Julie Creffield 10 éve 30 másodpercet bírt, ma már futóblogjában ad tanácsokat sorstársainak. A plusz kilók és a gonosz megjegyzések senki kedvét ne vegyék el a futástól, és az ízületeire is tud vigyázni!
„Fuss, hájpacni, fuss!” – kiabálta egy kisfiú a szabadban edző Julie Creffieldnek, akinek ráadásul orvosa is kiadta az ukázt: túlsúlyával ne erőltesse a futást. „Amikor mások gúnyolódásának célpontjává válsz, teljesen elveszítheted az önbizalmad és rádöbbensz, hogy talán mégsem nézel ki olyan jól, mint ahogy azt gondoltad” – nyilatkozta a Today.com-nak a Londonban élő Julie Creffield.
A The Fat Girl's Guide To Running oldal alapítója belefáradt az őt ért támadásokba, ezért létrehozta a TooFatToRun blogot. Ennek segítségével szeretné sorstárasainak megmutatni, hogy a túlsúlyos embereknek sem szégyen a futás, és nekik is fontos az egészséges életmód.
„A kövér, túlsúllyal küzdő emberek megszégyenítése óriási problémát jelent, főként a nők élik meg rosszul. Nekik különösen bántóak a külsejükre tett megjegyzések és a nyilvános megalázás, ezért inkább nem is járnak edzőterembe, fitneszórákra vagy futni” – nyilatkozta a 18-as (európai számozás szerint 46-os) méretű blogger, aki 2003-ban vett részt élete első futóversenyén. „Harminc másodpercig sem bírtam az iramot, ami lesújtó volt. Ekkor döntöttem el, hogy kezdek valamit a súlyommal és folytatni fogom a versenyzést.”
Az évek során Creffield egyre jobban teljesített, maratoni távokat futott és ma már magabiztosan edz. Sikerének titka az az álláspont, hogy akkor sem szabad szégyenkezni, ha nem mi vagyunk a legjobbak, a leggyorsabbak. „Az olimpiai versenyeken mindig az első helyezettekre emlékeznek, de az utolsóként célba érőket sem dorgálják meg, hogy 'ejnye-bejnye, de lassú vagy, szégyelld magad!', hanem azt ünneplik, hogy részesei voltak a versenynek és a finálénak. Ennek mindenhol így kellene működnie.”
Előítéletek mindenhol
Rebecca Puhl, a Yale Egyeteme munkatársa is kiállt Creffield kezdeményezése mellett: „Julie sikeresen küzd a túlsúlyhoz kapcsolódó negatív sztereotípiák ellen, ami a mai társadalomban nagyon is elterjedt probléma. Üzenete azért fontos, mert az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy a sportban nyújtott teljesítményünket nem a fizikai megjelenésünk határozza meg.”
Az elmúlt évtizedben 66%-kal nőtt a súly alapú megkülönböztetés aránya, mely szám közel jár a faji megkülönböztetés arányához. „A mai társadalomban sajnos elfogadottak az előítéletek. Ezek hatásáról és egészségügyi következményeiről azonban nem sok szó esik. A valóságban azok, akik szégyellik túlsúlyukat, érzelmileg és fizikailag is betegebbek lesznek: nem csak depresszióról, szorongásról és önbizalomhiányról van szó, de a gúnyolódás csak további evési rendellenességekhez és a mozgás elkerüléséhez vezet” – nyilatkozta a szakértő.
„A súlyfelesleggel küzdő embereknek nehéz lelkesnek, kitartónak lenni és másokkal együtt mozogni, mert félnek attól, hogy kigúnyolják őket” – mondja Julie Creffield, aki a negatív energiából és támadásokból merítette motivációját ahhoz, hogy elindítsa blogját. „Néhány héttel a kislányom megszületése után kora reggeli sétára indultam, amikor egy éjszakai klubból egy csapat részeg pasas támolygott elő, és egyikük a fenekemre csapott. Nagyon begurultam, kiabálni kezdtem velük, ők pedig csak nevettek, jó viccnek tartották. Ma már én is mosolygok az egészen, mert az ilyen incidensek adtak erőt a blogíráshoz” – állítja Creffield.
