Egészséges ember nem erőszakol meg. Hanem megvéd.

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megjött a válasz a rendőrség nemi erőszakról készült kampányvideójára: nem tehetsz róla, tehetsz ellene.

Két héttel ezelőtt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság agyzsibbasztó, áldozat-és nőellenes kampányvideóval rukkolt elő, aminek fő üzenete az volt, hogy a nemi erőszakról maga az áldozat tehet. A videó alapján csinos ruhában bulizni menni olyan, mintha nagybetűkkel írnánk ki a homlokunkra, hogy bárki megdughat. Ezzel az üzenettel nemcsak az a gond, hogy szörnyen igazságtalan, hanem az is, hogy az felmenti az elkövetőt a felelősség alól. Azt erősíti, amivel ezek az emberek amúgy is védik saját lelkiismeretüket: hogy a tett az áldozat viselkedéséből fakad, hogy valahol ő is ezt akarja. És nem, nemcsak azok védekeznek ezzel, akik fiatal, vonzó nőket erőszakolnak meg, de azok is, akik volt partnerüket, beosztottjukat vagy éppen gyerekeket molesztálnak

De hogyan viselkedik egy védtelen, kiszolgáltatott nővel egy egészséges ember? Hát így: 

„Fontosnak tartottam, hogy valamilyen formában tegyek a videó áldozathibáztató üzenete ellen, de úgy éreztem, hogy ennek akkor van igazán értelme, ha többen fognunk össze” – mondta a Díványnak Farkas Edina Lina, a videó egyik ötletgazdája. „Így bukkantam rá a Facebookon a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldalra, és fel is vettem a kapcsolatot az üzemeltetőjével, Mérő Verával, akivel megbeszéltük, hogy megpróbáljuk segíteni egymás ötleteit. A személyes találkozásunk első öt percében kiderült, hogy kezdőlépésként mindketten arra gondoltunk, hogy válasz videót készítünk a Selfie-re. Hihetetlen gyorsan összeállt a stáb, a női főszerepet Farkas Franciska vállalta el, a férfi főszerepet Janicsek Péter, és a baráti körünkből került ki a többi szereplő is. Az operatőrünk Kupás Gábor lett, Fatér Marcsi pedig önként jelentkezett, hogy szívesen stylingolna. Fontos megemlíteni, hogy az egész forgatás nulla forintból jött létre, mindenki azért volt ott és azért vett részt a videó elkészítésében, hogy nyomatékosítsa: nem lehet egy prevenciós videónak az az üzenete, hogy az áldozat tehet arról, ha megerőszakolják. Az egyperces videó alig egy nap alatt készült el" – folytatta.

A videó rendezője, Mérő Vera így foglalja össze a projekt üzenetét:  „Tehetünk róla, mert mindenki, aki tétlen szemlélő, felelős. Tehetünk ellene, figyeljünk egymásra! Az áldozat soha nem hibás, ha megtámadják. Az erőszak mindig az elkövető hibája, döntése. De mindnyájunk felelőssége, hogy ebben megakadályozzuk: tegyünk ellene!”

Az áldozat hibáztatása önvédelem

Nemcsak a bűnelkövetők, de mi mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy az embereket okoljuk azért, ami történt velük. Igaz ez akkor is, ha nemi erőszakról hallunk, ahogy igaz akkor is, ha hajléktalanokkal találkozunk az utcán vagy gyógyíthatatlan betegekkel a környezetünkben. Azzal ugyanis, ha az áldozatra toljuk a felelősséget, védjük magunkat. Védjük magunkat attól, hogy a világ kiszámíthatatlan, védjük attól, hogy ilyesmi velünk is megtörténhet. Hiszünk abban, hogy a világ igazságos hely, amiben a jók elnyerik jutalmukat, a bűnösök pedig megbűnhődnek. De ez sajnos csak a mesében van így. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Enterol

Készülj tudatosan a nyaralásra!

Az Enterol alkalmazható az utazással összefüggő, fertőzéses eredetű hasmenés megelőző kezelésére is. Az Enterol alkalmazását 5 nappal az utazás előtt már érdemes megkezdeni és az utazás teljes
időtartama alatt folytatni.
Te már becsomagoltad?

Enterol – A tudatos probiotikumválasztás.

hirdetés

Advertisement
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.