Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tici lányom 1 éves kora óta járunk játszótérre. Én is élveztem a dolgot, mert vége szakadt a már unalmassá váló babakocsis sétáknak, és jópofa volt, ahogy a gyerek megcsodálta, felfedezte, megmászta (vagy legalábbis próbálta) a játszótéri eszközöket.
A játszótér majdhogynem leképezi az egész életet: itt lehet barátságot kötni (gyerek és gyerek, anyuka és anyuka között), összeveszni, megharcolni azért, ami a tiéd (homokozóvödör), megharcolni azért, ami NEM a tiéd. Legyőzni a félelmeidet (lecsúszni a csúszdán egyedül), verekedni, csapatban játszani (fogócska), egyedül játszani, információt szerezni és megosztani (Te hány hónapos korában adtál először tojásfehérjét a gyereknek?) és persze kibeszélni mindazokat az óvodai, kisiskolás történeteket, amelyeket igazán csak egy másik anyuka érthet meg.
Tényleg érdekes dolog ez a játszóterezés. Vannak fanatikusok, akik délelőtt-délután, télen-nyáron, esőben-hóban is jelen vannak. Akadnak anyukák, akik komoly baráti kört tartanak fent a játszótéren, kicsit „Született feleségek”-érzésem van ettől. Tici lányom még nem tartozik a játszótérfüggő gyerekek sorába, mint ahogy én sem a játszótérfüggő anyukák közé, elfoglaltságainktól függően megyünk játszózni.
Játszóterezéseink alkalmával nagyon aranyos szülőket és gyerekeket ismertünk meg, akiket nagyon kedvelek, és tényleg, itt akár hasznos infókhoz is hozzá lehet jutni – egy idő után az ember egy élő kismamafórum közepén találhatja magát. Persze közben a gyerekekre sem árt figyelni, szemmel tartani őket, míg Tici kicsi volt, addig állandóan rajtra készen álltam, hogy el, ki vagy le ne essen valamelyik játszótéri eszközről.
Tici amúgy a hintát szereti a legjobban, és most, hogy már „hároméves nagylány”, a nagyobb gyerekeknek való hintát használja. Régebben a bébihintában ült. De a csúszda és a homokozó is preferált játék nála. Amióta megvan Katka, sokszor a kezemben tartom vagy szoptatom, így nem mindig tudok segíteni Ticinek beszállni, kiszállni, de mindig akad egy másik szülő, aki segít. Így megy ez a játszótéren.
Nekünk megvan a „saját” játszóterünk, amely az otthonunkhoz a legközelebb esik – ide járunk a leggyakrabban, de sokszor megyünk más játszóterekre, ha valamelyik barátunkkal oda beszélünk meg randevút. Ez azért is jó, mert a gyerekek is örülnek egymásnak, meg talán mi, szülők is tudunk pár szót váltani. Szóval erre is jó a játszózás.
A játszóterezés kihagyhatatlan része az életednek, ha pici gyereked van, de szerintem nem is szabad kihagyni, mert jó móka a csemetének, és nem utolsósorban fejleszti a gyerekek mozgását, szociális és társadalmi fejlődését, és még levegőn is vagytok. Az anyukák pedig szabadon cseveghetnek egymással, hisz a játszótér olyan, mint egy nagy klub.
