A kötődés mint az ember alapkészsége, nem csak a szeretet és a ragaszkodás formájában értelmezhető. A kötődések egy része velünk született, nagyobb részét viszont tanuljuk. Egy olyan belső állapot, amelynek állandósága és folyamatossága van. Állandó, mert a bennünk élő, de már lezárult kötődéseinkről szól, és folyamatos, mert ezeket visszük tovább, és ezek mentén alakítjuk ki újabb kötődéseinket. Erről a témáról beszélgettünk a Kék Pont szervezésében egy újabb Nő Létünkre program keretében Dr. Komáromi Éva addiktológiai szakpszichológussal, és Schermann Mártával az Oxitocin, és a Női Vonal produkciók színész-rendezőjével.
Korán kiderül, ki alkalmas egy érzelemdús kapcsolatra
A Stúdió K színházban kis híján harmincan jöttünk össze, voltak párok, barátnők, de volt, aki édesanyját hozta el a beszélgetésre. Dr. Komáromi Éva előadásában először széles spektrumon mozgó kötődéseink tárgyait vettük sorra. Kötődhetünk ugyanis a szülőhöz, a testvérhez, párkapcsolatunkhoz, gyerekünkhöz, a munkához, egy csoporthoz, de kötődhetünk valláshoz és ideológiához egyaránt. De ugyanígy kötődhetünk egy konkrét tárgyhoz, a szenvedélyszerekhez vagy netán terapeutához. A személyiségünk formálásában mindnek szerepe van.
A legelső, anya-gyerek kötődésünk minősége, vagy annak hiánya a legmeghatározóbb, és ez életünk végéig kitart. Az alap kötődésünk minőségét és stabilitását nemcsak gyerek, de felnőttkorban is lehet mérni. A felnőttkori kötődési stílus leginkább a közeli kapcsolatok minőségében mutatkozik meg. Így akinek a legkorábbi kapcsolata nem tudta a biztonság érzetét nyújtani, annak maga a közeli kapcsolat élménye sem lesz feltétlenül pozitív, és felnőttként éppen ezért kerülheti a valódi érzelmekkel átitatott kapcsolatokat.
Az anyához való viszonyulásuk alapján a gyerekeket 2 típusba sorolják
Az évek során tudósok által továbbfinomított kötődéselmélet atyja John Bowlby, angol pszichiáter, aki a kötődés fontosságára és annak hiányára hívta fel a figyelmet a ' 60-as évek végén. Elmélete szerint az anya és gyermeke között kialakuló kötődés alapvető és önálló késztetés (vagyis nem a táplálkozással kapcsolatos, mint azt korábban gondolták), mely elősorban az utód túlélését szolgálja.
Ha az anya a mindennapokban megfelelő biztonságot nyújt a gyereknek, felismeri és kielégíti annak szükségleteit, képes megnyugtatni őt, akkor az a gyerek felnőtt korában is biztonságosan kötődő ember lesz. De az az anya, aki gyakran elutasító, érzelmileg instabil, kiszámíthatatlan, nem tudja a gyereket megnyugtatni, az jó eséllyel kötődési nehézségekkel küzdő gyereket fog felnevelni.
A kötődés minőségét a 12-18 hónapos gyerekeknél egy speciális kötődési interakciós helyzetben állapítják meg. Így meg lehet vizsgálni, mennyire stabil a kötődési mintázat, és megtudhatjuk, hogy egy ma egyéves gyermek hogyan kötődik 20 éves korában. A vizsgálat során a gyerek egy számára ismeretlen helyiségbe édesanyjával érkezik meg, majd felfedezi a szobában lévő játékokat. Pár perc múlva az anya kimegy, majd visszatér, miközben a vizsgálatvezető figyeli a gyerek viselkedését és az anyának a gyerek felé közvetített kommunikációját is. A biztonságosan kötődő gyerek ebben a helyzetben az anya eltűnésére nyugtalansággal, esetleg sírással reagál, és az "idegen ember", a vizsgálatvezető nem képes őt megnyugtatni. Mikor az anya visszatér, a gyerek láthatóan örül.
