Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Önmagát hibáztatja a szakításért? Fél, hogy újra így járhat? Falakat húzott maga köré? Akkor ideje a mélyére nézni!
A szakítás átkozottul fáj. Kínzó testi és lelki tünetekkel jár, gyengék vagyunk, frusztráltak, az elménk ködös, veszettül sóvárgunk a másik iránt, és gyakran lehetetlennek hisszük, hogy felépüljünk ebből az állapotból. Aztán múlik az idő, és lassan minden jobb lesz: újraszervezzük az életünket, oldódik a magány, múlik a sóvárgás. Legalábbis jobb esetben. Vannak azonban emberek, akik másoknál sokkal nehezebben állnak talpra egy szakítás után, vannak, akiket egy kapcsolat vége még hosszú időre, évekre, évtizedekre boldogtalanná tesz. De vajon miért? Miben különböznek ők társaiktól? Egy friss kutatás erre kereste a választ.
A Personality and Social Psychology Bulletin-ben megjelent vizsgálatsorozatban stanfordi pszichológusok arra jutottak, hogy azokat viseli meg leginkább a szakítás, akik az okokat saját személyiségükben, saját hibáikban keresik, és akik vélt rossz tulajdonságaikat állandó jellemzőnek tartják. Ők gyakran úgy élik meg a szakítást, mintha az egy alapvető hibájukat hozná felszínre (mondjuk azt, hogy ők túl érzékenyek, rosszul kommunikálnak, vagy túlságosan ráakaszkodnak a másikra), és úgy vélik ezek a jellemzőik a jövőbeni kapcsolataikat is tönkreteszik majd. Ezek az emberek egy szakítás után gyakran falat emelnek maguk köré, terhelteknek érzik magukat, stigmatizáltnak. Ezzel szemben azok, akik könnyebben, gyorsabban visszanyerik az egyensúlyukat, a szakítást az élet velejárójának tekintik, ami ugyan fájdalmas, de lehetőséget kínál az önismeret elmélyítésére, a fejlődésre, a személyes növekedésre.
A két hozzáállás közötti különbség alapvetően abból adódik, ahogy az emberek a saját személyiségüket látják. Az, aki a tulajdonságait adottnak, megváltoztathatatlannak gondolja (valaminek, ami akármennyire is rossz, együtt kell vele élni), nehezebben fogja viselni az elutasítást, mint az, aki hisz abban, hogy az ember élete során fejlődik, hogy képes arra, hogy önismerettel és odafigyeléssel változtasson saját viselkedésén. A pszichológusok szerint azonban az előbbi csoport számára is van remény: képesek vagyunk átdolgozni a saját személyiségünkről alkotott képet, és ha megértjük, hogy rengeteg dolgon változtathatunk magunkkal kapcsolatban, könnyebb lesz elviselni az elutasítást, a csalódást, a szakítást is. Addig is: itt van öt dolog, amit egy szakítás után tehetünk magunkért.
