Rúgjon be, készüljön rá hónapokig, vagy csináljon belőle viccet, hisz csak a lusták és antiszociálisak nem jelennek meg egy ilyen jeles alkalmon!

Nyár eleje van, eljött az 5 és 10 éves érettségi- és mindenféle osztálytalálkozók ideje: ez egyfelől jó, mert végre megnézhetjük, kiből mi lett, másfelől végtelen stresszforrás: kik ezek az emberek? Hogy néznek ki? És mi hogy nézzünk ki? Mit mondjunk? Ha valami nem jött nekünk össze az elmúlt 5 évben, elmondjuk? Vagy vágjunk fel? Egyszerűen csak rúgjunk be és hazudjunk, úgyis mindegy? Íme, néhány szubjektív vélemény, ami segíthet eligazodni, illetve pár tipp az osztálytalálkozó túléléséhez!

„Én úgy élem túl őket, hogy tök jól érzem magam rajtuk. Sose értettem, hogy mi baja van az embereknek az osztálytalálkozókkal, vagy ha baja van elvileg mindenkinek, akkor miért jár el mégis az emberek többsége. Engem őszintén lenyűgöz/szórakoztat, ha látom, hogy mi lett azokból az emberekből, akiket 15-20 éve ismertem, akkor is, ha már akkor se voltak szimpatikusak” – írja Eivissa, akivel csak egyetérteni tudunk: tényleg nagyon érdekes, ki mennyit változik az évek során, ugyanakkor a gyomorgörcs is érthető. Nem mindenkinek móka-kacagás a gimnázium, és nem mindenki olyan szociális lény, mint Eivissa. Tehát nézzük, hogy próbálják a görcsösebb emberek túlélni az érettségi-találkozókat.

Nem megyek el, és kész!

Valóban, ha problémát okoz a múlttal való szembenézés, a legegyszerűbb megoldás, ha nem megyünk el az osztálytalálkozóra. Na de akkor simán lemaradhatunk esküdt ellenségünk 40 kilós hízásáról, a volt eminens alkoholizmusáról, pár válásról, ami mellett a mi nyomorunk eltörpül. Vagy simán kiderülhet, hogy mindenki jófej, és régi-új barátokra lelhetünk, amit nem érdemes kihagyni. Szóval ezt a radikális megoldást csak akkor válasszuk, ha biztos nem érdekel, kikkel töltöttünk 4 évet összezárva.

Persze az is indokolhatja a távolmaradást, ha a szervezés annyira botrányos, hogy az élettől elmegy a kedvünk: „A gimisekkel nagyon jóban vagyok, de most szervezik az áltisis osztálytalálkozót, és a hidegvíz ver tőlük. Sikerült a Balaton Sound kellős közepére szervezniük, ráadásul már 3 hónapja elkezdték a dolgot a Facebookon, és minden nap iszonyú kínos fotók kerülnek fel rólam a csoport falára. És az unatkozó gyerekes anyukák ott trécselnek egész nap, egy ideig széjjel szpemmeltek a baromságaikkal. Annyira megutáltam őket emiatt, hogy az büdöskurvaélet, hogy nem megyek el!” – írja T.

Elmegyek, de leiszom magam

Persze akár el is mehetne és jól leihatná magát, de annak meg mi értelme? Az alkohol oldja a stresszt, meg minden, de lássuk be, elég kínos azt mutatni magunkból, amit részegen tudunk, ráadásul bármit mesélnek, jó eséllyel elfelejtjük másnapra. Szóval ez az opció szerintünk bukó, de az tény, hogy részegen az utolsó dolog, ami zavarni fog minket, az épp körülöttünk zajló osztálytalálkozó és az unatkozó gyerekes anyukák.

Jól felkészülök, hogy a legjobb formám mutassam!

Ez a legszimpatikusabb –és legértelmesebb– megoldás: ha kiderül a találkozó pontos időpontja, menjünk el ruhát nézni, vagy válogassunk össze két tetszetős szettet a szekrényünkből. Olyan ruhában menjünk a találkozóra, amiben jól érezzük magunkat, a saját stílusunknak megfelelő, tiszta és illatos – ha tehetjük, ne a munkahelyről egyből induljunk szórakozni, hanem otthon zuhanyozzunk le, öltözzünk fel szépen! Gondoljuk végig, mit akarunk elmeséln: pozitív dolgokat szedjünk össze. Ne azzal kezdjük, hogy kirúgtak és elváltunk, hanem mondjuk azzal, hogy két szép gyerekünk van, három diplománk, eddig jól kerestünk, vagy bármivel, ami nem depresszív. Nem ciki kicsit büszkélkedni, ahogy az sem, ha csak jó dolgokat tudunk felsorolni az életünkből.