A nem biztonságosan kötődő gyerek viszont nem reagál az anya kimenetelére, visszajövetelére, vagy éppen hogy nagyon heves reakciója lesz mindkét esetben. Van olyan gyerek, aki ilyenkor elkezdi ütni a fejét, csapkodja a játékokat, vagy egész egyszerűen megdermed és minden közömbössé válik a számára.
Ezeket a vizsgálatokat fél, egy évvel később is megismétlik, és azt tapasztalják, hogy a kötődési magatartási jellemzők szinte semmit sem változnak az idő során. Az első élmények ugyanis maradandóan határozzák meg későbbi kötődéseinket. Ezek az élmények belsővé válva elraktározódnak, ún. belső kötődési munkamodellt hoznak létre. A gyerek pedig ezt tanulja meg, és ez lesz a későbbi, másokkal létrehozott kapcsolatok mintája.
Sémáinkhoz egyszerűen ragaszkodunk
Ahhoz azonban, hogy kötődéseink hatását megértsük, Komáromi Éva az alkalmazott sémákról is beszélt. Gyerekkortól kezdve ugyanis az alapvető tudásunkat magunkról és a másokkal való viszonyunkról, sémák formájában tároljuk. A sémák gondolatainkból, érzéseinkből, testi érzeteinkből és emlékeinkből tevődnek össze. Ha valaki például már gyerekkorában azt tapasztalja, hogy a másik bántja, cserben hagyja őt, akkor szépen lassan az ún. bizalmatlansági sémája kezd megerősödni.
Ez a gyerek 20 év múlva, amikor találkozik valakivel, aki fontos lehet számára, a bizalmatlansági sémát kezdi magában aktiválni. Azt hiszi, ez az ember is be fogja csapni, el fogja hagyni, s akár testi tünetekben, mint pl. szorongás, izzadás, fejfájás, szédülés formájában is eluralkodik rajta ez a séma, miközben korábbi traumatizált helyzetek emlékei rohanják meg.
A sémák többsége gyerekkori, serdülőkori kielégítetlen érzelmi szükségletekből adódik. Abból az időszakból, amikor nem volt módja autonómiára, a biztonságos kötődés kialakítására. Később pedig olyan, mintha az ember maga ragaszkodna a sémáihoz. A sémák rögzülnek, az idő során már nehezen változtathatók, mert a további rossz tapasztalatok miatt továbberősödnek, a jó tapasztalatokat pedig érdekes módon nem tudja az ember beépíteni.
Minden séma mögött félelmünk áll
Félelem az egyedülléttől, félelem az esetleges sérülésektől, a folyamatos megalázottságtól és szégyenérzettől, és félelem az öleléstől, intimitástól. Számtalan példáját hozta fel a pszichológus sémáinknak, és a mögötte húzódó félelmeknek.
Azokban a felnőttekben például, akiket gyerekkorukban az egyik vagy mindkét szülő elhagyott, elváltak, meghaltak, vagy csak szimbolikusan hagyták el, az elhagyatottság, instabilitás sémáját építik fel. Ők felnőttkorukban későbbi kapcsolataikban is hasonlóképpen elhagyatottnak érzik magukat. Van, mikor ez az érzésük megalapozott, mert valahogy tudat alatt mindig ilyen társat választanak maguknak, de van olyan, amikor ők maguk észlelik irreálisan, torz módon a másikat, mert a sémáikat működtetik.
Nem vagyok olyan értékes
Hasonló módon működik a csökkentértékűség és szégyen sémája. Hány olyan embert ismerünk, akinek az a félelme, hogy nem olyan okos, kevésbé szép és szeretetre méltó, mint a másik. Vagy olyanokat, akik szerint az élet egyedül veszélyes, akik azért ragadnak benne egy kapcsolatban, mert félnek, ha elhagyják társukat, a másik boldogtalan lesz.
Ők az összeolvadtság, éretlenség sémáját viszik tovább. De ott vannak aztán azok is, akik az ún. feljogosítottság vagy grandiozitás sémáját követve nem csak hogy azt hiszik, ők többet tudnak a másiknál, jobban tudják hogyan kell élni, ezért átveszik a kapcsolatban az irányítást, de ennek az érzésnek a tudatától is félnek. Azonban csökkent empátiás készségük mégsem engedi őket ezt a sémát levetkőzni.
