Ez a legmodortalanabb szokás vendéglátóként: rengeteg magyar érintett lett

Olvasási idő kb. 2 perc

A közös étkezés sokáig elképzelhetetlen volt a konyhaasztal nélkül. Ma viszont egyre többen vacsoráznak a televízió előtt, a kanapén vagy akár a hálószobában. Egy friss nemzetközi kutatás szerint a magyarok akkor sem mondanak le a képernyőről, ha a családjukkal vagy a párjukkal ülnek le enni, sőt közel minden tizedik ember még vendégfogadás közben is bekapcsolva hagyja a tévét.

Az IKEA Főzés & Étkezés riportja szerint a digitális eszközök lassan átírják az étkezés hagyományos szabályait.

A vacsora már nem mindig az asztalnál történik

Egy több tízezer embert vizsgáló nemzetközi felmérés szerint a klasszikus konyhaasztal lassan elveszíti központi szerepét az otthonokban. Világszerte már csak a válaszadók 44 százaléka vacsorázik rendszeresen az étkezőasztalnál, sokan inkább a nappaliban vagy más helyiségekben fogyasztják el az ételt.

A magyarok 41 százaléka egyedül, étkezés közben is tévézik
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Magyarország ebből a szempontból különösen érdekes, mivel a felmérés szerint nálunk jóval gyakoribb, hogy valaki az ágyban eszik. Míg globálisan 4 százalék választja a hálószobát vacsorahelyszínnek, addig a magyaroknál ez az arány 8 százalék, vagyis nagyjából minden tizenkettedik ember rendszeresen az ágyban vacsorázik.

A jelenség hátterében több tényező áll

A rohanó mindennapok miatt sokan már nem szervezik az étkezéseket egyetlen helyszín köré, hanem ott esznek, ahol éppen kényelmes. Ehhez hozzájárul az is, hogy sok lakásban kevés a hely, így a konyha vagy az étkező nem mindig alkalmas nagyobb közös vacsorákra.

A változó szokásokhoz a technológia is erősen hozzájárul. A magyarok 41 százaléka egyedül, étkezés közben is tévézik, de a közös vacsorák alatt sem ritka a képernyőhasználat: hazánkban bevallottan 26 százalék ilyenkor is videót vagy sorozatot néz.  A jelenség különösen a fiatalok körében látványos, a Z generáció 37 százaléka a családi étkezések alatt is a telefonját vagy a tévét figyeli. A kutatásbók az is kiderült, hogy közel 8 százalékunk akkor sem kapcsolja ki a televíziót, ha vendégek érkeznek hozzá.

Kíváncsiak voltunk, mit gondol arról egy pszichológus, hogy milyen hatással vannak ezek a szokások az idegrendszerünkre. Nézd meg a lenti videóban a válaszát!

A fentiek azonban nem jelentik azt, hogy az étkezés érzelmi jelentősége eltűnt volna. A magyarok 45 százaléka számára továbbra is a gyerekkorból ismert, nosztalgikus ízek jelentik az igazi komfortot, és sokan tudatosan főznek otthon. Negyven százalék azért választja ezt a megoldást, mert így egészségesebben és olcsóbban étkezhet.

Olvasd el a következő cikkünket, hoztunk egy receptet arra az esetre, ha a vasárnapi húslevesbe szeretnél valami elegánsabb megoldást a cérnametéltnél.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.