Az Alzheimer-kór és a demencia tüneteit enyhíti ez az otthoni tevékenység

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kertben végzett tevékenységek bizonyítottan csökkentik a stressz és a depresszió tüneteit, ám az újabb kutatások szerint az Alzheimer-kór és a demencia tüneteit is enyhítik.

A demenciában szenvedők kognitív képességeik (pl. memória, tájékozódás és tanulási képesség) fokozatos hanyatlását tapasztalják, és érzelmi, szociális, valamint viselkedési kontrolljuk romlása kihat a mindennapi életükre. A demencia háttrében többnyireaz agy szerkezetikárosodása áll. Az érintetteknél folyamatos állapotromlás figyelhető meg, a demenciában szenvedők idővel egyre több készséget és képességet veszítenek el.

Segítheti a demenciával küzdőket ez a tevékenység

A demencia kezdeti tünete a memóriazavar, de a későbbi stádiumban a beszéd és mozgás is érintetté válhat. A demencia kialakulásának több ismert oka van, az egyik leggyakoribb az Alzheimer-kór. Az állapotromlást egyes esetekben gyógyszeres kezeléssel lehet lassítani, de a jelenlegi orvostudományi módszerek csak csekély mértékű javulást tudnak elérni.

A demencia világszerte nagyjából 50 millió embert érint, ebből Magyarországon megközelítőleg 250 ezer demenciával diagnosztizált ember él. A családtagokat indirekt módon, de szintén érinti a probléma, hiszen naponta szembesülnek demens szeretteik egyre rosszabbodó állapotával.

A demencia folyamatos állapotromlással jár, de bizonyos tevékenységek lassíthatják a folyamatot
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A szakemberek az állapotromlást többféle módon próbálják lassítani, és a tüneteket enyhíteni. A demenciában szenvedő emberek nem gyógyszeres kezeléseinek egyike a kertészeti terápia. Számos kutatás kimutatta, hogy a kerttel kapcsolatos tevékenységek pozitív hatással vannak az Alzheimer-kórban és demenciában szenvedő betegekre. Mindemellett a szorongást, a stresszt és a depressziót enyhítik.

A terápiás kertészeti tevékenység jellemzően kis csoportokban történik, szakember által koordinálva. Ennek során egyszerűbb elfoglaltságokat is végeznek, mint a növények érintése, gondozása, szaglása, kóstolása, valamint összetettebb tevékenységeket is (pl. magszedés, kertészkedés, termesztés, főzés).

Idézőjel ikon

A kertterápia során a különböző színek, hangok, illatok és ízek hatnak az érzékelésre, segítik az emlékek felidézését és támogatják az agyműködést. A tevékenység a tájékozódási képesség és a fizikai erőnlét fenntartását is segíti, csoportosan végezve pedig a szociális interakciókat is gyarapítja.

A kertben végzett tevékenységek jó hatással vannak a demenciával élőkre
Fotó: DuxX / Getty Images Hungary

Így vonhatjuk be demenciával küzdő családtagunkat

Amennyiben enyhe fokú demenciával élő szerettünket szeretnénk bevonni a kert körüli teendőkbe, hogy otthon gyakorolhassák a kertművelést, javasolt „demenciabarát” kertet kialakítani, a szükséges feltételek megteremtésével. Ehhez a következőket kell figyelembe venni: 

1. Megfelelő kertkialakítás

A kert a biztonságos járáshoz, sétához legyen kialakítva: átlátható és tiszta útvonalon lehessen haladni. Építsünk be helyenként kapaszkodókat, és figyeljünk arra, hogy ne legyen csúszós a talaj. A pihenés lehetőségét meghatározott távolságban elhelyezett padokkal teremthetjük meg.

Legyen olyan fedett hely, árnyékoló vagy egy kis pavilon a kertben, ahová a tűző nap vagy a csepegő eső elől be lehet húzódni. Ide is érdemes berendezni egy kis pihenősarkot.

2. Fontos a biztonság

Figyeljünk arra is, hogy a kapu és a kerítés biztonságos legyen, demenciával élő szerettünk nehogy megsérüljön vagy elkóboroljon. Fontos az is, hogy a kertkapu kulccsal záródjon.

3. Pálma helyett almafa

A kert legyen a megszokott környezetet idéző, inkább idős rokonunk kedvelt növényeit telepítsük, ne egzotikus és divatos növényeket. Fontos az is, hogy demens szerettünket engedjük kertészkedni, ne csináljunk meg mindent helyettük, hagyjunk számukra is feladatot.

4. Biztosítsuk a feltételeket

Miután az idős embereknek nehéz hajlongani, ezért helyezzünk el magaságyásokat, a fűszernövények pedig nagyobb kaspókba is kerülhetnek. Ha azt látjuk, hogy bizonyos munkákat nehéz elvégezniük, akkor támogassuk őket ebben. Lehetőség szerint ilyenkor közösen dolgozzunk, beszélgessünk egy jót a kertben, hogy a társas kapcsolatot, a köztünk lévő köteléket erősítsük.

Igyekezzünk olyan kertet kialakítani, ami segíti az érzékelést, például finom illatú virágokkal a szaglást, egy szélcsengővel a hallást, gyümölcsökkel, zöldségekkel a tapintást és az ízlelést támogathatjuk, a színpompás kert pedig jó érzés a szemnek.

Akár magad is készíthetsz otthon magaságyást, és még csak ezermesternek sem kell lenned hozzá. Ide kattintva megtudhatod, hogyan csináld.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.