Miért mond le valaki a gyerekéről? Az örökbeadó anyákról keveset tudni, ritkán állnak a nyilvánosság elé. Ma három olyan terhes nővel beszélgettem, akik erre készülnek. Niki (14), Melani (18) és Rita (24) a terhesség 7.-8. hónapjában vannak, állapotukat titkolják, csak a legszűkebb családjuk tud róla (nevüket megváltoztattam).
A gyerek sorsáról mindhárman nyílt örökbeadással terveznek gondoskodni (ilyenkor örökbeadó és örökbefogadó ismerik egymást). A Gólyahír Egyesület százhalombattai krízislakásában vészelik át az utolsó hónapokat. A lányok 14, 18 és 24 évesek, csinosak, ápoltak, intelligensek. Mindháromnak labda alakú kis hasa van. Azért vállalták el a beszélgetést, hogy javítsanak az örökbeadók társadalmi megítélésén.
Mit csináltok egyébként?
Melani: Az iskolát félbehagytam a szüleim válása és egy költözés miatt, most érettségiztem volna.
Niki: Most kezdtem a gimnáziumot.
Rita: Dolgozom, mellette főiskolára járok, most mindkettőt ott kellett hagynom.
Mit hisz a környezetetek, hol vagytok most?
Niki: A gimiben úgy tudják, egy biciklibalesetből lábadozom.
Rita: A tágabb család azt hiszi, Pesten dolgozom és nincs szabadságom.
Mióta vagytok itt a lakásban?
Rita: Két hónapja. Apa új felesége nézte meg a Gólyahír Egyesületet a neten, és Anya mondta augusztusban, hogy ide fogok költözni Százhalombattára, hogy a szomszédok ne vegyék észre a terhességet.
Niki: Szeptember eleje óta. A szüleim hoztak ide.
Ki tud a terhességetekről?
Melani: Az apukám tudja. Az anyukámmal nem jó a kapcsolatom, tőlük eljöttem. Az apukámnak elmondtam, ő mondta, hogy próbál segíteni, de van három féltesóm, nem várhatom, hogy felnevelje az én gyerekemet. Más nem tud róla, pont abbahagytam az iskolát.
Niki: Apa meg anya.
Rita: A szüleim, és mindkettőnek az új párja. Anya és apa új felesége nagyon jóban vannak újabban, én kötöm össze őket.
A gyerek apja tud a terhességről?
Rita: Igen, de ő is egyetért, hogy most nem tudnánk felnevelni, előbb össze kéne magunkat szedni anyagilag, hogy majd később lehessen közös gyerekünk. Ő 19 éves, még tanul, anyukájánál lakik.
Melani: Igen, de köszöni szépen, nem kéri. Emiatt hagyott el. Visszament az előző barátnőjéhez, és éli az életét.
Niki: Azt mondtuk neki, hogy el lett vetetve. Először elmondtam neki, hogy terhes vagyok, de anyáék kérték, hogy találjak ki valamit, ezért hazudtam, hogy már nincsen. Egy faluban lakunk, és nem akarjuk, hogy elmesélje bárkinek.
És ha ő vállalná a gyereket?
Niki: Nem akarjuk, mert akkor mindenki tudná a faluban, hogy tőlem van a kisbaba.
Védekeztetek?
Melani: Akkor, egyszer, pont nem. Úgy voltunk vele, másoknak nem sikerül, miért épp velem történne meg.
Niki: Csak egyszer történt meg, és akkor pont nem.
Rita: Fogamzásgátlót szedtem, úgy volt felírva, hogy a menstruáció alatt nem kell szedni, pont akkor lettem terhes.
Milyen volt, mikor észrevettétek a terhességet?
Rita: Az elején nem akartam elmondani senkinek, úgy fogtam fel, hogy majd elmúlik, mint a nátha, ez velem nem történhet meg. Vettem terhességi tesztet, kétszer is negatív lett, de nem akart megjönni. Elment nőgyógyászhoz, az boldogan mondta: terhes! Én meg bőgtem.
Niki: Tudtam, hogy terhes vagyok, de próbáltam nem foglalkozni vele. Anya vette észre rajtam, mert elkezdtem nagyon sokat enni, vett egy terhességi tesztet, akkor már félidős voltam.
