Gyakorlatok az elfelejtett izomcsoportoknak

Olvasási idő kb. 4 perc

Szakértőnk, Bánkuti Gabriella elmondja, hogyan lehet erősíteni azokat a részeket, amikről (szinte) mindenki megfeledkezik.

16 éve edzősködöm és láttam már sok érdekes dolgot az edzőteremben: fiatalokat, akik hatalmas súlyokkal edzenek sokszor szabálytalanul, meggondolatlanul, belemegítés és a nyújtás elhagyásával.  Az edzőteremből biztosan ismerősek azok a férfiak is, akik bicepsz-tricepszre-mellre-hátra lázasan edzenek, de a lábról megfeledkeznek. Végeredmény egy igazán vicces pipaszár láb, hatalmas felsőtesttel. Természetesen a nők is hibáznak. Sokaknak - ahogyan nekem is - fontos a has és a fenék edzése, de hátazni, karozni nem szeretnek, mert attól félnek, hogy akkor nagyon izmosakká válnak. Ez azonban nem így van. Ahhoz, hogy hatalmas izmokat növesszünk, évek kellenek. Tehát nézzen bele a tükörbe, vizsgálja meg magát kritikus szemmel, majd vallja be, hogy mi az a testrész, ami még alakítást igényel.

A mellizom edzése

A hölgyek nem szeretnek mellre edzeni, mert attól félnek, hogy eltűnnek a dús keblek. Ez kicsit igaz is és nem is. Igaz, hogy a fekvenyomás nem javasolt, és az is, hogy a diéta során mellből fogyunk, hiszen nagy része zsírszövetből épül fel, de bátran lehet 30 fokos padon tárogatásokat, egykezes nyomásokat végezni. Ezek a gyakorlatok a mellizom felső tartományát veszik célba, tehát emelik a mellet, így segítenek megőrizni kerek, feszes formáját. 

  • Tárogatás 30 fokos padon

A padon úgy feküdjön le, hogy a mellkas felett helyezkedjenek el a súlyzók, amik egymással szembenéznek, és könyök legyen enyhén behajlítva. Ezt a szöget meg kell tartani, csak a vállízület mozoghat. Tárja szét a karját úgy, hogy végig a mellkas felett helyezkedjen el. A tárás közben vegyen levegőt, záráskor pedig fújja ki.

Ezt a gyakorlatot azoknak azoknak a férfiaknak is ajánlom, akik szeretnének púposab, magasabb mellizmot. A nőknek heti szinten, legalább egyszer 4x15 ismétlésben bőven elég elvégezni ezt a gyakorlatot, a férfiak természetesen többször is visszatérhetnek rá, nagyobb súlyokkal.

Galéria ikon

14

Galéria: Edzés Bánkuti Gabriellával
Fotó: Dívány / Dívány

A combhajlító edzése

A comb izomzatát kétfelé tudjuk osztani, a feszítő és a hajlító izmokra. Míg az előbbit (combunk elülső része) a guggolásokkal, kitörésekkel mindenki figyel, a hajlítókra (combunk hátsó része), már sokan nem fordítanak hangsúlyt, pedig ugyanakkora intenzitással és mértékben kell fejleszteni. És ami még nagyon fontos, a combhajlító edzéstől a fenék is kerekebb, feszesebb lesz.

  • Merevlábú felhúzás

Álljon csípőszéles terpeszben. Ha kell a lábfejekkel lépjen rá egy tárcsára, amelyen a lábfejeket enyhén befele fordítja, így a comb hátsó oldalán erőteljesebben érzi a feszülést. Döntse a törzset úgy, hogy a hátat egyenesen tartja az egész gyakorlat alatt. A térdeket vagy teljesen feszesen, vagy enyhén behajlítva (főleg térdprobléma esetén), kicsi szöget bezárva, a vállakat hátrahúzva a lapockák enyhe zárásával indítsa. Miközben megtartja a térdek szögét, a rudat vagy kézi súlyzót,  szorosan a combja előtt vezesse le, egészen addig, ameddig a hátát megfelelően tudja tartani. Ez a gyakorlat tökéletesen alakítja a comb hátsó részét.

Ha rövid idő alatt szeretne eredményt elérni, akkor hetente 2x is érdemes ezt a gyakorlatot végezni, nagyobb súllyal 4x-12-10 ismétlésben.