Ha úgy érezzük, elmondhatjuk életünk kevésbé dicső pillanatait is, de azokba fölösleges belefeledkezni, igazából mindenkit csak annyi érdekel kábé, hogy élünk-e még, az osztálytalálkozó nem a mély beszélgetésekre megfelelő alkalom. Viselkedjünk illedelmesen a találkozón, hallgassunk meg másokat is, ne igyunk alkoholt – max egy keveset – és pár óra elteltével nyugodtan távozzunk, ha nem olyan kirobbanóan jó a hangulat, vagy eluntuk magunkat. Így van esélyünk kellemes élményként megélni a találkozót.

Na jó, persze minden igyekezetünk ellenére bármikor simán elronthatjáka többiek az osztálytalálkozót: AD például az alábbiak miatt nem hajlandó soha többet osztálytalálkozóra menni: „Egyszer voltam a hét éves (?! milyen dátum már ez) osztálytalálkozómon, vidéken, a régi menza-ebédlőben, ahova már a volt lányosztálytársaim nagy része a gyerekeiről készült fotóalbummal érkezett, majd pár tojáslikőr után sugárban hánytak a miniatűr mosdókba” – írja AD. „Tavaly szeptemberben voltam a gimis osztálytalálkozómon, ott is voltak gyerekes fotóalbumok, sőt egy élő gyerek is, megszoptatva a romkocsmában, volt már elvált, meg egy leszolizott, kigyúrt idióta, aki ötpercenként megkérdezte, hogy én hány zsidót ismerek. De a legbénább a piás osztályfőnök volt, aki az alattunk járó évfolyamból választotta ki a nála 20 évvel fiatalabb gyermekei anyját és élete párját, együtt is érkeztek” – ad nyomatékot szavainak AD. Mélyen megértjük, miért nem kíváncsi senkire említett osztályokból.

Ha nincs mit mondani, hazudj, hisz vicc az egész!

Szintén járható út, ha úgy veszi az ember, hogy a találkozó egy vicc: csak sétáljon oda, abban, amiben épp van, és beszéljen hülyeségeket bármiről, ami épp eszébe jut. Így minden kiderül volt osztálytársainkról, amit csak akarunk, de attól nem kell tartani, hogy rólunk bármi kínos kiderül: valószínűleg annál kínosabb, mint amit állítunk, nem derülhet ki. „Mi két pajtásommal azzal a célzattal mentünk el az érettségi találkozónkra, hogy majd jól hülyére hazudjuk az egészet. Véletlenül volt pénzünk, ráadásul csak annyit akartunk, hogy felnagyítjuk kicsit a valóságot (írok az index zeneblogjára = én vagyok az index kultrovat vezetője), aztán végül kiderült, hogy teljesen felesleges hazudni, mert még a valóság is több, mint amennyit a többiek összehoztak. Persze így is el kell kerülni a kínos beszélgetéseket a jövőbeli tervekről, én a körkérdésnél azt mondtam, hogy szeretném pár éven belül annyira tönkretenni a szervezetemet, hogy kaphassak rokkantnyugdíjat” – írja F, aki valószínűleg elég jól érezte magát a buliban.

„Az én általános iskolai osztálytársaim közül asszem hárman vagy négyen lettek rendőrök, a többiek meg ilyen... szóval nem egy okos társaság, na. Én jöttem a névsorban a legvégén, és miután mindenki elmondta, hogy ellett kétszer, meg elvégzett egy szarpasszírozó szakmérnökit, valamiért azt éreztem, hogy viccel kéne elütnöm az egész dolgot, így a 'mit csináltál az elmúlt években?' kérdésre azt válaszoltam, hogy kábítószert árulok a nyolcban. Sajnos senki sem röhögött, ellenben valamelyik rendőr teljesen komolyan közölte, hogy ezt nem előttük kéne mondanom, de EZ EGYSZER MÉG NEM HALLOTT SEMMIT” – írja VÁ, aki szintén a poénkodásra ment rá.

Ön hogy viselkedik, ha osztálytalálkozóra kell mennie? Szavazzon, vagy mondja el kommentben, mit szokott csinálni 5-10 évente, ha előkerül a múlt: iszik, ruhát vesz, vagy bezárkózik? Vagy valami egészen mást?