Kolbászt, kávét, parfümöt lop leginkább a magyar

Olvasási idő kb. 4 perc

A bolti lopások során a legkelendőbbek azok a termékek, amelyek kis méretükhöz képest nagy értékkel bírnak. Ilyen például a libamáj, amit ezért előszeretettel visznek is mindenhonnan, de a kolbász és a kávé is ez a kategória. Az itthoni lopási statisztikákban életkori sajátosságok is megfigyelhetők, a fiatalok az mp3-lejátszót vágják zsebre, az apukák a sarokcsiszolót. Szilveszterkor pedig mindenki piával tömi ki a gatyáját. Nagy magyar lopáskörkép.

Egy nemrég megjelent brit felmérés azt az eredményt hozta, hogy a brit áruházakból leginkább drága sajtokat, előre csomagolt húsokat, valamint halakat lopnak a vásárlók. Vagyis, hát nem vásárlók. Ráadásul az utóbbi két évben arányaiban meg is nőttek a lopások ezeken a területeken. Egészen pontosan, minden eladásban visszaesés figyelhető meg a válság miatt, a lopások száma ezért a legtöbb szektorban valamennyivel kevesebb lett, de pont a sajtoknál, húsoknál, jobb halaknál állandó maradt, vagyis arányaiban nőtt. A felmérésről erre talál egy összefoglalót (PDF).

Megkerestük a legnagyobb magyar áruházláncokat, és hasonló tapasztalatokról számoltak be: itthon is leginkább azokat a termékeket lopják, amelyeknél viszonylag kis mérethez viszonylag nagy érték társul, kezdve a libamájtól a rúd kolbászig. Ilyen szempontból tehát Bakács Tibor azzal, hogy egy rúd szalámival bukott le, a lehető legátlagosabb bolti szarkának minősül.

Az idősebbek kisgépeket visznek, a fiatalok mp3-lejátszót

“A lopott áruk között túlnyomórészt  szárazáru és frissáru termékek, például kávé, sajt, szalámi, magasabb árfekvésű csokoládék szerepelnek. [...] Az elkövetők kb. 78%-át alapvetően a 25-55 éves korosztály alkotja. A maradék 22 % a fiatalkorúak (17%) és  a gyermekkorúak (5%) között oszlik meg.  A korosztályok által kedvelt termékek közt van különbség, hiszen a gyermekkorúak inkább a slágerjátékokat, illetve csokoládét; a fiatalkorúak  a műszaki cikkeket, italokat; míg a felnőttkorúak az élelmiszereket, barkácsgépeket és a fekete piacon értékesíthető termékeket lopják” - mondta el Szabó Anita a Tesco kommunikációs részlegétől.

Azt is megtudtuk tőle, hogy az áruházi lopásokban nem figyelhetőek meg náluk földrajzi eltérések, vagyis ugyanazt lopják a budaörsi Tescóból, mint mondjuk a püspökladányiból. Megfigyelhetőek viszont szezonális eltérések.

“Jellemző a szezonalitás és az a tendencia, hogy a frissen bevezetett termékkörök gyakrabban képezik a lopások tárgyát. A szezonalitásra jó példa a szilveszteri időszak, amikor különösen a szeszesitalt lopják nagy mennyiségben” - mondta Szabó Anita.

A CBA-nál más a helyzet, itt külön nem tértek ki életkori sajátosságokra, azt viszont megfigyelték, hogy földrajzi hely szerint változik, hogy egy-egy üzletből alapvetően mit lopnak az emberek. “Gyakorlatilag, amióta az új kormányzat életbe léptette a szabálysértési törvény szigorítását, 30-40 %-kal csökkent az összes lopások száma, de üzletenként teljesen különbözőek a lopási tendenciák. Annyi biztos, hogy éves szinten egy üzlet esetében milliós nagyságrendű kiesésről beszélünk” - mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a SPAR is, de ők nem mondtak százalékokat, csak annyit, hogy a törvény bevezetése óta érzékelhető a bolti lopások visszaesése, arra nem tértek ki, hogy milyen termékcsoportokat lopnak a leginkább.

Az Auchanban is érzik a törvényszigorítás jótékony hatását. Az Auchanból egyébként a szokásos slágertermékeken túl meglehetősen sok apróságot, rágót, hajcsatot lopnak, legalábbis ezek a termékek felfértek a leginkább lopott termékek listájára.

"A magyarországi tapasztalatok szerint nem az éhség az első számú motiváció a lopások esetében, ezt mutatja az is, hogy hosszabb ideje az alkoholos italok és a kávé vezeti a "slágerlistát", de a dohányáru, rágógumi éppúgy megtalálható a listán, mint például a
divatos hajcsat, vagy éppen a kozmetikai termék" - mondta GIllemot Katalin, az Auchan kommunikációs igazgatója.

Próbafülkékben rejtik a ballonkabátba a lopott kolbászt

A szabálysértési törvény szigorítása az áruházi lopások viszonylatában annyit jelent, hogy korábban húszezer forint volt az az értékhatár, amit átlépve már nem szabálysértésről, hanem bűncselekményről beszéltünk. Ez annyit jelentett, hogy húszezer forint alatt a jegyző dolga volt az ügyet kezelni, afölött pedig a hatóságoké. Ez megváltozott, akár egy rágó ellopása is bűncselekménynek minősül.

“A biztonsági felszerelésekre nagyon sokat költöttünk, de a törvénymódosításig ezekkel semmi változást nem tudtunk elérni. A módosítás óta alapvetően a bűnelkövetői csoportok által elkövetett lopások csökkentek le. Az ilyen gyakorlott csoportok korábban sokszor kiszámolták, akár bent a boltban számológéppel, hogy pont ne lépjék túl a húszezer forintos limitet, hogy a lopásuk ne minősüljön bűncselekménynek. A szigorúbb törvény miatt próbálunk odafigyelni, hogy az alkalmi tolvajok esetében, akik mondjuk Túró Rudit lopó gyerekek, ne induljon eljárás, vagy egy nyugdíjasra ne hívják ki a rendőröket” - mondta a CBA kommunikációs vezetője.

Azt is megtudtuk, hogy az áruházakban a leggyakoribb lopási módszer, hogy a próbafülkékben pakolják el az elkövetők az ellopni kívánt termékeket. Ezért különösen figyelnek azokra, akik beviszik magukkal a próbafülkébe a kosarukat. Ha látványosan kevesebb termék van a kosárban távozáskor, máris gyanúsak lesznek, a biztonsági emberek leállíthatják őket.

A próbafülkés lopás népszerű változata, ha valaki a próbafülkébe bevisz egy felpróbálni kívánt ruhát, és annak a zsebeibe teszi be az ellopni kívánt dolgokat. Ilyenkor persze csak kisebb, könnyű tárgyak elrejtésére van mód, viszont azzal, hogy a ruhát megvásárolja a vevő, könnyen ki tudja játszani az ellenőrzőkaput, hiszen a lopott árukat tartalmazó termék nem a kapun, hanem a kasszán keresztül távozik az üzletből.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.