Az abortusz nem merült fel?
Niki: Én nem szóltam a szüleimnek, kifutottunk az időből. Anyáék felvetették, de akkor már késő volt.
Melani: Nem. Bennem nem. Nehéz, mert már érzem, ahogy mozog, látom, de tudom, hogy jó családba kerül. Átértékelődött bennem az egész, azelőtt elítéltem az örökbeadást, de ma azt gondolom, jobb, mint elvenni egy életet.
Rita: Nekem volt időpontom abortuszra, de nem mentem el. Féltem. Meg az orvos azt mondta, ott lesz a családsegítői hölgy, fizetni is kellett volna érte. Paráztam, kinek mondjam el, és nem mondtam el senkinek. Pedig elmondhattam volna nevelőapukám testvérének, aki beadagolja anyának. Vagy apukám felesége lányának. De senkinek nem szóltam, mert konok vagyok. Utána meg el is feledkeztem róla. De aztán nőtt a hasam, nem voltak jók rám a ruháim, és kiderült júliusban. Anyuval akkoriban pár hétig nem találkoztunk, aztán mikor újra látott, rám nézett és mondta, hogy te terhes vagy.
Az felmerült, hogy ti nevelitek fel a babát?
Rita: Egy röpke időben, júniusban. Először meg akartuk tartani a gyereket a vőlegényemmel, nevet is találtam neki. Én szerettem volna, de jó életkörülményeket nem tudok most biztosítani, ezért majd később. De elmondtam a babának, és megértett! Most már le tudok róla mondani. Írok naplót a terhességemről (mutatja), és abban benne lesznek az érzéseim.
Melani: Először beleéltem magam, hogy felnevelem, mert anya vagyok, ez a kutyakötelességem, de ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy nem fog menni, úgy a hatodik hónap táján. Ha nagyon akarnám, meg tudnám tartani, úgy, hogy anyuéktól hallgatom a gyerek húszéves koráig, hogy ők nevelték fel, és nem tudom megadni neki, amit akarok. Akkor már olyan családhoz kerüljön, akik vágynak rá, és fel tudják nevelni.
Niki: Jó lett volna, akármilyen fiatal is vagyok...
Volt balhé a szüleitekkel?
Niki: Rosszabbra számítottam. Az első hét nagyon nehéz volt, de utána úgy álltak hozzá, hogy már csak segítenek, már nem toltak le mindenért. Nagyon csalódottak voltak, szomorúak, én meg szomorú, hogy ők szomorúak. Jó tanuló voltam, és mindent elrontottam, csalódást okoztam a szüleimnek.
Mennyire biztos, hogy örökbe adjátok a gyereket?
Niki: Száz százalék. Anyáék nem akarják, hogy kiderüljön, még a testvérem sem tud róla.
Melani: Száz százalék. Ragaszkodom hozzá, hiába vannak érzéseim, de nem tudom felnevelni. Még ha apukámék segítenének, akkor sem szeretném, hogy azt halljam vissza, ők nevelték fel.
Rita: Ezer százalék. Majd lesz másik, és elmondom neki, hogy ez volt, vagy megmutatom a naplót (felemeli), hogy anyád ezt írta, olvasd el! Leírom benne a terhességem mozzanatait, hogy ha később terhes leszek, tudjam. Mert én ezt most el szeretném felejteni. Ha lesz gyerekem, szeretném tudatosan várni, akkor el fogok menni minden vizsgálatra, és nem fogok dühöngeni a reklámok láttán, hogy mindenhol babákat mutatnak.
Felmerült, hogy állami gondozásba adjátok a gyereket, és később, ha megjavulnak a körülmények, magatokhoz veszitek?
Mindhárman: Nem.
És titkosan örökbe adni, úgy hogy nem ismeritek a szülőket?
Rita: Így jobb, látjuk a szülőket, hogy milyen körülmények között fog felnőni, válaszolunk a kérdéseikre... Így sokkal korrektebb. Ha nem tudnám, hova kerül, izgulnék érte.
Ismeritek már az örökbefogadókat?
Mindhárman: Még nem.
Milyen családot szeretnétek?
Melani: Normálisak legyenek, jó családi körülmények közé érkezzen, szeretetben nőjön fel, más elvárásom nincs.
