Hogyan viheti magával nyaralni állatát?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kutya, macska vagy görény utaztatásához komoly előkészületek szükségesek. Segítünk, miket szerezzen be, és miknek nézzen utána.

A nyaralás szervezésekor lelkiismeretes állattulajdonosok fejében mindig megfordul, mi legyen a házi kedvenceikkel. Ilyen szempontból a gazdák két táborra oszlanak: vannak, akik otthon hagyják, és vannak, akik viszik magukkal az állataikat. Utóbbiak helyzete jóval nehezebb, ugyanis az utazás erősen korlátozott módja és a megfelelő, állatbarát szállás megtalálása mellett egy rakás adminisztratív teendő is vár rájuk. Hogy pontosan melyek ezek?

Szükséges előkészületek, oltások

Az, hogy kedvencét magával tudja vinni, nem olcsó mulatság, ugyanis a legtöbb országban kizárólag bizonyos oltások és vizsgálatok igazolásával léphetik át a határt.

„Az állat utaztatási feltételeit általában a fogadó ország állategészségügyi szabályai határozzák meg, hiszen ha a dokumentáció nem felel meg a beutaztatás feltételeinek, akkor már az országhatáron megtagadják az állat beengedését. Általános szabályként elmondható, hogy minden külföldre utaztatott kutyának, macskának, vadászgörénynek rendelkeznie kell a 998/2003/EK rendelet alapján kiállított, egységes Európai Uniós Állatútlevéllel. Az állatútlevél addig érvényes, amíg a benne igazolt adatok érvényessége a származási tagország nemzeti szabályozásának megfelelően tart. Így az állatútlevél érvényességét az EU-n belül kötelező veszettség elleni védőoltás érvényessége határozza meg ebeknél, macskára és vadászgörényre ez a kötelezettség nem vonatkozik.

Magyarországon a veszettség elleni védőoltás érvényessége 365 napig tart, így az állatútlevelet is ennek megfelelően kell érvényesíteni. A kombinált oltások csak ajánlottak, de nem feltételei a határátlépésnek. Az utazás előtt 24-48 órával elvégzett galandféreg és kullancs elleni kezelés sok országban a beléptetés feltétele. Fontos még, hogy utazás előtt 48 órával az állatnak állatorvosi vizsgálaton kell átesnie, aminek meglétét az állatútlevélben hivatalosan igazolnia kell a jogosult állatorvosnak” - mondja dr. Paál Csaba, a székesfehérvári Alpha-Vet Állatkórház állatorvosa.

Szabályok Eu-n belül és kívül

Természetesen más a helyzet ha EU-n kívülre visszük az állatot, hiszen azon belül szabadon utaztatható az egységes EU-s kisállat útlevéllel.  Egyes EU-s tagállamok ennek ellenére külön szigorított követelményeket is megfogalmaztak.

Olaszországba csak 15 hetesnél idősebb, veszettség ellen oltott állat léphet be, amit a közutakon szigorúan ellenőriznek is.

Spanyolországba minimum 3 hónapos életkor elérése és a veszettség elleni oltás megléte szükséges.

Finnország az előbbieken felül az utazás előtt 1-5 nappal elvégzett féreghajtó kezelést ír elő.

Svédország és Norvégia az alapkövetelményeken felül 3 hónapos korban elvégzett veszettség elleni oltást, majd 21 nap várakozási időt ír elő, így 4 hónapnál fiatalabb eb nem utaztatható be.

Az Egyesült Királyság és Írország ez év január 1-jétől enyhített a szabályozáson, így nem kell veszettségre irányuló ellenőrző vizsgálatot végezni, de 3 hónapos kor betöltése, veszettség elleni védőoltás és bélféreg elleni kezelés szükséges.

Málta esetén az előbbiek kiegészülnek egy kötelező állatorvosi vizsgálattal.

Szerbiába, Ukrajnába és Oroszországba csak az állat utaztatásához szükséges, 3 napnál nem régebbi állatorvosi igazolás kell, microchip, kisállat útlevél nem szükséges, de 3 napon belül elvégzett féregtelenítés és az esetleges kullancstalanítás elengedhetetlen.

Az EU-n kívüli országokban sajnos rendkívül eltérőek a beutaztatási feltételek, így legjobb, ha az állat tulajdonosa ezeket az adott ország követségeivel tisztázza, főleg azért, mert az országhatárok megléte miatt e feltételek teljesítését ellenőrzik. Például az USA-ba, Kanadába, Izraelbe utaztatott állatoknál a 3 hónapos életkor betöltése, veszettség elleni védőoltás, és hatósági állatorvosi igazolás szükséges.

