„Úgy érzem, újra felfedeztek” – interjú Györgyi Annával

Olvasási idő kb. 5 perc

Egyszer fenn, egyszer lenn – ilyen egy színész élete. Györgyi Anna most épp a hullámhegy adta magasságot éli, még akkor is, ha két nagyon jó szerepet el kellett engednie, mert nem tud minden felkérésnek eleget tenni. Mint mondja, dolgozni akkor kell, amikor munka van.

És Györgyi Annának most nagyon sok munkája van, aminek a gyümölcse is beérett. Nemrég megkapta a legjobb női mellékszerepért járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen. Ebből az alkalomból kérdeztük a színésznőt. 

Váratlanul érte a Televíziós Újságírók Díja, amit a S.E.R.E.G. című filmben nyújtott alakításáért kapott, vagy számítani lehetett arra, hogy elnyeri a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést?

Egyáltalán nem számítottam rá, de nagyon örültem, hogy jelöltek, és nem gondoltam, hogy meg is kapom a díjat. Azt hittem, hogy Zsurzs Katit választják majd, úgyhogy nyugodtan üldögéltem egészen a díjátadóig.

Női mellékszereplő kategóriában Györgyi Anna kapta a díjat a S.E.R.E.G. című filmben nyújtott alakításáért
Fotó: Tövissi Bence / Index

Miért nem hitt abban, hogy a három jelölt közül végül Önre esik a választás?

Azért, mert az a szerepem, amiért megkaptam a díjat, nem egy látványos, hanem sokkal inkább a háttérben meghúzódó, segítő szerep, de nagyon örülök annak, hogy ebben is észrevettek annak ellenére, hogy nem voltak nagy drámai jeleneteim. Ez talán annak köszönhető, hogy sikerült megfestenem azt a sorsot, amit a szerep mögé gondoltam egy olyan egyedülálló nőről, akinek nincs gyereke, nincs családja, és mindene a munkája.

Évtizedek óta a pályán lévő színésznőként nem örült volna valamikor egy nem mellékszerepért járó díjnak?

Dehogynem! A Pilátus című film kapcsán Hámori Ildikóval mindketten fel is voltunk terjesztve Milánóban a Legjobb színésznő díjra, és nagy örömömre kettőnk közül Ildi meg is kapta. Ha a filmesekért nem is, de a színházi szerepeimért már kaptam díjat, és szerintem mindegy, melyik munkámat ismerik el, ugyanolyan öröm mindkettő.

Idézőjel ikon

Nem titkolom, hogy nagyon jó lenne egy nagy női filmfőszerepet eljátszani, ami egy 60 felé közeledő nő életéről szól, amire egyébként lehet, hogy lesz is lehetőségem, aztán, hogy megvalósul-e, azt még nem tudom.

Mindenesetre nagyon jó lenne, hogyha ez a korosztály, amelyik már sok élettapasztalatot gyűjtött össze anyaként, nőként, a munkájában szakemberként, szintén megmutathatná magát egy filmben is. Mint például Juliette Binoche, akire még mindig számítanak, és nemcsak mint nagymama, hanem nőként is meg tudja magát mutatni. Jó lenne láttatni, hogy az idősödő nők nem egy eldugott korosztály, hanem egy nagyon izgalmas közösség.

A saját bőrén is azt tapasztalja, hogy hatvanhoz közeli nőként nehezebb jó szerepet vagy egyáltalán szerepet kapni?

A S.E.R.E.G című filmben Györgyi Anna egy egyedülálló nőt alakít, akinek mindene a munkája
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Mondhatnám azt, hogy igen, de velem most pont az ellenkezője történik, hiszen annyi munkám lett, hogy viccesen azt szoktam mondani, öregségemre felfedeztek, vagy újra felfedeztek. Amikor 22 évesen a Madáchban Huszti Péter oldalán Az üvegcipővel elindult a pályám, akkor azt hittem, mint azt az emberek többsége fiatalon hiszi, hogy a siker természetes, és mindig úgy lesz, ahogy akkor van. Majd aztán jön megannyi hullámhegy és hullámvölgy, mint minden pályán. Nekem most két nagyon jó munkát kellett lemondanom az évad végéről a színházi szerepeim miatt, illetve egy forgatás miatt. Sajnos ez egy ilyen szakma, vagy nincs dolga az embernek, ha pedig van, akkor meg nagyon sok, és gyakran összecsúsznak a feladatok.