Niki: Szeressék, jó helyen legyen. De ez biztos meglesz, mert akik rég várnak a gyerekre, azok szeretni fogják.
Rita: Legyen testvére, hogy felnézzen valakire, hogy az idősebben verjék le a kisebbnek a balhéját. Normális családban nőjön fel, normális szocioökonómiai státuszban, szeressék. Ne legyen nagyvárosi csemete, kertvárosban vagy vidéken éljen, és muzikális családban. Én néptáncoltam, és ő szereti a zenét, szokott partizni a hasamban. Ja, és legyenek értelmiségiek a szülők.
Ha ennyi mindent kontrollálni akarsz, nem neveled fel inkább te?
Rita: Nem. Nincs pénz, és én nem tudnék megadni neki ennyi mindent, amit én szerettem volna. Anyáék mondták, hogy ha megszakítom a vőlegényemmel a kapcsolatot, akkor segítenek felnevelni a picit, de ingázna anyuék és apuék között, személyiségzavarral nőne fel.
Te is így nőttél fel?
Rita: Nem, nyolcévesen váltak el a szüleim, anyával nőttem fel, apám ritkán látogatott, a szeretetet nagyobb volumenű ajándékokkal váltotta meg.
És az unokát most vállalná félidőben?
Rita: Eleinte azt ígérte, de most már nem... Anya eleinte attól félt, hogy megtartom a picit, most meg a család szégyenének tart engem. Úgy érzi magát, mint egy mesebeli nagymama, mintha volna is unokája, meg nem is. Mintha anya nem dolgozta volna fel, ami velem történik. Fél, hogy mit szólnak a szomszédok, apáékhoz sem mehetek, inkább úgy döntöttek, jöjjek ide a Gólyahír lakásába.
Niki, milyen érzés, hogy aki örökbe fogadja a gyereket, az jó eséllyel a szüleiddel egykorú lesz?
Niki: Rossz. De tudom, aki annyira fiatal, az még nem tervez gyereket. De végülis nem zavar.
Szeretnétek úgy szülni, hogy ott vannak az örökbefogadók?
Melani: Eddig úgy voltam, hogy semmit nem akarok róluk tudni. De most szeretném, hogy valami kis kapcsolat lenne köztünk, hogy jó szívvel adjam oda nekik. Még nem tudom. Minden nap alakul valami bennem, minden nap mást gondolok.
Niki: Nem. Egyedül akarok lenni. Először felmerült, hogy anya ott legyen, de nem szeretném.
Rita: Szeretném, ha bent lennének a szülőszobán. Eddig úgy volt, hogy császár lesz, mert szemüveges vagyok, de most mondta a doki, hogy szülhetek spontán, mert így legalább a leendő anyuka jobban átérzi a fájdalmat.
Mármint te, vagy az örökbefogadó?
Rita: Én mindenképp érezni fogom. Aki megkapja a picit, foghatja a kezemet szülés közben. Én nem akarom megfogni a picit. És a hangját sem szeretném hallani, de sajnos mindenképpen hallani fogom. Ez elkerülhetetlen.
Esetleg altatásos császárban...
Melani: Ez annyiban jobb megoldás lenne, hogy nem érezzük át annyira a szülést, hogy még nehezebb legyen az elválás. Talán úgy kevésbé érzi át az anya, hogy életet ad egy babának.
Féltek a szüléstől?
Melani: Nagyon.
Niki: Én is nagyon.
Az orvosok hogy bánnak veletek?
Melani: Ahova a Gólyahír visz, azok nagyon kedvesek.
Rita: Anyám vitt el először orvoshoz, ott a nőgyógyász elmondott engem mindennek. Hogy kellett volna védekezni, hogy lehetek ilyen, hogy nem mondtam el a szüleimnek. De már huszonnégy vagyok! Itt viszont korrektek. Én nem is tudtam azelőtt, hogy hol van Százhalombatta, de ez mintha másik földrész lenne, mintha egy búra alatt élnénk, itt segítőkészek, kedvesek az emberek, a rossz dolgok kint maradnak.
Melani: Ültünk kinn a padon, és a szomszéd néni megkínált szőlővel. Tele vannak jóindulattal.
