználat a megjelenést is átformálja, függetlenül attól, hogy az egyén milyen szer és közösség mellett köteleződik el.

Test a terápiában

Arpin megközelítésében a gyógyulásra szoruló test a klinikai test elnevezését kapta. Szerfüggőség esetén nyilvánvalóan a test (is) hordozza a tüneteket, magát a betegséget, és az ezzel járó szenvedést. A függőségtől megbetegedett test látható jeleket produkál (például romló fogak, soványság, vöröses arcbőr), melyek miatt a külvilág reagál a betegségre, például előítéletekkel, megvetéssel vagy sajnálattal. A test gyakran már csak kizárólag a droghasználat vagy az alkoholfogyasztás eszköze, elvész a kapcsolat test és psziché között. Így pedig hogyan maradhatna ép a test és a lélek? Ugyanakkor sokan mások mellett Arpin is úgy gondolja, hogy a test terápiásan a felépülés szolgálatába állítható. Bármelyik emberi test képes mozdulatokat, hangadást és gesztusokat létrehozni, ez pedig már szinte maga a színház. Így a test előadói szerephez jut, ez a fajta önkifejezés pedig terápiás értékkel bír. Erre épít a színházterápia, mely végső soron a közösségbe való visszatalálást is megcélozza.

Fotó: Matt Cardy / Europress / Getty

A színházterápiában fontos szerephez jut a saját test és a másokkal történő fizikai kontaktus, kapcsolatteremtés. Nem meglepő, hogy a szociális készségek a hosszan tartó aktív szerhasználat során zavart szenvednek, csakúgy mint az énkép. A színházterápia gyakorlatai ezeken a területeken is változást hozhatnak. A színházterápia során az egyén tudatosan veheti birtokba saját testét, de erre építenek a tánc- és mozgásterápiák is.

Magyarországon a rehabként emlegetett bentlakásos rehabilitációs intézményekben és nappali ellátást biztosító kezelőintézményekben egyaránt alkalmaznak színházterápiát. Leginkább kiegészítő terápiaként ismert más, hagyományos módszerek kíséretében. Elterjedésében nagy szerepet játszott a magyar származású Georges Baal (Balassa György), aki a komlói terápiás közösségben honosította meg a színházterápiát, pszichoanalitikusként és színházi szakemberként egyaránt képviselte a rendhagyó terápiás módszert. Fontos, hogy a színházterápia semmilyen előadói készséget, színpadi önkifejezési motivációt nem igényel. Ez elsősorban egy alkotó-segítő folyamat, aminek végén akár egy előadás is megszülethet, de nem ez az elsődleges cél.

A testet természetesen nemcsak a színházterápia veszi célba, terápiás értéke lehet a sportnak, valamint a szenvedélybetegek ellátásában van példa kalandterápiára is. Persze nem létezik egyetlen, mindenek felett álló módszer, de ezek a terápiás eljárások olyasmire koncentrálnak, amire a hagyományos, verbális megközelítésű módszerek olykor nem tudnak kiterjedni. Vagy éppen szavakban nem csalogatható elő az, ami egy rendhagyó terápiás helyzetben nemverbálisan bukkan felszínre. Színházterápiában és más, testtudattal foglalkozó módszerekben az a közös, hogy kapcsolat létesülhet test és lélek, egyén és közösség, megélt érzések és megfogalmazható gondolatok között. Egy komplexitásra törekvő felépülési programban mindez kiemelkedő szerephez juthat. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a felépülés kifejezés magában hordozza az ép szavunkat is, az ép testet éppúgy, mint az ép lelket.