Idézőjel ikon

Most azonban nagyon örülök, hogy nagyon sok munkám van, és ezek jó munkák, mert nagyon izgalmas dolgot csinálok.

Ezek közül az egyik Florian Zeller A fiú című darabja a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, amit nagyon szeretek. Emellett a Magyar Színházban megy a Hamlet, ott a lányommal játszhatok, ő Ophelia, én Gertrud Haumann Máté főszereplésével, és akkor most még lesz két munkám. Az egyik a Bástya Színházban a Jóccakát anya című darab, amit ketten játszunk Kiss Anna Gizellával Blaskó Bori rendezése mellett, amit júniusban mutatunk majd be. A Centrálban pedig Ujj Mészáros Károly rendezi A testőrt, ahol Balsai Mónival, Schmied Zoltánnal és Kaszás Gergővel fogok játszani.

Mindemellett még ott a Rózsavölgyi Szalon is.

Igen, az a második otthonom. Amikor ott benyitok az üvegajtón, az első, hogy meglátom Kiss Fabiolát, a művészeti titkárt, aki egy csoda. Ahogy egymásra köszönünk, és egymásra nevetünk, nekem már azért megéri bemenni. Majd bemegyek a konyhába, iszom egy kávét, jönnek a kollégák, beszélgetünk, nevetünk, rákészülünk a közös munkára, ez mind-mind annyira jó. Szeretek oda bemenni, mert jó emberek vannak ott, és nagyon-nagyon jó a hely aurája, energiája. A Rózsavölgyi Szalonban Hárs Anna Szívhang című darabja pedig életem nagy ajándéka.

Önt vélhetően igen sokan a hangja alapján is ismerik, hiszen nagyon sok művésznek kölcsönözte a hangját szinkronszínészként. Ez a munka mennyire befolyásolta az egyéb más színészi tevékenységét? 

Most már nagyon ritkán szinkronizálok, egyrészt időhiány miatt, másrészt amikor megszülettek a gyerekeim, nehéz lett volna összeegyeztetni a próbákat, az esti előadásokat, az iskolába meg az óvodába rohanást még azzal is, hogy a város másik végében szinkronizálok. Főleg úgy, hogy nekem nincs kocsim, és tömegközlekedéssel utazom. De ha van valami jó film, mondjuk a Binoche-sal vagy Audrey Tautou-val vagy egy jó rendezővel, akkor szívesen szinkronizálok. De szoktam hangalámondást is vállalni természetfilmben, azt is nagyon szeretem, ráadásul ez egy sokkal nyugisabb feladat. A szakmai pályafutásomat a szinkronszínészet annyiban befolyásolta, hogy pályakezdőként volt két évem, amikor nem akadt munkám, mert négy lehetőség közül rossz lóra tettem, ezért „csak” szinkronizáltam, színházban nem játszottam. Ennek a munkának megvan az a veszélye, hogy az ember hangja néha maníros lesz, átvesz stílusokat.

Idézőjel ikon

Én mindig vigyáztam arra, hogy a szinkronjaim különbözőek, frissek legyenek.

Ha már visszakanyarodtunk a filmekhez… Tudja már, hogy milyen filmes alkotásban láthatja Önt újra a közönség?

Jelenleg a Magyar menyegző című mozifilmet forgatjuk Törőcsik Franciska és Kovács Tamás főszereplésével. A filmben én vagyok a Franciska által megformált karakter anyukája.

Nyilván a külső is szerepet játszott abban, hogy Kádár L. Gellért kapta meg Hunyadi János szerepét, de talán fontosabb volt, hogy a színésznél elszántabb és motiváltabb jelölt nem volt a válogatáson. Gellért a Díványnak adott interjúban azt is elmondta, hogyan készült a castingra.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.