Niki: Én az orvosoktól nagyon féltem. Ahol először voltam, a környékünkön, ott nagyon bunkók. Először anya oda vitt, aztán később, hogy ne derüljön ki, kerestünk egy másik várost. De itt nagyon rendesek, mindenki próbál segíteni, nem úgy néznek rám, mint egy leprásra.
A gyerek apja is le fog mondani?
Melani: Már rég nem tud semmit, a terhességet mondtam neki, azt hittem, nagy örömmel fogadja, de nem. Emiatt mentünk szét, el is költözött.
Niki: Én úgy gondoltam, mivel ő a gyerek apja, tudnia kéne róla, de anyáék lebeszéltek.
Rita: Igen.
A szülés után hat hétig az örökbeadónak joga van meggondolni magát. Mit gondoltok erről?
Melani: Én úgy vagyok vele, mintha nem is lenne ez a hat hét.
Rita: Én nem fogok visszatáncolni. Legszívesebben előre írnék egy papírt, hogy nem fogom meggondolni magam!
Szeretnétek majd fényképet kapni a gyerekről?
Melani: Nem.
Niki: Nem.
Mit csináltok itt egész nap?
Melani: Bevásárlunk, főzünk, tévézünk, internetezünk, kirakózunk.
Niki: Tanulok...
Jóban vagytok egymással?
Melani: Igen. Jó, mert azt hittem, hogy csak velem történt ilyen, és itt látom, hogy vannak sorstársak, más is van ilyen helyzetben. Bárki kerülhet ilyen helyzetbe.
Kapcsolatban maradtok később?
Melani: Az ember el szeretné felejteni, ami itt vele történt, de azért az életünk része marad, legfeljebb nem gondolunk rá minden nap...
Rita: Írjatok ki ti is naplót!
Niki, te most komolyabb lettél, mint a többi tizennégy éves lány?
Niki: Nem hiszem. Én mindig más voltam, a suliban is vezéregyéniség voltam, óriási a szám. Otthon is úgy neveltek, hogy mindent komolyan kellett venni, a tanulást is, és nagyon odafigyeltek, hogy viselkedek. Most sokkal jobban értékelek mindent: anyáékat, a barátokat, az iskolát... Minden nap megköszönöm, hogy anyáék vannak.
Érett vagy az anyaságra?
Niki: A korom miatt azt hiszik, hogy bennem fel se merülhet, hogy szeretem a kisbabámat. Én felfogom, hogy nem jó, hogy most jön, de szeretem, kicsit az enyém a baba. Eleinte nehéz volt, de így, a végéhez a közeledve, már tudatosodik bennem, hogy nem marad velem.
Később úgy fogtok rá gondolni, hogy nektek van egy gyereketek?
Niki: Igyekszem majd nem így gondolni rá, mert akkor sosem tudok ezen túllépni.
Melani: Nem szeretnék. Inkább csak úgy, hogy nem öltem meg egy kisbabát, hanem jobb élete van.
Rita: Azon gondolkozom, hogy kiadatom a naplóm.
Mielőtt az egész felmerült, mennyit tudtatok az örökbeadásról?
Melani: Én tudtam róla, de teljesen elítéltem az örökbeadókat. Az örökbefogadókról tudtam, hogy szeretnének gyereket, de az örökbeadókat nem értettem, hogy lehet lemondani a gyerekedről, harcolj érte. Mióta belecsöppentem, átérzem, hogy nem azért mond le az ember, mert neki nem kell, hanem nincsenek meg a körülmények. Ma már más szemmel látom.
Rita: A sztárok örökbe fogadtak gyerekeket, ezt tudtam, de az ismerőseim nem voltak ilyen helyzetben.
Niki: Én nem sokat tudtam róla.
Éppen túl voltál a szexuális felvilágosításon...
Niki: Anya mindig akart velem erről beszélni, de mondtam, hogy én tudom...
Szeretnétek, hogy majd a gyerek tudja, hogy ő örökbefogadott?
Melani: Ez a szülők döntése lesz. De nem szeretném, hogy 18 évesen, mire nekem lesz egy saját életem, bekopogtasson, hogy szia anya, én meg adjak magyarázatot...Nehéz lesz elfelejteni, hogy örökbe adtam, ezzel meg kell barátkozni.