„Sok országba azonban csak karanténozás után vihető be az állat, amely minden esetben 1 hónapos időtartamú. Ez vonatkozik Izlandra, Ausztráliára, Új Zélandra és Dél-Afrikára. Már a karantén előtti beutaztatáshoz is számos szerológiai vizsgálattal kell igazolni az állat fertőzöttség-mentességét. Abban az esetben is karanténba kerülhet az állat 14-30 napig, ha nem teljesítettük a beutazási feltételeket, és ennek ellenére nem került visszafordításra az állat, hanem belépett az országba” - mondja az állatorvos.

Állat a repülőn

Amennyiben távolabbi országba megy, többnyire célszerűbb repülőn utazni. Persze itt is van lehetőség állatok szállítására, de sajnos nem minden esetben lehetnek a gazdájuk mellett az út során, így a nagyobb testűeket általában pont ezért otthon hagyják.

Az állatok légi úton történő szállításának feltételeit, és az ezekre vonatkozó előírásokat a légitársaságok saját szabályzataik alapján határozzák meg. Éppen ezért utaztatás előtt mindig érdemes náluk érdeklődni az utaztatással kapcsolatos feltételekről és egyéb teendőkről. Természetesen itt is érvényes okmányokkal kell rendelkeznie az állatnak. Általánosságban itt is elmondható, hogy fedélzeten a gazdája mellett csak 4-8 kg alatti állat utazhat, erre a célra készített szállító dobozban. A nagyobb testtömegű állatok csak a raktérben utazhatnak, szintén szállító boxban.

Ezekre ügyeljen, ha autóval utazik

A hátrányok miatt sokan repülő helyett inkább az autót választják, még akkor is, ha messzebbi úicélt szemeltek ki maguknak. Így legalább végig szemmel tudják tartani az állatot, és meg tudják nyugtatni, ha ideges és feszült. Azonban van néhány fontos szabály, amire nem árt ügyelni!

„Autóval történő szállítás esetén az utazók biztonságának megtartása a legfőbb szempont. Minden esetben megfelelően rögzíthető szállítódobozban, vagy nagyobb állat esetén hevederekkel történő rögzítéssel kell megakadályozni az állat hirtelen helyzetváltozásait, ami az utasok számára is veszélyes lehet. Másik fontos szempont, hogy a sofőr ne az állatot lesse folyton, hiszen már számos súlyos baleset történt, abból, hogy a kedvenc elvonta a járművezető figyelmét! Természetesen nem szabad elfeledkezni hosszú utazás alatt az állat élettani igényeiről, így a folyamatos itatásról, etetésről, vizelet- és székletürítési lehetőségről is gondoskodni kell, ezért célszerű 2 óránként 15-30 perces pihenőket beiktatni” - figyelmeztet az állatorvos.

Ha kedvence nem bírja a hosszú utazást, akkor természetesen rendelkezésre állnak kimondottan állatok számára gyártott hosszabb-rövidebb hatású nyugtató készítmények, amelyek a beadás után már fél órával hatnak és 4-6 órás alvásszerű, nyugodt állapotot biztosítanak adagtól függően, biztonságosan. Az utazási betegség - amely nyálzás, hányás, fokozott izgatottság tüneteiben nyilvánul meg - is felfüggeszthető tablettás kezeléssel

Állatpanziók

Sokan döntenek úgy, hogy nyaralásukra nem viszik magukkal a kedvenceiket. Leggyakrabban családtagra, vagy egy közeli ismerősre, szomszédra bízzák az állatok ellátását, azonban olykor előfordul, hogy nincs, aki el tudná vállalni. Az ilyen esetekre hoztak létre állatpanziókat, ahol bizonyos összeg fejében vigyáznak rájuk. Azonban a választás nehéz, mivel ahogyan a szállodák esetében, itt is nagy szórás mutatkozik a szolgáltatás minőségében és árában. Érdemes jó előre tájékozódni az állat tartásával kapcsolatos körülményekről, környezetről (ketreces tartás, kennelek, boxok, egy légteres vagy szeparált), a nyújtott szolgáltatások sokszínűségéről (tisztítás, gondozás, sétáltatás, játék, képzés, ápolás, esetleg betegség esetén rehabilitációs kezelés), az élelmezésről (tápok minősége, speciális, esetleg gyógytápok elérhetősége) és az emberi tényezőkről (kommunikáció, állatokhoz való viszony). Fontos előre tisztázni a költségeket is, mert hosszabb tartás esetén magas értékre rúghat a számla végösszege, főleg különleges szolgáltatások igénybevétele esetén.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.