Ezért nem mindegy, milyen nevet ad a gyerekének

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nevekhez általában tapad egy társadalmi imidzs, és egy idő után öntudatlanul is kezdünk úgy kinézni, hogy megfeleljünk ennek. Kutatás.

Nagy mániám a neveken való rágódás. Minden évben megnézem a legnépszerűbb nevek listáját. Kislánykorom óta mélázok azon, hogy milyen nevet fogok majd adni a gyerekeimnek – még úgy is ezt csinálom, hogy már nem is tervezünk gyereket. De ha lenne, mi lenne a neve??? Olthatatlan kíváncsiságot érzek, ha egy születendő babáról értesülök, hogy vajon milyen nevet kap majd, és aha-érzéssel nyugszom meg, amikor elárulják, hogy Szonja lesz vagy Máté. Ennél csak az a jobb, ha bevonnak a névválasztásba, és lehet érvelni a Mirjam vagy a Gáspár mellett. A férjem ilyenkor kissé fújtatni kezd, hogy Ne már, megint a nevek? Hagyjál már! Nem mindegy, hogy kit hogy hívnak? Csak egy név… Babonásan hiszem, hogy nem „csak egy név”, hanem igenis fontos, hogy mi az a név, és igenis jó sansszal lehet tippünk a név alapján, hogy milyenféle ember a viselője. Most egy kutatásban is ezt találták: van kapcsolat a név és az ember külseje között.

Tehát ha önt Ildikónak hívják, akkor úgy néz ki, mint egy Ildikó? Valószínűleg igen. Azt találták, hogy ismeretlen emberek a véletlennél jóval nagyobb valószínűséggel tudják megtippelni, pusztán az arc alapján, hogy kit hogy hívnak. És ennek köze van azokhoz a kulturális sztereotípiákhoz, amik egy-egy névhez tapadnak.

Yonat Zwebner és csapata egy sorozat kísérletet csináltak a témában. Több száz válaszolójuk volt, akiknek meg kellett mondani, hogy egy mutatott archoz a megadott 4-5 név közül melyik passzol, mi lehet az illető neve. 25-45%-os valószínűséggel találták el az igazi nevét az archoz tartozó embernek, pedig ugye ha véletlenszerűen tippelnek, akkor csak 20-25% esélyük lett volna. Azért sikerült ez nekik, mert a nevekhez kapcsolódik az adott társadalomban valamilyen sztereotípia. Ha azt mondom, hogy Vazul, egészen más típusú embert kezdünk magunk elé képzelni, mint ha azt mondom, hogy Tivadar.

Ezt is igazolták: más-más országokban is elvégezték ezt a kísérletet úgy, hogy megadtak a saját nemzetiséghez tartozó neveket és arcokat, illetve más országbeli neveket és arcokat. Az emberek a saját arcaikkal és a saját neveikkel képesek csak arra, hogy megtippeljék arckép után a nevet, az idegen nevekkel kapcsolatos találatuk megegyezett a véletlennel. Egy tanuló számítógépet is ráeresztettek a feladatra – és a tanuló algoritmus segítségével a gép is egy idő után a véletlennél sűrűbben találta el a neveket.

Mi ennek a magyarázata? Van valamilyen társadalmi imidzs, amit egy névhez kapcsolunk. Ezek nem kimondott dolgok, nehéz is lenne megfogalmazni őket. Ilyesmikre lehet gondolni, hogy például egy Józsiról nagyobb valószínűséggel gondoljuk azt, hogy kerek az arca, mint egy Dávidról. És akik a neveket viselik, azok öntudatlanul is kezdenek valahogy úgy kinézni, hogy megfeleljenek a nevükkel kapcsolatos sztereotípiáknak – nem nagy dolgok ezek, csak ahogy a hajukat fésülik, vagy amennyi sminket használnak, ilyenek… Előbb-utóbb elkezdenek illeni a nevükhöz.

Mi van azokkal, akik utálják a nevüket? Hát ők általában ki szoktak találni valamilyen becenevet maguknak, hogy inkább azon szólítsák őket. Az is előfordul, hogy a környezet ragaszt valakire egy becenevet, ami annyira rajtamarad, hogy már csak akkor idéződik fel a rendes név, amikor valamilyen hivatalos helyre be kell diktálni. Megcsinálták ezekkel az állandó és sajátos becenevet viselőkkel is a kísérletet. Olyan emberek képét mutatták, akiket talán az édesanyjukon kívül senki nem hív a saját nevükön, mindenki másképp szólítja őket. Például nem szólítják Attilának, csak Tillának, vagy Laci helyett csak Cipőnek. És az jött ki, hogy ezekre a saját becenevekkel élő emberekre nincs is hatással az eredeti hivatalos nevük. Itt akárhogyan is hívhatták őket, az emberek nem tudták kitalálni, hogy mi az eredeti nevük. Külsejük, arcuk nem kapcsolódott a névhez.

Nem teljesen mindegy tehát, hogy milyen nevet adunk a gyerekünknek – mivel a gyerek, ahogy sok más társadalmi sztereotípiának, a nevének is igyekszik majd megfelelni. Szerencsére azért nem teljesen veszett a helyzet akkor sem, ha valakinek nagyon nem tetszik az, amivel megáldották a szülei. Egy jól kitalált és elterjesztett becenévvel meg lehet szabadulni az utált nevünkhöz kapcsolódó sztereotípiáktól.

Enterol

Készülj tudatosan a nyaralásra!

Az Enterol alkalmazható az utazással összefüggő, fertőzéses eredetű hasmenés megelőző kezelésére is. Az Enterol alkalmazását 5 nappal az utazás előtt már érdemes megkezdeni és az utazás teljes
időtartama alatt folytatni.
Te már becsomagoltad?

Enterol – A tudatos probiotikumválasztás.

hirdetés

Advertisement
Szalay Ágnes
Szalay Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.