Az önfeláldozás sémája sem ismeretlen sokak számára. Ezt a sémát követő ember attól fél, hogy kapcsolata kedvéért fel kell áldoznia önmagát, mert ha nem teszi, akkor a másik nem fogja szeretni, vagy elhagyja. A különböző sémák szerint élő emberek amellett, hogy félnek, ezeket a hibákat újra és újra elkövetik.
Sémáink sokszor gúzsba kötnek
Schermann Márta életéből és színházi munkái kapcsán próbált felidézni sémaszerű viselkedéseket, de egyáltalán nem ment könnyen. Pedig ahogy ő fogalmazott bármit, bármikor prezentál azért, hogy megmutathassa, hogyan sérült, mert szerinte sokunkban van ilyen minta, csak éppen nem tudjuk megfogalmazni. Ugyanis számtalan viselkedési formát és tüneteket tudunk produkálni kötődés címszó alatt. Ilyen az elkerülő viselkedés azoknál az embereknél, akik miközben régóta vágyódnak egy kapcsolatra, erről beszélnek is mindenhol, mindenkinek, de tudat alatt ahogy lehetőség nyílik rá, védekezést mozgósítanak, és mindent megtesznek azért, nehogy kapcsolat alakulhasson ki.
Míg mások a kapcsolat kialakításától ugyan nem félnek, de kötődni, kapcsolatban maradni viszont képtelenek. Az első néhány alkalommal általában azt hiszik, hogy a másikkal van a gond, majd egy idő után gyanússá válik, és kiderül, ők maguk mélyen hárítják a kötődést.
A szimbiotikus kötődési igény azokra a felnőttekre jellemző, akiknél gyerekkorban az egészséges, biztonságos kötődés valamilyen ok miatt nem valósulhatott meg. Az ilyen felnőtteknek fokozottan erős a vágyuk, hogy egy kapcsolatban szinte összeolvadjanak, és ha ezt a tökéletes, ám már-már túlidealizált harmóniát nem érzik, hirtelen elutasítják a kapcsolatot. A sémák tehát megállás nélkül dolgoznak és gúzsba kötik az embert.
Hogyan lehet változtatni?
Schermann Márta az előadás után egy gyors közvéleménykutatást végzett a helyszínen, ki érzi magát ezek után lelkileg épnek. Két harminc körüli lány tette fel a kezét. Ez után az előadás interaktívabbá vált, s a kettő közül az egyik lány két mondatban összegezte történetét. Ő már 16 évesen tudta, hogy nem akar tovább élni. Legalábbis úgy nem, ahogy szülei. Elment otthonról, sok mindent megélt, és volt nagyon mélyen. Küzdött a beégett emlékei ellen, azért, hogy az otthonról hozott mintát kisöpörje gondolataiból, és talán küzd a mai napig. De akkor ott ült közöttünk, és lelkileg egészségesnek nevezte magát.
Sokan élnek sémákat alkalmazva úgy, hogy nem is tudnak róla, vagy tudnak, de nem ismerik a kivezető utat. Ezért Komári Éva szerint a legfontosabb a minél mélyebb önismeret. Aki saját kötődési jellemzőit felismeri, az jó úton jár. Mert vannak jelek, amelyek beszélnek, de ezekre figyelni kell. Ahhoz, hogy sémáinkat levetkőzhessük, merni kell tudatosan változtatni. A sémákhoz való ragaszkodás ugyanis tudattalanul történik. A megtanult dolgainkat követjük, be vagyunk zárva a sémáinkba, és sokszor nem merünk belőle kilépni, mert minden, ami biztonságos lehet egy egészséges kötődésű ember számára, az a sémákkal élőnek ismeretlen, és ez által elutasítandó.
Komári Éva mindehhez azt is hozzá teszi, hogy önerőből, egyedül csak egy bizonyos határig juthatunk el ebben. Egy-egy komoly kötődési problémánál, amikor már testi-lelki tüneteink tartósak, a helyzetek újra és újra ismétlődnek, komolyabb segítségre szorulunk. Ekkor azonban a kérdéseket már egy pszichoterapeuta segít feltenni.