Niki: Ahogy az örökbefogadó szülők jónak látják. Bár szerintem jobb, ha tudja, mint ha mástól hallja meg. Én sem szeretném, hogy megkeressen.
Rita: Ha híres befutott író leszek, adok neki egy dedikált példányt, itt van, olvasd el. Ha nem, akkor odaadom neki a naplót, hogy ezt éreztem, ez volt. És a szülők döntsék el, elmondják-e. Én nem szeretném megnézni a szülés után, nem kérek képeket, és nem szeretném, hogy megkeressen. De ha kiadják a könyvemet, megtalálhatja a könyvesboltok polcain.
Szerintetek kik az igazi szülei a gyereknek?
Mindhárman: Az örökbefogadók.
Ti mijei vagytok a gyereknek?
Melani: Én úgy mondom, anyja, de tisztában vagyok vele, hogy nem...
Vér szerinti anyja?
Melani: Igen.
Mihez kezdtek, ha túllesztek az egészen?
Niki: Folytatom a gimnáziumot. A faluba visszamenni biztosan trauma lesz, rosszindulatú emberek közé, de próbálom túltenni magam rajta.
Rita: Még nem tudom. Szeretnék két új szakmát szerezni, elhelyezkedni, megteremteni az anyagi biztonságot. Elképzelhető, hogy a vőlegényemmel szeretnék maradni. Ami biztos, hogy megtanulok két nyelvet.
Melani: Keresek munkát, és jövőre szeretnék visszamenni estin érettségizni. A szüleim nem támogatnak, egyedül kell eltartanom magam.
Ti most több hónapra feladtátok a megszokott életeteket, hogy megszüljetek egy gyereket, akit nem akartok felnevelni. Hogy gondolkodtok az életeteknek erről a szakaszáról?
Melani: Most ez sajnos így történt, de igazából nem bánom, mert tudom, hogy a következő gyerekemnél sokkal jobb anya válik belőlem ezáltal, ez majd megerősít.
Niki: Nem hiszem el az egészet, mintha egy filmben lennék. Nagyon rossz. Anyáék miatt a legrosszabb. Nagy lelkifurdalásom van feléjük.
Rita: Mintha a 2014-es év meg se történt volna. A memóriámból szeretném kiradírozni. Múlt héten merült fel bennem, hogy ha kiírom magamból, akkor az a kis pici hely bennem üresen marad és a többi kellemes élményemet oda beteszem. Minden embernek vannak olyan események az életében, amelyekre nem szeretne emlékezni. Velem elég durva dolgok történtek, és ezeket az agyam legalsó részében, elrejtve őrzöm, mint egy várbörtönben. És sikerül! Nem emlékszem rá, hogy mi történt annó. Bebeszélem magamnak, és működik.
Számíthattok a szüleitekre?
Melani: Igazából nem. Apukám alkoholista, neki megnyugtató volt elmesélni, de igazából rá sem számíthatok.
Niki: Csak rájuk számíthatok. Még a testvérem sem tudja.
Rita: Anya nem tud megbocsátani, számára szégyen, hogy huszonnégy évesen teherbe estem...
Mit tanultatok ebből a történetből?
Niki: Sok mindent átértékeltem, komolyabban fogom venni a családomat, a testvéremet, a tanáraimat. Még akit ki nem állhatok, az is nagyon hiányzik. Én legalább már tudom, milyen az, mikor csak a családodra számíthatsz. A kortársaim csak most fognak elmenni rossz irányba, én már vissza is jöttem. Én tanultam ebből, és mindent át fogok gondolni, nem szeretnék soha többet ekkora hibát elkövetni.
Rita: Én úgy döntöttem, hogy kiállok az örökbe – kik is vagyunk mi? – az örökbeadók jogaiért. Lehet, hogy később felvállalom nyíltan az örökbeadást, hogy ne úgy kezeljenek minket, mintha leprások lennénk.
Melani: Semmi rosszat nem teszünk. Nem véget vetettünk az életének egy abortusszal, hanem új életet adtunk.
A beszélgetés létrejöttéért köszönet Mórucz Lajosnénak, a Gólyahír Egyesület elnökének.
Akit bővebben is érdekel az örökbefogadás témája, az Örökbe blogon talál olvasnivalót.