A közösség ereje
A Fat Girl's Guide To Running oldalon nemcsak Creffield blogbejegyzései, de kezdő futóknak és anyukáknak szóló érdekes és hasznos tanácsok, valamint a közeljövőben várható sportesemények ajánlói is olvashatók. Ilyena One Big Fat Run nevű 5 kilométeres virtuális futás, amit minden hónapban megrendeznek. A virtuális ez esetben persze nem azt jelenti, hogy a gép előtt ülve, lélekben kéne lefutni a távot: a Facebookon bárki csatlakozhat a világ bármely pontjáról, akinek kedve támad egy tetszőleges útvonalon lefutni az 5 kilométert, és élményeiről, eredményeiről nyilvánosan beszámolni.
„A blogom célja nem az volt, hogy híres legyek és a világot sem akartam megváltani, de ahogy egyre több pozitív visszajelzést kaptam a történeteimmel kapcsolatban, rájöttem, hogy igenis sokat tehetek azért, hogy a velem egy cipőben járó nők és férfiak is jól érezzék magukat a bőrükben.”
Lépésről lépésre haladjon!
Magyarországon is vannak olyanok, akik lenézik a túlsúllyal futókat, de szerencsére ez egyre ritkább. „Az internetes közösségeknek (pl. DK team) köszönhetően egyre többen merik felvállalni, méghozzá büszkén, hogy túlsúllyal is mozognak, futnak, összejöveteleket szervezve, egymást lelkesítve ezen a nehéz úton. Egyre több „ilyen voltam – ilyen lettem" fotót találni a közösségi oldalakon, ami nagyon fontos motiváció a már mozgó és a mozgással most próbálkozó túlsúlyos emberek számára, hiszen mindez bizonyíték a kétkedőknek arra, hogy igenis meg lehet csinálni” – állítja dr. Lubics Szilvia ultrafutó.
„Sokan azért nem futnak, mert félnek attól, hogy az ízületeik nem bírják. Tempósan gyalogolni, túrázni nyugodtan mehet bárki, a kilók csökkenésével pedig egyre könnyebb lesz a futás is. Persze más mozgásforma is nagyon jó lehet kiegészítésként, például kerékpározás, torna, különösen, ha ez szakember segítségével történik. Vannak edzéstervek, amikben hétről-hétre egyre hosszabbak lesznek majd a futós részek és kevesebb a gyaloglás. Nem kell siettetni semmit, az életmódváltás nem egyszerű, ezért a legfontosabb a türelem, és az, hogy tudjunk örülni az apró sikereknek is” – teszi hozzá a szakértő.
„Úgy gondolom, hogy aki mozog és tesz valamit az egészségéért, annak elismerés jár, nem megvető tekintetek. Vállalnunk kell a túlsúllyal való mozgást, már csak az egészségünk érdekében is. Sokat segíthet, ha valaki nem egyedül edz, hanem egy hasonló helyzetű baráttal, vagy akár klub tagjaként, így átsegíthetik egymást azokon a napokon, amikor az egyiküknek nincs kedve futni. Ha pedig valaki rendszeresen mozog, az étrendjén és a napi rutinjain is automatikusan változtatni fog. Nem kell nagy dolgokra gondolni: több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, korábban kelni és gyalog menni a munkahelyre, vagy legalább pár megállóval előbb leszállni, hétvégén pedig tévénézés helyett kirándulni egy nagyot a családdal. A cél nem pár hónapos, hanem egy életre szóló változás kell, hogy legyen” – javasolja dr. Lubics Szilvia.
Ha további motivációra vágyik vagy egyedül érzi magát a problémájával, látogassa meg a magyar futós blogokat, ahol érdekes történeteket olvashat túlsúlyos futókról, kezdők és haladók sikeres együttműködéséről.
http://futasvelem.blogspot.co.uk/
http://futo.blog.hu/2011/09/11/tulsulyos_vagy_ulj_le_mellem_valamit_mondok_1
