A világ legszegényebb elnöke: hajléktalanoknak ajánlotta fel az elnöki palotát

Olvasási idő kb. 4 perc

Elnöksége alatt több felmérés is a világ legszegényebb országvezetőjének kiáltotta ki José Mujicát, aki 2010-től öt éven át töltötte be az elnöki tisztséget Uruguayban. A politikus élete egy cseppet sem volt eseménytelen.

Az 1935. május 20-án, Montevideóban született José Mujica szerény körülmények között nőtt fel az uruguayi főváros külvárosában. A férfi fiatalon csatlakozott az Uruguay elnyomó vezetése ellen harcoló, Raúl Sendic ügyvéd által alapított forradalmi szervezethez: a Tupamaro nem riadt vissza a legerőszakosabb cselekményektől sem,

rendszeresen gyújtogattak, és nem voltak ritkák az emberrablások, sőt a szervezet nevéhez nem egy rendőr- és más gyilkosság is köthető.

Hosszú évekig volt börtönben a leendő elnök

Mujicát többször is letartóztatták gerillatevékenységei miatt, 1971-ben azonban egy rendőr megölése miatt került börtönbe. Noha onnan kétszer is megszökött, mindkét alkalommal elfogták, így összesen nem kevesebb mint 14 évet töltött rácsok mögött. Az 1973. júniusi puccsban hatalomra került brutális katonai diktatúra foglyaként Mujicát megkínozták, így

Idézőjel ikon

hosszú időszakokat töltött magánzárkában, két évet pedig egy kút mélyén.

José Mujica közel 15 évet töltött börtönben politikai fogolyként
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Szabadulása után kezdődött a politikai pályája

Mujica életében fordulatot hozott 1985, a diktatúra bukásának éve, amely során őt és a többi, hasonló okok miatt bebörtönzött politikai foglyot szabadon engedték. A Tupamaro ezután csatlakozott a baloldali koalícióhoz, a Frente Amplióhoz (FA, Széles Front), amely az 1989-es választásokra Népi Részvételi Mozgalom (Movimiento de Participación Popular; MPP) néven politikai pártként szerveződött újra. Mujica, miközben az MPP egyik vezető hangjává vált, társával, a politikában ugyancsak aktív Lucía Topolansky, egykori Tupamaro-taggal egy Montevideón kívüli farmra költözött – 2005-ben össze is házasodtak. 

José Mujica és Lucía Topolansky 2005-ben kötött házasságot
Fotó: Agencia Makro / Getty Images Hungary

A győztes kormány tagja lett

Mujica 1995-től 2000-ig egy cikluson át a képviselőház egyik tagjaként tevékenykedett, mielőtt 2000-ben szenátornak választották. Négy évvel később újraválasztották a Progresszív Találkozás–Széles Front (Encuentro Progresista–Frente Amplio; EP-FA) koalíció tagjaként, amely többséget szerzett mindkét törvényhozási házban, és amelynek elnökjelöltje, Tabaré Vázquez ugyancsak megnyerte a választást.

Mujica 2005 februárjában így esküt tett a szenátus vezetőjeként, miközben három éven át még mezőgazdasági miniszterként is dolgozott Vázquez kormányában. 

Az uruguayi elnök egyre közelebb került az elnöki székhez
Fotó: Antony Jones / Getty Images Hungary

Ő lett Uruguay új elnöke

Az országvezető sikeres középbaloldali kormányának népszerűségi hullámát kihasználva Mujica is elindult, és meg is nyerte az EP-FA elnökjelöltségét a 2009-es választásokon. A kampány során Mujica toronymagasan vezetett, ám a már-már feledésbe merült gerilla múltja előkerült. A választások előtti időszak ténykedéseinek során emellett

Idézőjel ikon

nyilvánosan kritizálta más dél-amerikai országok vezetőit is, köztük az argentin és a venezuelai elnököt is.

Noha az EP-FA megtartotta parlamenti többségét az október 25-i szavazáson, Mujica nem érte el a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, így nem kerülhette el az elnökválasztás második fordulóját. A november 29-én tartott második fordulóban azonban, miután Mujica legyőzte Luis Lacalle Herrera korábbi elnököt, a Nemzeti (Blanco) Párt jelöltjét,

2010. március 1-jén Uruguay új elnökeként léphetett hivatalba. 

