Egy utazás, ami megváltoztatta az életem - Piros, aki Lappföldön találta meg új céljait
32 évesen rájöttem, mit is akarok - Anita frissdiplomásként Máltára ment dolgozni
Úgy éreztem, túl jól ismer, ezért elmenekültem - Szilvi Granadán töltötte a nyarat, és kitágult a horizontja
Megígértem a barátomnak, hogy nem halok meg - Bori bejárta Chillét, Bolíviát, Argentínát, Perut és majdnem meghalt, mert vakmerő volt
A Tesco után a Londoni Filharmonikusokhoz került Kristóf - A szülei elől menekülő fiú Angliában találta meg az életcélját
Péter megtalálta a Magyar Önkéntesküldő Alapítványt (HVSF), és rajtuk keresztül, egy EU program keretében jutott ki Új-Delhibe tanítani. Eredetileg egy éves lett volna a program, de végül csak 10 hónapot maradt, mert hazahúzta a szíve. Barátnőjével végig leveleztek, és eldöntötték, összeházasodnak. Hidd el, ez Delhi!- egy önkéntes naplója címmel könyvet írt élményeiről, és szeretné folytatni az írást, egy regény a következő terve.
Mély depresszió után felismerés
Tasnádi-Sáhy Péter 29 éves, és már csak egy hindi felső nyelvvizsgára van szüksége ahhoz, hogy a második közgáz, nemzetközi kapcsolatok diplomáját is kézhez kapja. Már gyermekkorában olyan akart lenni, mint Gerald Durell, zoológus-író. Az élet azonban más irányba sodorta, de 27 éves korában, egy mély depresszió után felismerte, hogy a pénzügyi terület messze nem megfelelő számára. “Váltani kéne, mert mi lesz, ha egyszer úgy ébredek, hogy nem akarok már semmit, vagy azt is el fogom felejteni, hogy mit akarhattam régen. India sok irányból kísértett, de nem voltam India-mániás. Egy borfesztivál utáni hajnalban kiszakadt belőlem, hogy akkor én elmegyek Indiába önkéntesnek.”
Kint angolt és számítógépes ismereteket tanított. Sangam Viharban, Delhi egy nem éppen elegáns negyedének egyik pincehelyiségében foglalkoztak a gyerekekkel. A Delhibe a szerencsét próbáló vidéki lakosság - akik javarészt építkezésen, vagy varróüzemekben dolgoznak - él itt. “Egy Kriszti nevű, 22 éves lánnyal voltunk kint. Érdekes volt, mert mi egy szó hindi nyelvtudás nélkül mentünk ki. Szóval mi őket tanítottuk angolra, ők pedig minket hindire. Nem volt közös nyelv. A 22 milliós Delhi alvóvárosában, a 2 milliós Faridabadban éltünk, a barátságos, 7-es szektor nevű részben, egy indiai családnál, teljesen autentikus közegben. Nekem és Krisztinek volt egy-egy külön szobánk, a család 5 tagja pedig egy szobában aludt, 2 kemping ágyon. A fürdőszoba egy kaiba volt a tetőn, ablak nélkül, ráccsal. A vécé tulajdonképpen egy lyuk, a zuhany pedig egy csap volt. Melegvíz, fűtés, és hűtő nem volt."
Autista gyerekeknek konyhakert
A nem éppen meglepő állapotok kívül Péter arról is beszámolt, hogy szerencséjükre elég sokat tudtak utazni. "Jártunk a Himaláján, Rishikesben, Haridwarban, a szent helyen, ahol a Himalája és a Gangesz találkozik. Varanasziban, ahol a legnagyobb halottégető gát van, Agrában, a Tadzs Mahalnál, Dzsaipurban és Puskárban, a nagy tevevásárban, a sivatag szélén. McLoad Ganjben, ahol a Dalai Láma temploma, a Kalacsakra Mandala van. Dzsansziban, Orcsában a romtemplomok városában, Auroville-ben, ami világ legnagyobb ökofaluja, Mahabalipuraman, ahol sziklából faragták ki a templomokat. Voltunk Vishno Deviben, ahol 10 évvel ezelőtt még gépfegyveresek őrizték az utakat, és a keresztényeket, meg a hindukat lelőtték. Itt egy 13 km-es zarándokúton vettünk részt, az Anyaisten templomához. Egy szervezett projekt keretében lementünk Madraszba, ahol Down-szindrómás és autista gyerekeknek építettünk konyhakertet."
"Úgy érzem, nagy haszna van kint az önkéntes munkának, az európai alapműveltség is sokat tud segíteni. A Word és az Excel tudásának átadásával fiatalembereket tudsz munkához juttatni, és ezzel családok megélhetését tudod, ha nem is szó szerint, de biztosítani. India egy fontos, gazdaságilag fejlődő, hatalmas ország, ezért jó, ha a magyaroknak is van tapasztalatuk erről a új világról. Illetve tágabb szemléletet ad a kinti világ megismerése" - véli Péter.
"Mások az ízek, a szagok, a hőmérséklet, a higiénia, és teljesen más a gondolkodásmód. Ez nem egy igen-nem ország. Az európai racionalitás hiányát volt a legnehezebb megszokni. Nálunk egy vitás kérdés elrendezésénél, jó esetben vélemények és érvek építik föl a egymás meggyőzéséhez, álláspontok közelítéséhez vezető utat. Indiában abszolút hiányzik ez a logika, és ez az egész életen látszik. Olyan fergeteges, logikátlan kavalkád van, ami meglepő módon képes működni. Kint minden eddig a fejedbe született kategória viszonylagossá válik" - így foglalta össze Péter az Indiában tapasztaltakat.
Sétálni a derékig érő vízben
“Tőlem vészesen távol áll a spiritualizmusnak és az ezotériának az az iránya, ami nálunk kereskedelmi forgalomba kerül, mert nagy része puszta üzlet. De hiszek benne, hogy ezek az eszmék valahol létező dolgok. Ott az életből fakad az, amit itt mi a jógáról, vagy a hinduizmusról hallunk. Indiában az emberek minden komfort nélkül élnek. 8-50 fokig kell az évszakokat védelem nélkül átvészelni. Ha jön a monszun sokan sétálnak a derékig érő vízben. Ha valaki álmos - hiába van otthona - könnyedén lefekszik az útra, két kezét a feje alá teszi, és már alszik is. Olyan szinten bízzák rá magukat az életre, a természetre, amit mi el sem tudunk képzelni. A nagy hindu misztériumot talán nem sikerült megfejteni, de beleláttam dolgokba. Nem vagyunk urai az életnek, annak irányításába nem éri meg annyi energiát fektetni, mint a nyugati ember teszi”- vallja Péter.
