Viszlát, álomalak!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rohansz a busz után, az értekezletre, a gyerekért. Közben sietve bekapsz valamit, amit szinte rágás nélkül nyelsz le, csak hogy ezzel is minél kevesebb időt teljen. Ne csodálkozz, ha ez előbb-utóbb visszaüt. Például hasfájás, puffadás, székrekedés vagy egyéb kellemetlenségek formájában.

Terített asztalnál

Kifogást mindig találunk: „nincs időm bevásárolni”, „nincs időm főzni”, „nem bírok reggelizni”, „majd este eszem” és hasonlók. Pedig nemhiába tanuljuk meg már – jó esetben – gyerekként, hogy együnk rendszeresen, ideális esetben naponta ötször. A napi öt étkezést sokan félreértelmezik, és ötszöri, terített asztalnál történő, nagy mennyiségű étel elfogyasztását értik alatta. Megesik az is, hogy az egész napi pörgés után csak este jut idő a teljes napi menü elfogyasztására. Egyik sem helyes megközelítése a dolognak.  

Az ötből lehet hat is

Az öt étkezés három fő (reggeli, ebéd, vacsora) és két kisebb étkezést (tízórai, uzsonna) foglal magában. Természetesen egyik nap lehet, hogy csak négyre jön ki. Másnap pedig az ebédet eszed meg két részletben, vagy hosszúra nyúlik a nap és még egy utóvacsorát is beiktatsz, így máris hatnál jársz. A lényeg tulajdonképpen a rendszeresség és megfelelő elosztás. 

Mielőtt farkaséhes lennél

Ha már reggel sikerül néhány falatot enni és legalább egy bögrényi folyadékot (tejet, teát, gyümölcslét) inni mellé, máris könnyebben indul a nap, jobban fog az agy, hatékonyabban működik a test. Így délben nem mardos az éhség, hogy aztán válogatás nélkül habzsolj abból, amit éppen találsz a büfében... rosszabb esetben a hűtőben, ahova persze éppen elfelejtettél magaddal vinni valami harapnivalót.

A reggeli vagy bármely más étkezés kihagyásával azt érjed el, hogy a több órányi éhezést követően a vércukorszint drasztikusan leesik és farkaséhes leszel. Ebben az állapotban már nem tud az ember józan ésszel szelektálni a lehetőségek közt, a lehető legkalóriadúsabbra veti rá magát: csoki, keksz, süti… majd bűnbánóan, ideig-óráig jóllakva folytatja a napot. 

Második roham

A gyorsan betermelt falatokat a szervezet hamar feldolgozza, megemészti, és csodák csodája újabb éhség tör rád. Jellemzően a déutáni órákban. Ismerős? Ilyenkor ugyanis a hirtelen megugrott vércukorszint rendeződik, olyannyira, hogy a normál szint alá esik vissza – ez megtapasztalva maga az éhségérzet. Valójában nemrég ettél, éhen halni tehát nem fogsz, mégis újabb adag csoki, kávé, gyorsétel után nyúlsz, hogy a munkaidő végéig valamivel kihúzd. 

Szépen raktározódik

Mikor este végre hazaérsz, nekiesel a hűtőnek és gyorsan pótlod az ebédet, uzsonnát, vacsorát és még a másnapi reggelit is. Újabb lelkiismeret-furdalás, fogadalmak, hogy soha többet ennyit, egyszerre, ésatöbbi.

Tele hassal, az ismét felszökött vércukorszinttől és a teli gyomortól elbágyadva hamar elalszol. Ám az ilyen álom nem lehet zavartalan, a test nem pihenhet, emésztenie kell. Nem beszélve arról, hogy az ekkor elfogyasztott ételek sokkal inkább raktározódnak feleslegként, mintha elosztva etted volna meg napközben. Viszlát, álomalak! 

Túlélő tippek

• Normál mennyiségű, tehát egyszerre nem túl sok, nem túl kevés étel elfogyasztása napi ötször és némi előrelátás (az étkezések megtervezése, bekészítése) sokkal hatékonyabbá teheti a napjaidat.

• Ha nem is tudsz reggel felkelés után rögtön enni, közvetlenül munkába érkezés után szánj időt a becsomagolt szendvics, elemózsia elfogyasztására. 

• Aki vezet, vigyen mindig magával – vész esetére – müzliszeletet, kekszet, gyorsan és maszatolás nélkül elfogyasztható gyümölcsöt vagy gyümölcslevet. Így elkerülhető a vécukorszint hirtelen leesése, ha éppen dugóba kerülnél munkába menet vagy hazafelé.

• Hacsak teheted, vigyél magunkkal tízóraira, uzsonnára szendvicset, salátát, gyümölcsöt, joghurtot. Még spórolsz is, ha nem a büfében vagy a sarki boltban veszed.

• Ebédre jó az előző nap elkészített vagy megmaradt étel... vagy nézz utána egyéb meleg étkezési lehetőségnek a munkahelyen és környékén. Lehetőleg mindig tartalmazzon valamilyen zöldséget is a menü, akár leves, köret, főzelék, egytálétel vagy saláta formájában. Igyekezz a soványabb, zsírszegényebben elkészített húsokat, egyéb feltéteket választani. Végső esetben pedig, ha pénztárcád bírja és találsz az ízlésednek megfelelő menüt, rendelhetsz ételkiszállító cégtől is.

• Ha az ebéd meleg étel volt, vacsorára elegendő, ha hideget eszel, és ez fordítva is igaz. Ízléses hidegtálat készíthetsz nyers idényzöldségekből, teljes kiőrlésű, magvas kenyérből, pékáruból, sovány, félzsíros sajtból, de akár egy főtt tojásos, sajtos vagy sovány főtt, sült hússal dúsított vegyes saláta is jó választás. 

• A teli has miatti esti hánykolódás elkerülése érdekében másfél-két órát mindenképpen várj az utolsó étkezést követően. Ez természetesen azt jelenti, hogy ha későn fekszel le, későbbre tolódhat a vacsora is. 

• Még pihentetőbb lesz az álmod, ha levezetésként sétálsz egyet.

A sorozat korábbi cikke:

Tényleg használ-e a gyümölcskúra? Hogyan és milyen reményekkel alkalmazhatod? Vajon visszajön-e a végén, ami közben lement? Dietetikusunk a gyümölcsös diétákról, no és arról, miért egészséges egy kis fekete csoki. | Fogyni gyümölccsel?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.