Elnöksége alatt Mujica sokat tett az elesettekért
Fotó: Tomas Cuesta / Getty Images Hungary

Sokat tett elnökként is a bajbajutottakért

A következő öt évben Mujica vezetése alatt az uruguayi gazdaság továbbra is jól teljesített: nőtt a GDP, miközben alacsony munkanélküliségi rátát tartott fenn. Mindez jobbára az új elnök vezette kormány progresszív törvényeinek volt köszönhető, amelyek megváltoztatták Uruguay társadalmi helyzetét is. Sokat tett azért is, hogy csökkentse az országban egyébként sok kárt okozó kábítószer-kereskedők bevételeit: ennek érdekében 2012 júniusában a marihuána legalizálására és forgalmazására tett javaslatot, majd

a marihuána termelése, értékesítése és fogyasztása állami szabályozásának kereteit felvázoló törvényjavaslatot novemberben be is nyújtották a képviselőházban.

Ezt egy évvel később, 2013 decemberében a képviselőház és a szenátus el is fogadta, amelyet Mujica aláírt. Elnöksége alatt 2012 októberében Uruguay lett az első olyan dél-amerikai ország, amely lehetővé tette az abortuszt a terhesség 12. hetéig, és 2013 májusától az azonos nemű párok már törvényesen is összeköthették az életüket. 

A pillanat, amikor Mujica köszönti utódját, Vázquezt, aki az elődje is volt
Fotó: Sandro Pereyra / Getty Images Hungary

Elnöksége után az elődje lett az utódja

Az alkotmány szerint Uruguayban egymást követő két ciklusban nem lehet ugyanaz az elnök, így Mujica 2015. március 1-jén átadta a székét elődjének, Tabaré Vázqueznek. Abban, hogy újra a korábbi elnök lehessen a dél-amerikai ország vezetője, igencsak nagy szerepe van José Mujicának: kormányának népszerűsége ugyanis kikövezte az utat Vázquez győzelme előtt a Nemzeti Párt jelöltje, Luis Lacalle Pou ellen a 2014. novemberi elnökválasztás második fordulójában. Mujica a következő évben távozott hivatalából.

Így lett ő a világ legszegényebb elnöke

Mujica, ahogyan elnökké választása után sem költözött be az országvezetőknek járó palotába – sőt azt inkább felajánlotta a montevideói hajléktalanoknak, ha ítéletidő esetén nem tudnának hova menni –, úgy a nyugdíjas éveit is visszafogottan éli.

Idézőjel ikon

A világ legszegényebb elnökeként emlegetett férfi a mai napig vidéki házában él feleségével, ahol növénytermesztéssel és állatokkal foglalkozik.

Van három traktorja és egy régi Volkswagen Bogara, a fizetésének 90 százalékát pedig civil szervezeteknek adományozza.

Mujica máig szerény körülmények között él egy vidéki házban, ahol gazdálkodik
Fotó: Ricardo Ceppi / Getty Images Hungary

Idén tavasszal derült ki, hogy beteg 

José Mujicánál idén tavasszal nyelőcsőrákot diagnosztizáltak, amelyről úgy nyilatkozott, hogy a már meglévő autoimmun betegsége miatt nem lesz egyszerű a kezelése. A Pepe becenéven is ismert politikus ugyanakkor megígérte, hogy diagnózisa nem fogja visszatartani attól, hogy a számára fontos ügyekért küzdjön.

Idézőjel ikon

„Minden fiatalnak üzenem, hogy az élet szép, de elhasználódik. A lényeg az, hogy minden eleséskor kezdd elölről, és ha harag van, változtasd azt reménykedéssé.”

A legszegényebb elnök, José Mujica még betegen is fontos ügyekért tesz
Fotó: Dante Fernandez / Getty Images Hungary

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy az egykori elnök szeptemberben tíz napon belül háromszor is kórházba került. Orvosa, Raquel Pannone szerint azonban a 89 éves politikus állapota a visszatérő kezelések ellenére sem volt különösebben súlyos.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy az egykori amerikai elnök milyen volt színészként, akkor ajánljuk figyelmedbe a Ronald Reaganról szóló cikkünket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.