10 fűszer, ami segít a fogyásban

Olvasási idő kb. 4 perc

Az egészséges étkezés és mozgás mellett azzal is tehet a fogyásért, ha olyan fűszereket használ, amelyek zsírégető, étvágy- vagy vércukorszint-csökkentő hatással is rendelkeznek.

Fogyni nem egyszerű, hiszen annyi csábító étel van, amielyek igazán megnehezítik az önmegtartóztatást! A Daily Mail cikke azonban ajánl 10 olyan fűszert, amikkel kicsit megkönnyítheti a dolgát. Persze azt ne felejtse el, hogy fogyni csak akkor fog, ha rendszeresen mozog is, anélkül biztosan nem ér el semmilyen tartós eredményt.

1. Ginzeng

Igaz, nem olyan egyszerű beszerezni, mint mondjuk az oregánót, de azért nem is lehetetlen. A fűszert a kínai gyógyászat régóta használja, mivel nagyon jól energetizál, és felgyorsítja az anyagcserét is – éppen ez a tulajdonsága, ami miatt a fogyni vágyóknak is ajánlják. Ha pedig nem szeretné tea formában szürcsölgetni, akkor kapszula formájában is beszerezheti a gyógyszertárban.

2. Cayenne bors

Ez némileg egyszerűsítés, mert nemcsak a bors, hanem minden olyan fűszer is fogyaszt, amiben kapszaicin van. Ez az anyag megtalálható a paprikában is, és tulajdonképpen ez adja az erejét, csípősségét. De persze a szervezetre egy kicsit más hatást gyakorol, mint a nyelvre. Míg az utóbbit zsibbasztja és égeti, előbbinél elősegíti a zsír energiává alakítását. Ez a tulajdonsága pedig a lerakódott párnák eltüntetésében segít.

Fotó: Eric in SF / Wikimedia Commons

3. Fahéj

Talán ezzel nem is mondunk újat, hiszen a népi gyógyászat is sokszor használja ezt a fűszert. A fahéj is segíti a fogyást, ugyanakkor csökkenti a vércukorszintet és segít az inzulin-rezisztencia megelőzésében, illetve kezelésében. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy akik vérzékenységben szenvednek vagy vérhígítót szednek, nem használhatják hosszabb távon, mert benne található kumarin komolyan befolyásolhatja ezeknek a szereknek a hatását. Egyes zsírégető krémek összetételében is találkozhat vele, de csak óvatosan használja: a fahéj ugyanis erősen allergén, fájdalmas bőrtüneteket okozhat az érzékenyeknél, ha magukra kenik.

4. Feketebors

Nos, ezért nem mindegy, milyen borsot használ: a chayenne borssal szemben ugyanis ennek a fűszernek a hatóanyaga nem a kapszaicin, hanem piperin, de a hatása a két összetevőnek hasonló. Sőt, a kutatók kimutatták, hogy ha a piperint kombinálja a kapszaicinnel (például a feketeborssal megszórt ételét még egy kis erőspaprikával is megküldi), nos, akkor nemcsak vért, verejtéket és könnyeket ígérhetünk, de azt is, hogy annyi kalóriát éget, mint 20 percnyi sétával.

5. Pitypang

Most valószínűleg sokan felkapták a fejüket, hogy hogyan is kerülhet egy kerti gyom a felsorolásba? Nos, a pitypang ehető,  leveleit, virágát és gyökerét a gyógyászatban is használják puffadás és emésztési zavarok ellen. A növény tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, nagyon mutatós saláta készíthető belőle, ami a rostoknak köszönhetően hosszú időre eltelít, de lekvár formájában is finom. Ugyanakkor, ha valaki fogyni szeretne, akkor a gyökeret inkább kerülje, mivel annak étvágyfokozó hatása van.

Házi pitypanglekvár
Fotó: Kelemen Hetti

6. Mustár

Megint visszatértünk a kapszaicin jótékony hatásához, ugyanis ez a mustárban is megtalálhat. A mustárt sajnos leginkább feldolgozott verzióban vesszük magunkhoz a legtöbbször, így mindenképpen figyeljen arra, hogy ne tartalmazzon cukrot. Egyrészt nem kell bele, másrész ha épp a fogyás volna a cél a mustár falásával, azt a cukor nem kifejezetten segíti elő.

7. Kurkuma

A kurkuma térhódítása a hazai élelmiszerüzletekben is eljött. Főleg akkor, amikor curryt vásárol, mivel ennek a fűszerkeveréknek ez az anyag adja a sárga színét. A kurkuma hatóanyaga a kurkumin, ami segít megakadályozni a zsírpárnák újbóli kialakulását. Ezt a fűszert tehát folyamatosan, a fogyás alatt és utána is érdemes alkalmaznia.

8. Gyömbér

Az izgalmas ízvilágú gumó olyan hatóanyagot tartalmaz, mely hatásában megegyezik a kapszaicinnel, azaz javítja az emésztést és segíti a lerakodott zsírt energiává alakítani. Teájának elkészítése egyszerű, ráadásul az ital finom, és még általános immunerősítő is, így megfázás idején is hatásos lehet.

9. Kömény

Bár tény, hogy sokak számára messze nem ez a kedvenc fűszer, a kömény hatásos segítsége lehet a fogyókúrázóknak. Kutatások igazolták, hogy azok, akik három hónapon keresztül napi 1 teáskanál köményt tettek egy joghurtba, plusz három kilótól szabadultak meg, mint azok, akik kihagyták a köményt. Ez első hallásra lehet, hogy nem olyan nagy eredmény, de azért 3 kiló az 3 kiló.

10. Kardamom

A keleties ízű és illatú fűszer hazánkban is egyre népszerűbb. Ez többek között annak a tulajdonságának köszönhető, hogy elősegíti a zsírégetést, valamint csökkenti a puffadást és javítja az emésztést. Ezzel pedig méltán kerülhetett a 10-es listára, hiszen a fogyni vágyók jó barátja lehet ezen tulajdonságai miatt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.