Galéria ikon

14

Galéria: Edzés Bánkuti Gabriellával
Fotó: Dívány / Dívány

A váll edzése

A váll területe igen sérülékeny, könnyen begyulladhat, szúró, égető fájdalmat érezhet a nyomógyakorlatoknál. Pont ezért fontos a vállon belül az ún. rotátorköpeny edzésére is kellő figyelmet fordítani. A rehabilitációban számos gyakorlatot végeznek azért, hogy a váll izmait helyrehozzák. A rotációs-forgó gyakorlatokat gumiszalaggal, kislabdákkal, kisebb súlyzókkal végzik, és kivitelezésüknél fontos a koncentráció, a szabályosság. Érdemes hetente 1x ezzel a területtel foglalkozni.

  • Felkar forgatás-vállforgatás

Kivitelezése igen egyszerű: fogjon egy rudat vagy egy seprűnyelet, és tartsa maga előtt úgy, hogy a fogása szélesebb egyen, mint vállszélesség. Majd a rudat emelja a feje fölé és vissza. Az ismétlésszám: 4x15 . Ezt a gyakorlatot akár a válledzésünk elején is elvégezheti.

A hát alsó részének, azaz a gerincmerevítőnek edzése

A gerincmerevítő izomcsoport tartja függőleges helyzetben a gerincet és a törzset, szerepe van a tartásban és a járásban, ezért kiemelten fontos a karbantartása, edzése. Nem kell sok gyakorlat ehhez, de nem szabad elfelejtkezni róla. Heti szinten 1 alkalom elég ahhoz, hogy a háta egyenes maradjon és a derékfájdalmaktól is megszabaduljon.

  • Hiperhajlítás

A gyakorlatot el lehet végezni a földön vagy fittlabdán is, de az edzőtermekben találhat erre alkalmas padot is. Jó hír, hogy ezt a gyakorlatot nem nagyon lehet elrontani. Ha teljesen egyenes háttal dolgozik, akkor inkább a gerincmerevítő izmok alsó, derékközeli részét erősíti. Ha pedig nem merev a hát, hanem egyfajta hullámzó mozdulatot alkalmazunk, akkor teljes hosszában dolgoztatja ezeket az izmokat. Mindkét verzió hasznos.

Edzés közben arra figyeljen, hogy ne homorítson túl, illetve az edzéséhez elég a saját testsúly is. Ha mégsem, ne használjon túl nehéz ellenállást. Érdemes 4x 15-20 ismétlést végezni belőle, és lehetőség szerint az edzéstervünk végén szerepeljen ez a gyakorlatot.

Galéria ikon

14

Galéria: Edzés Bánkuti Gabriellával
Fotó: Dívány / Dívány

Vádli edzése

Jómagam is ezt az izomcsoportot szeretem elbagatellizálni, pedig nincs is annál szebb, amikor a magassarkúban kivillannak a szép, karakteres vádlik. Akinek vastag bokája van, ne csinálja az ülő vádli gyakorlatokat, mert azzal ront a helyzeten. Az álló gyakorlatokat pedig saját testsúllyal szteppadon, akár kézi súlyzóval, kettlebell golyóval a kézben, akár gépen is elvégezheti. Törekedjen arra, hogy a sarkat teljesen engedje le és emelje fel a 2. ütemben a teljes izomfeszülés érdekében. Edzésben nagyobb súly használata javasolt, természetesen a fokozatosság elvét betartva. Az Ismétlésszám 15-20 legyen. A vádlira heti szinten akár 3x is érdemes figyelmet fordítani. 

Galéria ikon

14

Galéria: Edzés Bánkuti Gabriellával
Fotó: Dívány / Dívány

Bánkuti Gabriella

Bánkuti Gabriella Kaposváron született, édesanyja élsportoló volt. 13 évig atletizált, majd számos sportot kipróbált. Jane Fonda dereka és lába megbabonázta, ezért döntött úgy, hogy fitneszmodell lesz. Pár év alatt magyar bajnokká és világbajnokká vált. 2007-óta tanít az IWI-ben (International Wellness Institute), annak vezető tanára. Emellett felkészítő edzője a paralimpikonoknak, és az utánpótlás-nevelésben is részt vesz. A Bánkuti Team égisze alatt 40 versenyzője van. 2011-ben megkapta a legjobb funkcionális tréner címet. Jelenleg a Spartan Fighter és a Spartan Girja funkcionális tréningek masters trénere. A legkedveltebb szakterülete az étkezés, táplálékkiegészítés.

 
Kérdezne tőle? Ne tartsa magában!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bánkuti Gabriella
Bánkuti Gabriella
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.