Ezeket a fákat ültesd a kertedbe, ha gyorsan kell az árnyék

Egy nő kerti munkát végez.
Olvasási idő kb. 4 perc

Ha gyorsan növő díszfát szeretnénk a kertbe, az ecetfa, a selyemakác vagy a kései végzetfa is jó megoldás lehet, de számolni kell azzal, hogy az ilyen fajok élettartama sokszor rövidebb.

A kertben a tavasz az egyik legszebb időszak, hiszen százféle szín és illat teszi boldogabbá a napokat. De tudjuk, eljön a nyár is, amely az utóbbi években már nemcsak arról szól, hogy élvezzük a napsütést, hanem arról is, hogy menedéket találjunk a Nap perzselő sugarai elől. Aki pedig már próbált „elbújni” az árnyékba, az tudja: szinte mindent „felfalnak” a Nap UV-sugarai.

Ültess fát a gyors árnyékért

Mivel a napernyők, pergolák és napvitorlák csak rövidebb ideig képesek védelmet nyújtani, marad az egyetlen igazán tartós és környezetbarát megoldás: ültessünk fát!

selyemakác virágok és levelek a fán
A selyemakác ideális fa, ha a cél a gyors növekedés és a kellemes árnyék
Fotó: Magdevski / Getty Images Hungary

Nem nehéz a feladat, hiszen szerencsére rengeteg szép fafaj közül választhatunk. De melyik az, amelyikre nem kell 20 évet várni, hogy élvezhető árnyékot adjon, mindezt úgy, hogy közben nem nő 15 méteres monstrummá?

Lehetőségünk bőven van: akad köztük néhány igazi, kissé félreértett szépség is.

Ecetfa

Egy erősen terjedő díszfáról van szó, ami azonban nem egyenlő a bálványfával, a rettegett, agresszíven terjedő növénnyel.

"A bálványfa sem ördögtől való, csak nagyon nem mindegy, mikor és hol kap helyet. Ha a kertben egy hatalmas példány évek óta jelen van, megfelelően kordában tartják és hasznos, akkor fogadjuk el, nem kell bántani. Ültetni azonban nem szabad, hiszen invazív fajról van szó, amely agresszíven, szinte megállíthatatlanul és pusztítóan terjed.

Ez a növény azonban nem azonos az ecetfával, amely szintén erőteljesen terjed, de díszértéke nagyobb, és kordában tartása is egyszerűbb. Az ecetfát gyors növekedése és esernyőszerű, szigetes lombozata miatt sokan ültetik” – mondja Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

Japánciprus

Ha valaki látványos, gyorsan növő, mégis örökzöld fával szeretné gazdagítani a kertjét, jó választás lehet a japánciprus. Érdemes azonban számolni azzal, hogy akár 20 méter magasra is megnőhet – különleges megjelenése viszont bőven kárpótol ezért.

Ez a ciprusféle a hűvösebb, nyirkosabb és kevésbé napos helyeken is jól fejlődik, ideális körülmények között pedig akár 80 cm-t is nőhet egyetlen év alatt. A fiatal példányok fagyérzékenyek, ezért az első években külön figyelmet igényelnek.

Bambusz

Bár nem fa, méretben sok díszfát is maga mögé utasít. Árnyékolás szempontjából nem a klasszikus faélményt nyújtja, de kétségtelenül találkozhatunk elképesztően gyors növekedésű fajtákkal.

Egzotikus megjelenése kifejezetten vonzó, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy nagy a tápanyagigénye: rövid idő alatt hatalmas mennyiségű növényi részt hoz létre.

A megfelelő fajta kiválasztása kulcsfontosságú. Egyes bambuszok agresszíven terjednek, akár a betonon is képesek áttörni, ami komoly problémákat okozhat – nemcsak a saját, hanem a szomszéd kertjében is. Érdemes inkább bokrosodó fajtákat választani, illetve gyökérterjedést gátló akadályt telepíteni.

Kései végzetfa

Sorsfának is nevezik ezt a különleges növényt, amely nemcsak gyorsan nő, hanem rendkívül illatos is. Megyeri Szabolcs egy videóban arról is beszél, hogy érdemes a kert tágasabb részeire ültetni, mert habitusa közelebb áll a cserjékhez, mint a klasszikus törzses fákhoz.

Selyemakác

Egy újabb gyors növekedésű faj, amely ráadásul illatos, és virágai különleges látványt nyújtanak. Légies megjelenésük miatt kitűnnek a megszokott formák közül.

A selyemakác egyik nagy előnye a lombkorona alakja: szétterülő, ernyőszerű lombozata kellemes árnyékot ad, miközben megjelenése is jól illeszkedik egy nyári pihenőkert hangulatához.

A gyorsaság ára

Ha kifejezetten gyors növekedésű fajokat választunk, érdemes számolni azzal, hogy ezek élettartama általában rövidebb.

Az ecetfa például nagyjából 20-25 évig él, ami idővel megtörheti a gondosan kialakított kerti összképet. A selyemakác sem százéves élettartamú díszfa, de 40-50 évig is elélhet, így egy kiskertben még bőven ideális választás.

A bambusz fűféle, így évről évre tőről újul meg – ez egyben több karbantartást is jelent. A japánciprus viszont már hosszabb távra tervezhető, hiszen akár 100 évnél is tovább élhet.

A kert kialakítására vonatkozóan több szabály is létezik, van, amelyiknek a megszegéséért milliós bírság járhat.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.